Előszó, külső
Az okostelefonos játékok népszerűsége az elmúlt években egy picit sem csökkent, sőt. Rengeteg ember játszik az érintőkijelzőkön, aminek rengeteg oka lehet. A szoftverek egyre színvonalasabbak, sok esetben ingyenesek és a többi esetben is elviselhető áron megvásárolhatók, ráadásul akárhol el lehet velük ütni az időt, hiszen napjainkban már az okostelefon az ember legjobb barátja, a társadalom jelentős része egy lépést sem tesz meg szeretett kütyüje nélkül. Aki annak idején sok örömét lelte a Java-alapú játékokban valamelyik Nokia készüléken, az bizonyára emlékszik, hogy sok műfajt nagyságrendekkel kellemesebb volt gombokkal irányítani, mint az érintőkijelzőkön megjelenő virtuális joystickokkal és egyéb dolgokkal. A konzolok pedig már azt a kérdést is megválaszolták, hogy rengeteg játéktípushoz a gamepad a legjobb kezelőeszköz, hiszen bár a belső nézető lövöldözős és a stratégiai játékok nem az igaziak vele, a szimulátorokat, platform- és ügyességi játékokat kimondottan jó egy ilyen kiegészítővel irányítani.
Épp ezért furcsa is, hogy a nagy cégek miért vártak ilyen sokat egy efféle kütyü piacra dobásával. A Sony-nak például a PlayStation kapcsán minden tudása megvolt ahhoz, hogy megcsinálják azt a kiegészítőt, amit végül a Samsung tudott elsőként piacra dobni, de ami azt illeti, már ők is megoldhatták volna ezt évekkel ezelőtt. A Speedshop által küldött Samsung Smartphone Game Pad pontosan az, amire a nevéből gondolhatnánk: egy okostelefonokkal használható játékvezérlő.
Bár az eszközt a koreaiak gyártják, a használatát nem limitálják a saját készülékeikre, Android 4.1 fölött bármilyen okostelefonnal képes együttműködni, bár a felhasználói élmény a 4.3-mas vagy annál újabb Samsungok esetén a legjobb, de ennek csak a Samsung App-szel összekapcsolt szoftverük az oka, amit más gyártók eszközein ugye nem lehet futtatni, a működés ettől függetlenül mindenhol ugyanaz. A kijelzőméret sem szorít minket keretek közé, nagyjából 4 hüvelyktől 6,3-ig minden eszköz belefér. A 137,8 x 86,5 x 31,8 milliméteres kiterjedésű kütyü telefon nélkül 195 grammot nyom, azaz telefonnal együtt azért kicsit nagyobb az össztömeg, mint a jellemzően 250-300 grammos konzolos vezérlőknél, de ennél könnyebbre valószínűleg azért nem csinálták a Smartphone Game Padot, mert akkor telefonnal együtt túlságosan fejnehézzé vált volna. A telefont ugyanis a felül előhúzható sínbe tudjuk behelyezni, ahol gumírozott ágyban foglalhat helyet, mely nem okoz karcolásokat, csak stabil helyzetet.
A dizájn teljesen egyedi, nem hasonlít semelyik piacon lévő kontrollerre, ugyanakor jól felismerhetően samsungos. Bal hüvelykujjunkkal az egyik analóg kart és a 8 irányú d-padot érhetjük el, míg az ugyanilyen típusú ujjunk jobb kezünkön lévő változata a négy akciógombhoz és a másik analóg karhoz fér hozzá. Persze a mutatóujjaknak is jut egy-egy ravaszhoz hasonló gomb az eszköz tetején. A ki-bekapcsolásra szolgáló csúszka, valamint a select és start gombok alulra kerültek, ahol biztosan nem fogjuk őket véletlenül megnyomni. Az előlap egyébként fekete színű, erősen csillogó felülettel van borítva, ami az ujjlenyomatok szempontjából nem túl jó választás, mert azok jól láthatóan megmaradnak rajta. A gombokat és karokat krómozott hatást keltő műanyag sávok ölelik körbe, a felül olvasható Samsung felirat és az alatta található Play gomb pedig úgy is nagyon hangsúlyos, hogy túl sok dologra nem semelyik nem jó. Az összeszerelés minősége bőven kielégítő, de azért kicsit műanyagos hatást kelt a kontroller, mely erős nyomkodás hatására nehezen hallgatóan, de picit azért nyekereg is; játék közben mondjuk valószínűleg nem fogjuk annyira bántani, hogy ez megtörténjen.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!