Hirdetés
Bevezető, tartozékok, külső
S-szériás telefonjai mellett mutatta be az új Tab S8-akat a Samsung még február 9-én, idén először a táblagépes vonalon is megspékelve a normál és a plusz változatot egy Ultra variánssal. A telefonoknál egyértelmű, hogy az Ultra azoknak készül, akik a legtöbbet és a legjobbat akarják kezük ügyében tudni abból, amit a Samsung kínálni tud. Tabletek esetén már kicsit más a helyzet, itt egyelőre a Tab S8+ és a Tab S8 Ultra között a legjelentősebb különbség méretbeli, mint kijelzőben, úgy akkumulátorban is nagyobb az Ultra. Viszont nagyjából ennyi, az extra előlapi kamerát számolhatjuk még ugyan az Ultra javára, de csak akkor ha ízlésünk be tudja fogadni a notch látványát, amiben a két 12 megapixeles egység lakik.
A Samsung Galaxy Tab S8 család: normál, plusz, ultra. (forrás: Samsung) [+]
A Samsung “megcsináljuk, mert megtehetjük” hozzáállása egyrészt jó (és be is jött nekik, a Tab S8-előrendelések fele a legdurvább modellre ment), mert az Ultra technikai demóként előrevetíti, hogy merre fejlődhet a táblagépes piac, az Android 12-re épülő One UI 4.1 tabletekre szánt változata pedig képes rá, hogy bizonyos munkákat majdnem olyan kényelmesen elvégezzen rajta az ember, mint egy tradicionális laptopon. A mobil operációs rendszernek azonban továbbra is bőven vannak korlátai egy asztalihoz képest, mérete és súlya okán a könnyű hordozhatóság sem annyira érv a Tab S8 Ultra mellett a plusz modell ellenében, multimédiás táblaként is túl nagy és nehéz ahhoz, hogy az ember kényelmesen, kézben tartva használja hosszú távon keresztül. Ráadásul az árazása is ultrára sikerült, pontosan 5 ezer forinttal az M1-es Apple iPad Pro 12,9 fölé lőtték be: a 8/128 GB-os alapmodell Wi-Fi kapcsolattal 454 990 forintról indul, ha valakinek kell az 5G-s modem is, annak a 8/128 GB-os verzióért 514 990 forintot kell fizetnie. Nálunk utóbbi modell járt, egy hétre adta kölcsön a gyártó.
Pénzünkért a fehér csomagban a tábla mellé egy egyméteres USB-C kábel, papírok és a SIM-tálca nyitására alkalmas tű jár, fali adaptert nem csomagol már a gyártó környezetvédelmi okokra hivatkozva. Ez annak fényében itt is minimum vicces, hogy a tablet alumínium keretét továbbra is műanyaggal ragasztják körbe, mielőtt beleteszik a dobozba. Az S Pen érintőceruza alaptartozék minden modellnél, ez pozitívum, a billentyűzetes és érintőlapos tok viszont 104 990 forintot kóstál, csak az előrendelőknek járt a táblagép mellé. (Kérésemre a Samsung a teszteszköz mellé biztosította a tokot is, ezt ezúton is köszönöm!)
Tab S8 Ultra és a "Könyvborító billentyűzet". [+]
A 208,6 x 326,4 x 5,5 milliméteres ház megerősített alumíniumból van, a karcolásokra azonban nem immunis, a hozzánk érkezett tesztdarabon is voltak kisebb-nagyobb használati nyomok. A kizárólag fekete (sötétszürke) színben elérhető táblát így érdemes tokkal védeni. Az alumínium hátlapból a kamerák kiállnak, de sík felületre lefektetve nem billeg tőle a gép, a kamerák alatt pedig egy üvegsáv húzódik, ahova az S Pen csatlakozik mágnesesen, innen is tölt. A mágnesek kellően erősek ahhoz, hogy helyére húzzák a tollat, ahhoz viszont már nem, hogy a csupasz táblagépet a táskába csúsztatva ott is tartsák. Ha csak pár másodpercre kell a ceruzát valahova félretennünk, a notchtól kicsit jobbra, a felső élre is oda tudjuk fogatni mágnesekkel, de ott nem fog tölteni. Az előlapot Gorilla Glass 5 üveg védi, a kijelző körül a káva 6,8 milliméter széles, kivéve a notchnál, ami 2 millimétert rádob és 9 milliméterre lóg be a panelbe.
Az alumínium hátlap hajlamos karcokat összegyűjteni. [+]
A Tab S8 Ultrát kézben tartani és úgy használni furcsa érzés. A keret nem vágja a kezet, de 5,5 milliméterével nagyon vékony, és csupaszon 726 grammjával nehéz, a szűkre szabott káva miatt pedig ha megmarkoljuk a cuccot, gyakran fogja fals érintésként értelmezni a kijelzőbe belógó tenyerünket a rendszer. Mindenképpen érdemes tokot tenni a gépre a hamis parancsok elkerülése végett, valamint azért, hogy kitámaszthassuk, illetve ha magunkhoz ölelve, alkarunkon egyensúlyozva jegyzetelnénk vele, egy tokkal kevésbé valószínű, hogy megpróbál megszökni és lecsúszni. Bár a JerryRigEverything strapatesztjéből az derült ki, hogy a Tab S8 Ultra elég kemény darab, azért nem érdemes húzogatni a macska bajszát, jobb óvni az eszközt.
Az iPhone 13 Mini és a Tab S8 Ultra egymás mellett. [+]
A Samsungnál úgy számoltak, hogy fektetve fogjuk használni a gépet, a korábbi modellekhez hasonlóan így a bekapcsoló és hangerőgombok a felső hosszabb oldalra kerültek, viszont nagynak számító kezemmel sincsenek elérhető távolságban fogásváltás nélkül. Szintén a felső hosszanti oldalon, jobb szélen találjuk a hibrid SIM-tálcát, amibe a nano SIM mellé akár egy 1 TB-os microSD-t is tehetünk.
1 TB-ig bővíthető a tárhely. [+]
Kártyát azonban csak tűvel lehet cserélni, s én egy olyan táblagép esetén, amit kreatívoknak szánt munkagépként mutatott be a gyártó, jobban örültem volna a Sony telefonjain használt megoldáshoz, ahol egyszerűen, kézzel is nyitható a dolog. IP-védelem nincs a tabletben, így ez sem lehet kifogás. A jobb oldali rövidebb oldalon két hangszóró és a 3.2-es USB-C csatlakozó található, illetve az antennakivezetések, a bal oldalra már csak két hangszóró és antennák jutottak. Tudom, hogy a 3,5 milliméteres csatlakozót megemlíteni sokak szerint felesleges, hiánya azonban - akárcsak az iPadekben -, itt is érthetetlen. Alulra két lyuk és egy mágneses csatlakozó került, a lyukak rögzítik a billentyűzetes tokot a helyén, a három pontos csatlakozón keresztül pedig kommunikál és energiát cserél a táblagéppel.
Csatlakozók, gombok és élek a Galaxy Tab S8 Ultrán. [+]
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!