2017. november 24., péntek

Gyorskeresés

Útvonal

Tesztek » Okostelefon rovat

Sony Xperia U - a kis herceg

Az új Xperia család legkisebb tagja a 3,5 hüvelykes kijelzővel szerelt U, mely úgy néz ki, mint nagyobb testvérei. Kellemes.

Hi​r​de​t​é​s

Előszó, tartozékok

Az Android egy káosz, mondják viszonylag sokan, és bár ezzel nem tudok maradéktalanul egyetérteni, látom, hogy mire gondolnak azok, akiknek efféle szavak hagyják el a szájukat. Ha megnézzük az elmúlt két-három évben megjelent zöld robotos készülékeket, számtalan rendszerverzióval, hardverrel, szoftverrel és felhasználói felülettel fogunk találkozni, ember legyen a talpán, aki képes átlátni ezt a szövevényes hálót. Ezt elégelte meg több gyártó is az elmúlt időben, amit jól példáz többek között az LG Optimus L szériája, valamint a Sony új készüléktriója is.

Sony Xperia U
[+]

Tegyük hozzá, a Sonynak még az Ericssonnal közös korszak alatt is sikerült viszonylag átlátható termékportfoliót létrehoznia. Az Xperia család előző szériájának legtöbb tagja ugyanarra a hardverre épült, így a gyártónak könnyebb dolga volt az optimalizálásnál, mint konkurenseinek, ami a készülékek sebességén meg is látszott. Most csavartak egyet, az új Xperiák az eltérő hardver ellenére nagyjából ugyanúgy néznek ki, csak más-más méretűek. Körülbelül három hónapja volt alkalmunk tesztelni a 4,3 hüvelykes HD-kijelzővel szerelt Xperia S-t, egy hete pedig a 4 hüvelykes qHD-megjelenítővel felvértezett Xperia P-vel foglalkoztunk. Mivel a szerkesztőségből már egyedül nekem nincs microSIM-kártyám, számomra jutott a megtisztelő feladat, hogy a 3,5 hüvelykes WVGA-kijelzős Xperia U-val, a család legkisebb tagjával foglalkozhassak. Ez ugyanis az egyetlen normál SIM-es Sony készülék a piacon.

Sony Xperia U
[+]

Xperia U, Xperia P, Xperia S

Valószínűleg nem sokakat érdekel (főleg, mert már Bog is leírta a véleményét), hogy milyen furcsa érzések kerítettek hatalmukba, mikor az XXL GSM futára a kezembe nyomta a tesztkészülék dobozát, de azért reménykedem benne, hogy több veterán is olvassa e sorokat és ők átérzik, hogy miről beszélek. Sony. A márka, ami a nagy technológiai láz előtti időkben többé-kevésbé meghatározta a hazai piacot. Szüleim szemében a Sony még egyet jelent a minőséggel, talán nagyobb jelentőségű a szemükben, mint a mai fiataloknak a Samsung. Pár évtizede ugyanis ez volt a többség által beszerezhető legjobb cucc, akkor itthon kevesen tudták, hogy mi az a Harman-Kardon vagy Bang & Olufsen. És legutoljára bő egy évtizede láthattam ezt a négybetűs szót egy telefonra írva, a klasszikus betűtípussal, önmagában. És őszinte leszek, nagyon vágytam, hogy egyszer láthassam, bár így utólag mindenképp elszomorít, hogy a Windows Mobile alapú készülékeket leszámítva csalódást nem nagyon okozó Sony Ericsson névvel együtt a füleimnek zeneként csengő Ericsson is a történelem részévé vált. Ettől függetlenül tényleg boldog vagyok, hogy ismét vannak Sony telefonok, nekem valahogy sokkal menőbb ezt olvasni egy telefonon, mint akár egy almát bámulni.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

Gyártók, szolgáltatók

Hi​r​d​eté​s​

Copyright © 2000-2017 PROHARDVER Informatikai Kft.