T Phone 2 Pro - majdnem mindenben jobb

Az első körös magentás szolgáltatói telefonok ugyan nem voltak drágák, de sok kompromisszumot követeltek meg. A második generációs páros minden szempontból fejlődött, miközben az árazás maradt.

Hirdetés

Bevezető

Nem teljesen értettük a Telekom elképzelését akkor, amikor az első generációs T Phone készülékeket itthonra is bevezették. Sok helyen spórolós, egy-két furcsán kiemelkedő extrával (vezeték nélküli töltés), faék egyszerűségű formatervet használó, de már 5G-n működő, majdnem belépő képességű eszközök voltak. Vonzó árazást akartak hozzájuk kapcsolni, de a sok-sok kompromisszum mellett ez mégsem sikerült. Teljesen meg voltam róla győződve, hogy oké, majd rámelegítik egy-két júzerre a boltokban gombokért valami combos tarifa mellé, de utána igyekeznek majd ők is jól elfelejteni az egészet.


[+]

Ehhez képest itt a T Phone 2 és annak Pro verziója. Bone egészen meg volt elégedve az olcsóbb kiadással, hozzám a “csúcsmodell” került, ami nem hogy drágább, de konkrétan olcsóbb, mint a tavalyi gép (listaáron 98 ezer forint) és nagyon régen láttam egy adott modellt másfél év alatt ekkorát fejlődni. Ez egy tök más telefon, konkrétan minden részegységét lecserélték, ráadásul idén jobban elválik egymástól a két eszköz, vagyis érdemes volt őket külön tesztben cizellálni.


[+]

A gyártó továbbra is a Wingtech, ami egy óriási bérgyártó, az ügyfél megadja a specifikációt, meghatározza a formatervet, elmondja, hogy mit óhajt szoftveres oldalról, a Wingtech pedig szállítja a terméket meglehetősen nagy tételben is akár, ami a Telekomnak azért hasznos, mert nem csak hazánkban van T Phone, hanem egy csomó más olyan országban is, ahol a Telekom jelen van. Hogy ez az idei felhozatal hogyan lett már a speci alapján is ennyivel jobb, mint a tavalyi eresztés, arról sejtelmem sincs, csak tippelgetni tudok azügyben, hogy talán jóval gyorsabb volt a bejáratott csatornákon keresztül az előkészítés, a Wingtech nagyon akarta a bizniszt és lement árban, változtak az ilyen-olyan árfolyamok, nagyobb tételben rendeltek a beszállítóktól kedvezményes komponenseket, vagy csak simán túl nagyot akartak keresni tavaly, de nem jött be, szóval most darabján kevesebbet fognak, de remélhetőleg többet adnak el. Bármi is az igazság (vagy ezek összessége) az ügyfél is lehet boldog, mert egy klasszissal jobb telefont kap a pénzéért, meg a Telekom is lehet boldog, mert a szaksajtó is elismerően nyilatkozik — annál jobb reklám pedig általában nem nagyon kell. (Bár a mai influenszer-orientált világban a szart is el lehet adni egy jól megfizetett celebbel…)

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Előzmények

Hirdetés