Hirdetés

Uhans U300 - a legjobb azért nem ilyen

Nehezen érthető, hogy miért hivatkoznak áramvonalas formatervre egy nehéz, tömbszerű és egyébként nem is olcsó phablet kapcsán, amikor több egyéb pozitívumra is felhívhatták volna a figyelmet.

Bevezető, külső

Rengetegszer szembesülünk azzal, hogy az apró kínai gyártók mekkora szavakkal próbálják magukra felhívni magukra a figyelmet, ezeken néha csak jót mosolygunk, drasztikusabb esetben azonban előfordult már, hogy a lőtéren kötöttünk ki egy tesztkészülékkel. Az Uhans pedig a nagyot mondók között is igyekszik a legváltozatosabb módokon felhívni magára a figyelmet, és amikor a harmincezer forintos luxusmobil eljutott hozzánk, akkor azt hittük, innen már nincs tovább. Pedig van.

Most mindenki képzeljen maga elé egy áramvonalas mobiltelefont, amit a Mercedes-Benz autói ihlettek, hátlapjának borítását a legmívesebb olasz bőrmanufaktúrában készítették, és amiben minden egyes csavart a lehető legjobb helyre tettek, figyelembe véve a tökéletes minőséget, és a látható helyeken a megnyerő esztétikát is. Remélhetőleg ez mindenkinek sikerült, és remélhetőleg senki nem egy lötyögő gombsorú, komolyabb behatásokra recsegő-ropogó, tömbszerű, nehézkes és nem mellesleg lassúcska telefont képzelt el. Pedig az Uhans U300 sajnos pont ilyen, hiába a megnyerő termékvideó és a jól hangzó ígéretek.

Vastagságban majdnem kétszeres a különbség a Huawei P9 mellett
Vastagságban majdnem kétszeres a különbség a Huawei P9 mellett [+]

Elég belenézni a dobozba – ami nem mellesleg a gyártó kínai raktárából látogatott el hozzánk – és máris találunk okot a mosolygásra: a fedőkarton felemelése után a gyártási helyet jellemző erőteljes szagon kívül egy vékony réteg zsírpapírral találkozunk, ami nyilvánvalóan a lefóliázott és egyébként is külön zacskóban ücsörgő telefont hivatott védeni, túl sok értelme azonban nincs. Az értelmetlen dolgok itt viszont nem érnek véget: ha kiemeljük a telefont, két kisebb doboz tartalmát nézhetjük meg, az egyikben a töltőfejet és a microUSB kábelt sikerült elhelyezni, a másikban, amiben mellesleg egy in-ear fülhallgató kényelmesen elférne, valójában csak egy SIM-tűt találunk, lényegében üres. A headsetet tehát külön kell beszereznünk hozzá.

Fülhallgatónyi dobozban aprócska SIM-tű, ezen kívül csak egy microUSB kábel és egy adapter jutott mellé
Fülhallgatónyi dobozban aprócska SIM-tű, ezen kívül csak egy microUSB kábel és egy adapter jutott a telefon mellé [+]

Valószínűleg a gyártó is érezte, hogy egy 154 x 80,3 x 12,5 milliméteres, 200 gramm fölötti, íveket csak nagyon elvétve tartalmazó mobilt kizárólag terepjáróhoz lehet hasonlítani, azt a hibát azonban elkövették, hogy nem a régimódi, de továbbra is kapható, monumentális G-osztályhoz, hanem a GLC SUV-hez próbálják párosítani, amivel gyakorlatilag alig mutat hasonlóságot. A kamerakeret sokszögét hasonlíthatták volna a G-osztály sárvédő-szélesítéseihez, a teljesen sík felületű oldalsó gombokat szintén teljesen sík oldalüvegekhez, és így tovább. Hatalmas ziccert hagytak ki, és még a hazugság is kisebb lett volna. Ehelyett azt sugallják, hogy a beltér szöveteinek igényessége utal a GLC-s jegyekre, ami nem kis sértés, lévén az Uhans U300 (elvileg valódi) bőrborítása foltokban elválik az eredeti anyagától, mint mikor porszem marad a kijelzővédő fólia alatt és légbuborékok keletkeznek.

Bőven vannak kávák a kijelző körül
Bőven vannak kávák a kijelző körül [+]

A phablet használata egyébként az edzőteremben rengeteg percet takaríthat meg nekünk, főleg akkor, ha a karizmainkat szeretnénk fejleszteni és kézben tartva telefonálunk vele hosszú órákat: határozott élei miatt nincs rajta igazán jó fogás, ellenben vaskos és roppant nehéz. 5,5 hüvelykes kijelzője csupán az előlap 67%-át foglalja el, mindezt úgy, hogy még gombokat vagy márkajelzést sem tettek előre. Egyéb téren azonban nincs gond erre, a hangszórón kívül van másodlagos kamera, ledes vaku, színes értesítési led, illetve fény-és távolságérzékelő szenzor is az előlapon.

Kijelző-teszt
Uhans U300 Zenfone 3 5,5 Lenovo P2 OnePlus 3T
Képátló 5,5 hüvelyk 5,5 hüvelyk 5,5 hüvelyk 5,5 hüvelyk
Felbontás 1080 x 1920 1080 x 1920 1080 x 1920 1080 x 1920
Technológia IPS LCD IPS LCD AMOLED Optic AMOLED
Fehér fényerő 539 nit 625 nit 495 nit 424 / 548 nit
Fehér fényerő (min.) 18,3 nit 5,2 nit 2,2 nit 3,9 nit
Fekete fényerő 0,41 nit 0,43 nit 0,36 nit 0 nit
Kontrasztarány 1315:1 1454:1 1375:1 végtelen
Színhőmérséklet 9500 K + kézi 7625 K + kézi 8432 K + kézi 7786 / 6418 K

Hogyan mérjük a kijelzőt?

A 401 ppi-s, 1080 x 1920 képpontos IPS megjelenítő körül tehát nagyok a kávák, de a panel minőségével nincs gond. Élénk színek, jó kontrasztok és korrekt betekintési szögek jellemzik, és a mostanában nem túlságosan jellemző napsütésben sem lesz vele sok gond, hiszen bőven átlag feletti a maximális fehér fényereje. Az érintésérzékeléssel sem lesz problémánk, nedves kézzel, vagy a megfelelő, kapacitív panelekhez gyártott kesztyűben is is jól lehet kezelni. Előbbinek már csak azért is örülhetünk, mert IP65-ös por- és cseppállósági minősítés áll az U300 háta mögött, így ha nem búvárkodáshoz nem is használhatjuk, remélhetőleg apróbb vizes balesetek után nem kell komolyan aggódnunk a mobilért.

A lötyögés és a zörgés forrásai, illetve a hibásan ragasztott bőr
A lötyögés és a zörgés forrásai, illetve a hibásan ragasztott bőr [+]

A teljes porállóság miatt elrejtették a portokat is, alulra került a microUSB 2.0, felülre pedig a 3,5 milliméteres jack. Mindenképpen számoljunk azzal, hogy nagyon széles csatlakozóházú kábeleket a perem miatt nem fogunk tudni használni! Bal oldalt nem csak láthatjuk, hanem hallhatjuk is a gombokat, amik zörögve lötyögnek és nagyon nehéz ránézés nélkül megkülönböztetni őket egymástól, hiszen három, egymástól teljesen különálló, ugyanolyan sík felületű műanyagdarabot tapinthatunk ki belőlük.

Hangerőben nincs hiány, minőségben van
Hangerőben nincs hiány, minőségben van [+]

A hátlapon a „minőségi" bőrborításon kívül nyolcszögeket látunk, az első a hangszórót, a második a gyártó feliratát, a harmadik pedig a hátlapi kamerát és az ujjlenyomat-olvasót foglalja magában. Ez utóbbi elég határozottan kilóg a telefon egyébként is vastag testéből, így asztalon kezelve markáns billegéssel, egyúttal az oldalsó gombok jól hallható zörgésével fejezi ki nemtetszését. Természetesen ne felejtsük ki a teljesen hagyományos, de dupla ledes vakut, ami természetesen nem spórolásból lett azonos színhőmérsékletű, hanem azért, mert a GLC SUV nappali menetfénye is hasonló képet ad.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

  • Kapcsolódó cégek:
  • Uhans

Előzmények

  • Uhans S1 - bőr helyett szén

    A kínai gyártó új mobilkészüléke sokkal jobban néz ki elődeinél, a nyolcmagos rendszerchipre épülő hardver alapvetően rendben van, és az árazás sem szállt el igazán. Akkor hol a hiba?

  • Uhans U200 - városi terepjáró krómozott gallytörővel

    Ugyan a vállalat újdonsága hardveresen az alsó kategóriában versenyzik, az anyaghasználat mégis prémium minőségű, a készülék rendkívül ellenálló. És van hazai ára is.

  • Uhans U100 - luxusmobil harmincezerért?

    Nem túl bizalomgerjesztő az ismeretlen márkanév, a külső is elég furcsára sikerült, de a harmincezer forintos kategóriában egyébként abszolút esélyes versenyző lehet az U100.

Hirdetés