Külső

A Nokia kommunikátora után egy „valamivel” szerényebb tudású készülék járt nálam. Habár a két ketyere messze nem azonos kategóriát képvisel, azért van közös vonásuk – azon túlmenően is, hogy mindkettővel lehet telefonálni. Lassúságban mindkettő élen jár. A J210i belseje és menüje nem mai csirke. Már a japán-svéd házasság egyik első közös gyermekében, a T300i-ben is találkozhattunk vele. Mondhatni, hogy ez egy sokadik, átcsomagolt változat, kicsit feltupírozott kijelzővel és alaposan megnyirbált funkciókkal. Azonban ez messze nem a legutolsó ráncfelvarrás, nemrégiben két újabb mutációval rukkolt elő a gyártó.

Az apró készülék parányi dobozban érkezett a GSM Studio jóvoltából, melyben semmi extra meglepetés nincs, de ez ebben az árkategóriában normális. Az akkumulátor és SIM berakása könnyen ment. Ebben a doboz belsején elhelyezett gondos útmutató is sokat segített, mivel a teljesen egybefüggő hátlapon a stilizált virágszerű hangszórón és a Sony Ericsson emblémán kívül nem találtam semmi nyitásra szolgáló mechanikát. Sokaknak jó hír lehet, hogy ezen a modellen nincs hurok jellegű antenna, van viszont infravörös átvitel.

Az ezüstösen csillogó középszürke burkolat fémes hatást kíván sejtetni, de nem igazán sikerül neki. A csúszós felületű, rideg műanyag fogásra leginkább „siemenses biliacél” benyomást kelt, bár attraktívabb. A „J” sorozatnak megfelelő íves vonalvezetés dominál, mely kerekded készüléktestet eredményez. A kijelző mérete és a narancssárga megvilágítású billentyűzet megfelelő arányban áll egymással és jól használják ki a teret. Még a gombok alá is jutott egy kis hely mely kényelmesebb fogást és gépelést tesz lehetővé. A „NO” feliratú gomb segítségével lehet be és kikapcsolni a telefont, ezen túlmenően vörös fénnyel jelzi az akkumulátor gyengélkedését. A joystick használata nekem nem okozott gondot, de aki még nem használt Sony Ericsson készüléket annak bizony szokni kell!

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!