Samsung i7500 - a galaxis még messze van

Összegzés

Személyes defektem talán, de én többet vártam. Oké, ez az első fecske a Samsungtól, s igen, a HTC-nek van némi előnye, ami megmagyarázza, hogy ők miért tartanak már ott, hogy az Android rendszerre rá bírják húzni a saját felületüket, nem is rosszul. Ők sem így kezdték, ez tény. Az i7500 Galaxy inkább a HTC Magic ellenfele lehet, bár most épp úgy hírlik, hogy a korábbi HTC gépre is rá lehet majd húzni a Sense UI-t. Egyébként minden bizonnyal a Samsung cuccra is ráhekkelhető, csak nem éppen legális, s a némiképp eltérő hardver miatt nem is biztos, hogy tökéletes lesz.

Samsung i7500 Galaxy
[+]

Hazai kiskerekben bruttó 110 lepedő körül alakul a Galaxy ára, amivel pillanatnyilag olcsóbb, mint a Hero, bár azt most kezdte a Vodafone akciózni. Ha a tesztkészüléket sújtó hardveres hibát nem veszem figyelembe, akkor azt kell mondjam, hogy megelégedéssel használtam több mint egy hétig a Samsung üdvöskéjét, de igazság szerint ez nem a koreaiak érdeme. Két dolog akad csupán, ami a Samsungot dicséri a történetben: a jókora belső tárhely és a kiemelkedően jó AMOLED kijelző. Minden más, amitől a Galaxy szerethető, az bizony az Android a maga átgondoltságával, flexibilitásával és logikájával.

Samsung i7500 Galaxy
[+]

A Samsungtól viszont pont azt vártam, hogy majd olyan dolgokkal turbózzák fel első Android alapú készüléküket, amelyben jók. Mondjuk a kamera kapcsán odatehették volna magukat, mert ez az 5 megapixeles optika igen vérszegény. Belenyúlhattak volna a zenelejátszóba, hogy legalább egy equalizer legyen benne. S ami a legnagyobb csalódás, hogy nem csupán nem írtak egy jó kis UI-t az Android tetejére (mint a Sense), de még arra sem vették a fáradtságot, hogy a gyári widget-listát felturbózzák. Pont a Samsung nem használja ki ezt a ziccert? Amikor millió munkaórát ölnek abba, hogy optimalizálatlan zárt rendszerre fabrikáljanak hatvanezer widgetet, akkor egy ilyen, tálcán kínált lehetőséggel nem élnek?

Egyetlen dolog van, ami miatt ez lazán megbocsátható: az Android Market. Amit a Samsung nem csinál meg, azt megoldják 3rd party programok és programozók, értő kezekben a Galaxy is egy remek hétköznapi társsá válik. A multimédia sajnos nem erőssége, a kezelhetőség viszont nagyon az. Ha az Office dokumentumok kezelésére sikerül fejleszteni valami ingyenes applikációt, akkor bátran tudom üzleti telefonnak is ajánlani a Samsung Galaxy-t éppúgy, mint akármelyik Android rendszerű gépet.

Samsung i7500 Galaxy
[+]

Egy dolgoról nem tudok véleményt formálni, az akkumulátorról. Sajnos a tesztkészülék hibája miatt semmiféle mértékadó eredményt nem produkált az eszköz, bár elvileg az AMOLED kijelző és a nem túlságosan erős vas olyan párosítás, amelynek jó esetben 2-3 napig működnie kell, ha nem lépünk fel örökké az internetre, mint ahogyan én tettem, s ezzel egy hét alatt fél gigányi forgalmat hoztam össze.

Samsung i7500 Galaxy
[+]

A Galaxy mindent egybevetve nem rossz kis gép. A HTC Hero jobban ajánlott, de az némiképp drágább is. A HTC Magic annak idején megkapta az Ajánlott minősítést, azóta eltelt néhány hónap, viszont az AMOLED kijelző és a gazdag alapcsomag miatt a Samsung is megérdemli tőlünk ugyanezt.

Samsung i7500 Galaxy

De csak remélni tudom, hogy a nálam járt eszköz egyedi hibája tényleg egyedi. A sunyi USB driver miatt pedig nem tudom, hogy mikor szívtam ennyit telefonnal, de ezek nem befolyásolhatják az értékelést.

Bog

A Samsung i7500 Galaxy-t az XXL GSM biztosította. A készülék megvásárolható:
Budapest VI. Jókai tér 6.
Budapest VI. Teréz körút 18.
On-line a www.xxlgsm.hu címen.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés