Samsung Galaxy Tab S4 - mestersége: asztalos

A DeX asztali elrendezés a 10,5"-es AMOLED kijelzőn megmutatja, hogy kellene egy androidos táblagépnek a felületet hatékonyan kihasználnia. A Tab S4 mégis inkább multimédiás oldalon komplett.

Bevezető, külső

Ha beszédet kellene írni az androidos táblagép temetésére, úgy szólhatna, hogy a hordozható, nagyképernyős mobileszközök műfajában lesújtó vereséget szenvedett a phablettől, multimédiás vonalon az iPadtől vagy bármely otthon már meglévő szórakoztatóelektronikai rendszertől, produktivitásban pedig a laptoptól és az iPad Prótol. Amikor a tabletpiac egyre csak szűkül, legalább még az Apple értékelhető darabszámot képes elpasszolni az érintésalapú óriásképernyőkből, és bár a Samsung vagy a Huawei mutatóit sem kell lesajnálni, a tömegek vagy kifaroltak a műfajból, vagy egyszer régen beszereztek egyet, így ma már érdemesebb egy szűk elitre építeni.


[+]

Pont erről szól a roppant sokrétű MediaPad M5, és erre megy rá a Tab S széria negyedik variációja is, és a piac csak profitálhat abból, hogy még mindig akad verseny a vásárlók kegyeiért, bármennyire is kevesen állnak sorba. A rivalizálás a csúcskategóriában mára nagy felbontású és fényerejű kijelzőt szült, aminek a Tab S4 Super AMOLED panelje maradéktalanul megfelel. Alapvető a kettő vagy négy minőségi hangszóró – a kvartett hangolásáért itt az AKG felel. A bluetoothos billentyűzetes tok sem maradhat ki a kiegészítők sorából – a Samsung variációja meg is pillantható képeinken. Stylus pedig előbb volt Samsung táblagéphez, mint legtöbb riválisához, és az S Pen ezúttal is tiszteletét teszi a kreativitásért. Végezetül az erős hardver sem hiányozhat – a tavalyi Snapdragon 835-öt ma sem kell lesajnálni.


[+]

Na, ezekkel az ígéretes tulajdonságokkal áll szemben a Google totális érdektelensége a táblagépek iránt: úgy néz ki a nyers Android felület tíz hüvelyken, mint egy istentelenül nagy mobilképernyő, annyi felesleggel helykihasználásban, hogy, miért nem portolták még a Chrome OS-t érintőképernyőre. És itt tud a Samsung minden androidos társára rálicitálni: a DeX a Samsung asztali elrendezlsű szoftverfelülete, az Android kreatív és munkára alkalmas kiterjesztése, egy szimpla ikon megnyomásával a DeX-re váltó Tab S4 pedig közelebb áll egy windowsos riválishoz, mint bármely zöld robotos ellenfeléhez.


[+]

A Samsung ezúttal tehát a produktivitást tűzte zászlajára, noha az is igaz, hogy bár a 10,5”-es képátló, vagy a 249,3 x 164 x 7,1 milliméteres és 483 grammos paraméterek nem éppen aprók, azért messze a 13”-es ultrabookok munkára alkalmatos terebélyessége. A külön beszerezhető billentyűzetes tokkal mindenesetre laptop konvertálható a tabletből, az angol feliratozású klaviatúrán pedig az összes magyar ékezet elérhető, úgyhogy a tesztet saját alanyával kezdtem megírni. Meglehetősen kényelmetlenül, jegyezzük meg, mert annyira aprók a billentyűk, de még mindig komfortosabban, mintha érintőképernyőn pötyögtem volna be. A billentyűzeten amúgy akad extra gomb nyelvváltásra és gyorskeresésre (ami DeX módban az alkalmazásmenüt is feldobja), jó lett volna viszont, ha a vissza, főoldal és alkalmazásváltó is kap egy-egy gombot. Ott van aztán az S Pen, ami egész hatékonyan váltja ki az egeret, és pontosabban lehet vele bökni a képernyőn, mint saját ujjunkkal. Bluetoothon vagy egy multi-port kiegészítővel, USB-n pedig egér és opcionális billentyűzet is csatlakoztatható, szóval nem kell ragaszkodni a tartozékokhoz.


[+]

Azért eme fejezet megszövegezésekor hamar előjött a kérdés: vajon miért nincs a Tab S4-ből eggyel nagyobb? Biztosan hatékonyabb lett volna a passzoló billentyűzetes tokkal a gépelés. A fémvázas, üvegszendvicsbe foglalt tablet akkor persze sokkal vaskosabb lett volna, 10,5”-en viszont még fél kilót súroló tömege ellenére is kecses: észrevétlenül pihen meg az ember ölében, és nem kényelmetlen két kézzel tartani. Eggyel már az, a roppant csúszós kivitel miatt pedig jobb, ha ölbe véve egy végtag a gravitáció áldatlan hatása ellen dolgozik.


[+]

A billentyűzetes tok ölbe véve ad némi extra tapadást, laptopként összepattintva a Pogo csatlakozóval pedig egész stabilan áll meg a Tab S4 az asztalon, még ha tollal is böködi az ember. Összecsukva mágnesesen fekszik egymásra a klaviatúra és a kijelző, némi mozgástérrel. Tokjában a Tab S4 egyébként egész mutatós, nélküle pedig határozottan szép darab, úgy feketében, mint fehérben. Persze elsősorban hátul karakteres, ahol csak a 13 megapixeles kamera, a LED villanó és egy-egy márkafelirat szakítja meg a lapos üveg minimalizmusát. Az összeszerelés pedig hibátlan lett, az IP-védelem hiányába ezúttal pedig nem tudunk vagy akarunk belekötni.

A Tab S4 hátulról, a Pogo töltőállványon
A Tab S4 hátulról, a Pogo töltőállványon [+]

A vékony oldaléleken már több az esemény: fektetve alul pillantható meg a Pogo csatlakozó és a két mágnes, amelyekhez a tokon felül egy stabil töltőállvány is hozzácuppanhat, szintén külön megvásárolva. A 7300 mAh-s telepet persze elsősorban rövid oldalon, a Type-C porton tölti majd az ember, és jó hír, hogy mellette a 3,5 milliméteres kimenet megmaradt. Hangszóróból itt is és balra is megpillantható kettő-kettő. Felül a bekapcsoló és hangerőszabályzó talán túl apróra és keskenyre sikeredett, plusz nem lett volna rossz egy képernyőzár szoftverfunkció, hogy ne kelljen a billentyűt mindig keresgélni. Ha viszont a Tab S4 a tokjában van, elég csak összecsukni, és a kijelző kikapcsol magától.


[+]

Bixby gomb ezúttal nincs, de inkább hiányolom a DeX nézet váltóját – naponta tucatnyi alkalommal variáltam a táblagépes és asztali nézet között, egy szimpla billentyű pedig praktikusabb lett volna a kapcsolópanelen elrejtett szoftverikon keresgélésénél. Ehelyett a felső hosszú élre egy SIM-tálca került, ami persze csak akkor SIM-tálca, ha az LTE variánst kaparintotta meg az ember, különben csak microSD kártyát fogad be.

Csomagolás, kijelző

A Tab S4-hez mellékelt stylus túl vastag, hogy a készülékházba beleférjen, és éppen ezért sokkal kényelmesebb a fogása és hosszú távú használata, mint a Galaxy Note9-ben megbújó társáé. Csak azért kár, hogy a phabletes rivális Bluetooth funkciója kimaradt, de azért ez megbocsátható. Főleg, mivel ezúttal is adott a digitalizálóval 4096-féle nyomáserősség megkülönböztetése, ami rajz, festés és játékok esetében kapóra jön. Ott vannak aztán a jól meg szokott tollfunkciók, illetve a tartalmak kiemelése, ha az S Pen föléjük kerül (link, kép, alkalmazás előnézete stb.). A stylust a Samsung ráadásul mellékelte a csomagolásban, azaz nem kell külön megvásárolni. A doboz továbbá némi leírást, egy adaptív gyorstöltőt és egy Type-C USB kábelt rejt.


[+]

A Tab S4-gyel persze mások kreativitását is élvezni lehet, legyen szó klipekről, filmekről, sorozatokról vagy játékokról, amelyek mindegyikre élere kel a kirobbanóan élénk színeket kínáló, 2560 x 1600 pixeles panelen. Újra meg újra hangsúlyozni kell: lenyűgöző táblagépes méretben a Super AMOLED technológia, persze aki természetesebbre venné a színeket, sRGB, DCI-P3 és kézi séma szerint is tud igazítani, avagy éjjel a kékfényszűrővel a szemét kímélni. Egy dolog mindig megmarad: a tökéletes feketék, és kiváltképp a The Expanse-féle űreposzok csillagos ege áll jól a panelnek, de amúgy minden Netflix és Amazon HDR tartalom odapakol. Érdekes amúgy, hogy a hárombetűs mozaikszót a Samsung nem hangsúlyozza a promócióban, pedig a tablet a HDR videófájlokat is meghajtja, bár a YouTube HDR tartalmait nem.


[+]

Kijelző-teszt
Mérés Samsung Galaxy Tab S4 Huawei MediaPad M5 Samsung Galaxy Tab S3 Apple iPad (2018)
Képátló 10,5 hüvelyk 10,8 hüvelyk 9,7 hüvelyk 9,7 hüvelyk
Felbontás 2560 x 1600 2560 x 1600 2048 x 1536 2048 x 1536
Technológia Super AMOLED IPS LCD Super AMOLED IPS LCD
Fehér fényerő 318 / 527 / 643 nit 379 nit 385 / 534 nit 507 nit
Fekete fényerő 0 nit 0,25 nit 0 nit 0,5 nit
Kontrasztarány végtelen 1516:1 végtelen 1015:1
Színhőmérséklet 7588 / 6549 K + kézi 7978 K + kézi 7707 K 6650 K

Hogyan mérjük a kijelzőt?


[+]

A kijelző a magas kontrasztaránynak, az alacsony fényvisszaverésnek, a remek betekintési szögeknek és a napfény alatti extra fényerőnek hála odakint is remekül használható, éjszaka pedig kellően elsötétedik. Az érintési érzékenységgel sincs gond, a tollal lehet persze a legpontosabban bökni vagy a legfinomabb tollvonással alkotni. Bár a Tab S4 nem indult meg a teljes kávamentesítés útján, nem is vészesek a keretei – nagyjából annyi maradt meg belőlük, hogy kényelmes legyen a táblagépet megragadni. Az ujjlenyomat-olvasó viszont eltűnt, így rövid oldalon csak a 8 megapixeles kamera, a fénymérő és a közelségérzékelő, valamint az íriszleolvasó pillantható meg.


[+]

Beszélgetési hangszóró nincs, mikrofonokat viszont kapott a tablet, úgyhogy ha telefonálni nem is lehet vele, a népszerű appokkal hang- és videobeszélgetést folytatni igen. Ez csak annyiból furcsa, hogy fekvő helyzetben balra van a kamera, és nem hosszú oldalon, középen. Mindenképpen jól áll a DeX elrendezés 10,5"-en, persze az asztali nézet továbbra is megjeleníthető csatlakoztatott monitoron, és ehhez még csak DeX állomás sem kell. Elég a Samsung HDMI adapterét vagy többportos elosztóját rákötni, és a monitor lehet a főképernyő, a táblagép pedig a tapipad agy rajztábla. Esetleg a másodlagos kijelző, táblagépes nézetben. De a szimpla képernyőtükrözés is adott. Otthoni, alternate módos DisplayPort - USB-C kábelemmel viszont nem sikerült a monitorra továbbítani a jelent, úgyhogy a leírást érdemes követni kábel választásakor. A hangot intézheti a táblagép és a HDMI eszköz, és persze egy csatlakoztatott Bluetooth hangszóró.

Hirdetés

Hardver, Samsung Experience

Kétféleképpen lehet a hardverhez hozzáállni: androidos vonalon a máig remek szolgálatot tesz az itt mellékelt, nyolc Kryo 280 magot bevető Snapdragon 835, az Adreno 540 GPU, a 4 GB RAM és az 50,5 GB-ot kínáló, amúgy 64 GB-os táregység, ami bővíthető. Már táblagépes elrendezésben, ami a Tab S4 alapvető felülete, DeX-re váltva egyből érezni az erőforrások szűkösségét, de erről majd a következő oldalon. A megszokott Samsung Experience felületen nem jellemző a dadogás, gördülékeny a böngészés és az Asphalt 9 is rendben elfut. Igaz, tíz perc játék után a nyár melegítette szobában a táblagép egyes részei eléggé felmelegedtek, a képfrissítés pedig érezhetően visszaesett.

Teljesítmény-teszt (a táblázat szétnyitható)
Benchmark Samsung Galaxy Tab S4 Huawei MediaPad M5 Apple iPad (2018) ASUS ZenPad 10 Z301MF
Rendszerchip Snapdragon 835 HiSilicon Kirin 960 Apple A10 Fusion MediaTek MT8163A
AnTuTu Bench. 7.x 198933 pont 177933 pont 202239 pont 40062 pont
Geekbench 4.x (single/multi) 1895 / 6406 pont 1635 / 6036 pont 3517 / 5984 pont 1578 / 3313 pont
GFXBench Car Chase onscreen 1080p 14 fps 9,7 fps n/a n/a
GFXBench Car Chase offscreen 25 fps 18 fps n/a n/a
GFXBench Manhattan onscreen 34 fps 26 fps 42,4 fps 5,0 fps
GFXBench Manhattan offscreen 1080p 59 fps 43 fps n/a 5,3 fps
AndroBench Sequential Read 744,08 MB/s 289,28 MB/s n/a n/a
AndroBench Sequential Write 198,65 MB/s 175,94 MB/s n/a n/a
AndroBench Random Read 141,04 MB/s 44,83 MB/s n/a n/a
AndroBench Random Write 24,91 MB/s 69,52 MB/s n/a n/a

A Tab S4 táblagépes és asztali nézete merőben más
A Tab S4 táblagépes és asztali nézete merőben más [+]

Az Android 8.0-n alapuló felület egyébként kb. azt kínálja, amit a Note9, csak 10,5”-re skálázva. Adott minden S Pen funkció a Bluetoothon kívül: a toll lebegőikonját megérintve azonnali jegyzet, intelligens kijelölés, képernyőképre való írás, fordítás és élő, animált üzenetküldés is elérhető. Plusz annyi gyorsindító ikon pakolható ide, amennyit a júzer nem szégyell. De nem kell a firkáláshoz külön app vagy menü: kikapcsolt képernyőre is lehet jegyzetelgetni.


[+]

Aki szabadon engedné rajztudását, persze jobban jár a Penup elindításával, és annak sem kell a jóból kimaradnia, aki nem érez elég tehetséget magában: a rajzoláson és kifestésen túl animált, tollvonást vezető kis feladatok motiválják a készségek fejlesztését. Az élő rajzok munkacím alatt akár a tájképfestés csínját-bínját is el lehet sajátítani, aztán a publikálásra méltó alkotásokat a mára méretessé dagadt közösséggel megosztani. Harmadik féltől származó alkalmazások között is akad, amelyik kihasználja az S Pen előnyeit: ilyen mondjuk az Adobe Draw vagy Sketch. A toll egyébként is kapóra jön a méretes felületen, az ujjak meghosszabbításaként, és továbbra is frappáns, hogy az egérhez hasonlóan, bizonyos tartalmak fölé mozgatva vizuális visszacsatolás jelzi pozícióját és a kapcsolódó lehetőségeket.


[+]

Azt kell, hogy mondjam, a Note phabletekhez képest a tesztidőszakban sokkal gyakrabban használtam a Stylust, talán a nagyobb felület, talán a méretesebb toll miatt. Csak azért kár, hogy mágnesesen nem lehet a házhoz pattintani, így ha nem vesz az ember billentyűzetes tokot, külön kell cipelni. Amennyire kreatív a toll, annyira nem az az alapvető főképernyő: mintha okostelefont használna az ember, csak 6 x 5 ikon fér a fekvő és álló helyzetben is használható főoldalon, plusz legfeljebb hat ikon a tálcán. Az állapotsáv és az alsó kezelősáv sem tölti ki hasznosan a teret, bár az utóbbi ideiglenesen elrejthető. Javíthat a túlméretezett rendszerelemeken a megjelenített méret és a betűméret lejjebb vétele, de aki jobb helykihasználásra vágyik, annak a DeX jelenti a megoldást. Ez nem külön operációs rendszert jelent, hanem a Samsung Experience egyfajta vizuális kiterjesztését – ha támogatott, szabadon méretezhető és ablakosan rendezgethető alkalmazásokkal. Az appokat is egyszer kell telepíteni, persze nincs rá garancia, hogy DeX-ben gond nélkül elfutnak.


[+]

Egyébként pont az a helyzet, mint bármely más androidos táblagépen: akad jó néhány gyári és pár Google alkalmazás, amely több oszlopos elrendezést kapott a nagyobb képernyőhöz igazodva. Ám a Play Áruház tartalmának nagy része továbbra is mobilnézetben jelentik meg, hatalmas elválasztó elemekkel, és ebben tetemes akár az iPad, akár a Windows 10 rendszerű ketyerék előnye. A Samsung részéről kifejezetten hasznos a 10,5"-re igazított fájlkezelő vagy mondjuk a galéria, a táblagép pedig az okosotthon távirányítója is lehet a SmartThings szolgáltatáson keresztül, kijelzőjét akár kompatibilis okoshűtőre vetítve.


[+]

A Samsung Flow az eszközök és munkafolyamatok összehangolását tűzi zászlajára, a gyermek mód a csemetéknek nyújt szórakozást, a Game Launcher a játékopciókat tartalmazza a minőségállítást és a ne zavarj lehetőségeket beleértve, a Galaxy Apps pedig tucatnyi gyártói és ezernyi harmadik féltől származó szoftvert kínál. Ha nincs is tumultus a remek táblagépes alkalmazások között, a Microsoft Office előre telepített csomagja mindenképpen elismerést érdemel, mert lényegében teljes értékű csomag jár szövegszerkesztésre, prezentáció készítésére vagy táblázatok kezelésére. Más kérdés, hogy a mobilos szoftverekkel szemben a Tab S4-en a Word, az Excel vagy a PowerPoint szerkesztése aktív Office 365 előfizetéshez között. Ezért is jó az olyan ingyenes alternatíva, mint a táblagépen is jól kinéző Polaris Office, WPS Office vagy Office Suite. A gépelés a klaviatúra mellett természetesen virtuális formában is történhet, többféle méretben, esetleg középre vagy a két szélre igazodva. A stylusszal pedig még a kézírás is opció.


[+]

Az már kevésbé ügyes, hogy akad galéria és böngésző a Samsungtól és a Google-tól is – egy-egy elég lett volna belőlük. Egyébként a Samsung Browser és a Chrome is asztali, több füles elrendezést kínál, és egyik sem dadog táblagépes nézetben szörfözve. A gyártói jobban kihasználja az S Pent, a Chrome pedig mélyebben integrálja a Google-szolgáltatásokat. Kár, hogy a Google tudománya eddig tartott: sem a Fotók vagy a Kereső, sem pedig a Zene nem kapott hasonló, hasznos táblagépes elrendezést, pedig a Térkép vagy a Gmail esetében jutott a dologra erőforrás. A fejlesztőket mindenesetre az eladások csökkenésével egyre kevésbé motiválja, hogy 10"-re is kódoljanak, ami persze nem a gyártók hibája.


[+]

A Samsung a maga részéről eleget hozzátesz, hogy az Android táblagépes hiányosságait feledtesse. Ilyen például a Samsung Knox védelem, vagy az erőforrás-felügyelőként működő eszköz karbantartása menüpont. Ujjlenyomat-olvasó helyett íriszleolvasóval lehet magas szintű biometrikus védelmet beállítani, illetve lehet azt a kevésbé biztonságos, arcalapúval is kombinálni, ilyenkor a leghatékonyabb a feloldás rátája. Kevésbé előnyös, hogy fekvő helyzetben az íriszlámpa a bal rövid oldalon világít, és pontosan kell elé hajolni a feloldáshoz. A sikert a fényviszonyok is befolyásolják, ezért is hatékonyabb az írisz- + arcalapú kombinációs feloldás.


[+]

Akinek az AMOLED panel bejön (és sokan lesznek így), annak töltés közben sem kell róla lemondania: napi infó néven, etetés közben megjelenhet rajta a dátum, az idő, az időjárás és a naptáresemények, bár akkor már az androidos értesítések is felbukkanhatnának. A háttér folyamatosan változik, és megjelenhet rajta a napi infó néhány nagy felbontású képe, a galéria, vagy bármely, tetszőlegesen választott mappa képtartalma. USB-C-n egy ikont megérintve, a Pogo töltőállványra helyezve pedig automatikusan indul a napi infó. A Samsung Experience további tucatnyi funkciót és extrát kínál, ám helyettük most már tényleg a DeX következik.

DeX, munkavégzés

A DeX eddig a Galaxy mobiltelefonok monitoros, asztali kiterjesztése volt, és könnyű belátni, mennyivel jobb a kábeleket, a DeX állomást és a méretes kijelzőt kihagyni, helyettük pedig a táblagépes megjelenítőt hasznosítani. A váltás a két szoftvermód között öt másodperc türelmet igényel, és a támogatott appok tovább használhatók a másik környezetben – már ha be nem záródnak. Ez két okból is megtörténhet: a nem, vagy csak részlegesen támogatottakat minden egyes alkalommal újra kell nyitni váltáskor, illetve a memória is túl szűkös, így gyorsan telik be a gyorsítótár. A DeX mindenesetre annyira jól áll a Tab S4-hez, hogy a frusztrációi ellenére az asztali nézet mellett maradtam a tesztidőszak java részében.


[+]

Tucatnyi ikon a DeX asztalra dobálható, plusz egyesítve lett az állapotsáv az androidos kezelősávval. A tálcára ráadásul egy csomó app rögzíthető, és a Windowshoz hasonlóan, egymás mellett megjelennek a legutóbb megnyitottak. Ezek között érintéssel, tollal, Alt + Tab kombinációban és az alkalmazásváltót megérintve is váltani lehet. A tollat az aktív alkalmazásikonok fölé tartva még előnézet is látható. A hosszú sávon emellett egy rakás hasznos információ megjelenik, így például az idő, a dátum, a kapcsolatok állapota, a hangerőszabályzó vagy az értesítésikonok.


[+]

A DeX legfőbb előnye persze az, hogy a kompatibilis alkalmazások ablakos nézetben és egész képernyőn is rendben elfutnak, szabadon méretezhetők és tucatnyi egymás mellé dobható. Ezek száma viszont leginkább a Samsung és a Google szoftverparkjára korlátozódik, minden más alapból ablakosan jelenik meg, és ha álló az androidos szoftver, a kizárólag fekvő nézetben futó DeX asztalon elég hülyén néz ki. A DeX Labs kísérleti funkciói között mindenesetre kényszeríteni lehet a teljes képernyős működést a nem kompatibilis programok esetében, és ez kevesebb leállással jár, mint egy évvel korábban. Az álló nézetű alkalmazások mindenesetre teljes képernyőn továbbra is csak a képernyő harmadát töltik ki, nem fordulnak el DeX-ben.

Kezelőgombok, gyorsindítók, előnézet, értesítések, kapcsolók, kereső, idő és dátum: a DeX-féle tálcára minden odafért
Kezelőgombok, gyorsindítók, előnézet, értesítések, kapcsolók, kereső, idő és dátum: a DeX-féle tálcára minden odafért [+]

Akárhogy is: százszor hatékonyabb és a multitasking asztali nézetben, mint táblagépesben, csak vele együtt felbukkant jó pár baki is. Az Asphalt Xtreme például nem fogta fel, mi van, a tablet döntésével történő irányítás megőrült. Az Asphalt 9-et a Tab S4 sehogy sem akarta elindítani, aztán azt kényszerítve mégis sikerült, furcsa tehát a korlátozás. A fent említett okokból a Monument Valley sokkal élvezetesebb táblagépes felületről indítva, mint DeX-ből, és ezzel nincs egyedül.


[+]

A Netflix és az Amazon Prime Video minden alkalommal ablakos nézetben indul, és ha a teljes képernyő ikonra rábök az ember, a DeX mindig újraindítja őket. Utána már nem gond a full screen videózás. Bár a böngészők is elfutnak teljes nézetben, több tartalmat tudnának megjeleníteni, ha álló elrendezést is használnának. Ám végső soron nem a fentiek jelentik a frusztráció főforrását, mert a DeX generációról generációra egyre jobb. A probléma hardveresen csúcsosodik ki: amíg egy Surface Pro nem fogja vissza magát, egy iPad Pro pedig az aktuális Apple SoC-re direkt még rá is gyúr, a Samsung inkább spórolósra vette a figurát, és ezzel öngólt rúgott.


[+]

A DeX elég memóriaigényesnek tűnik, mert öt-hat alkalmazás megnyitása után az első általában ürül a memóriából, minden nem mentett munkafolyamattal együtt, és lehet újra betölteni. Elég kicsit böngészni két játék között, és a game is újraindul, plusz még csak fel sem kell a Tab S4-nek melegednie, hogy a rendszerszintű görgetés és a játék jóval dadogósabb legyen, mint táblagépes nézetben. Mikor, ha nem most kellett volna a 8 GB RAM-ot bevetni, amit a Note9 egyik variációja amúgy megtesz? Ugyanígy meghálálta volna 10,5"-en a DeX a frissebb és erősebb Exynos 9810-es chipsetet.

A Monument Valley és hasonló állónézetes játékok, appok alapból ablakosan jelennek meg és teljes képernyőn sem fordulnak el
A Monument Valley és hasonló állónézetes játékok, appok alapból ablakosan jelennek meg és teljes képernyőn sem fordulnak el [+]

Asztali módban ugyanis, talán optimailizálási hibából vagy memóriahiányban a Snapdragon 835 nem elég. A Tab S4 áráért ráadásul már egész komoly laptop vásárolható, és Macen, illetve Windowson a munkavégzéshez összeszámlálhatatlanul több program érhető el, a perifériák széleskörű támogatásáról nem is beszélve. A Tab S4 ellenben továbbra is az androidos alkalmazásparkra épít, annak minden korlátjával, és ez sem segíti elő a laptop leválását.


[+]

A DeX persze eddig is fejlődött és nyilván tovább fog, a Samsung pedig sokkal előrébb jár, mint a Microsoft annak idején a Continuummal. Az is lehet, hogy az hoz majd áttörést, ha száműzik a táblagépes felületet, és Samsung Tabokon csak a DeX lesz elérhető. Adnék is néhány tesztelői tippet a következő generációra. Lehessen az asztalra widgeteket pakolni és legyen elérhető az S Pen menü, ami DeX-ben valamiért teljesen hiányzik, és a gombnyomás sem vált ki semmit. Az asztalikonok fölé tartva a tollat ne csak a „WiFi” vagy „akkumulátor” szócska jelenjen meg, hanem a csatlakozott hálózat neve és a becsült hátralévő idő. Forduljon el a DeX asztal álló nézetben, induljanak az appok alapból teljes képernyőn, kapjon az S Pen második gombot a kétgombos egerek imitálására. Végezetül pedig legyen egy 13” körüli Tab S opció, mert azon biztosan kényelmesebb gépelni a passzoló billentyűzettel.

Kamerák, multimédia

A Tab S4 8 megapixeles kamerát visel az előlapon és 13 megapixeles modult a másik oldalon autofókusszal, f/1,9-es blendéjű lencsével és LED villanóval (ami gyakran lemarad a táblagépekről), optikai képstabilizálás nélkül. Továbbra sem táblagéppel célszerű fotózni, mindenesetre a szoftverfelület kellően egyszerű, hogy automata módban, HDR-ben vagy kézi beállítások mellett (fehéregyensúly, érzékenység, expozíciókorrekció) gyors és hatékony legyen a kattintás, bár a profibb lehetőségekről le kell mondani. Van még panoráma, arcszépítés, gyorsított felvétel és természetesen AR-matricák. Kérhető továbbá időzítő és kompozíciós rács.


[+]

Nappal elfogadható képet lő a Tab S4 ahhoz képest, hogy nem ez a legfőbb tulajdonsága, és a szintjét simán hozza egy jobb középkategóriás mobil. Kellő mennyiségű részlet rögzül középen, általában megbízható fehéregyensúllyal, bár túlzó zajmentesítéssel. A dinamika közepes és a HDR nem sok vizet zavar. A makrókra átlagos részletgazdagság jut. Este fogy ki a lendület: eleve komoly feladat a nagy táblagéppel bemozdulás nélkül rögzíteni, és akkor sötétben még a helyét sem találja a fókusz. Mivel tízből kevés eredmény üti meg az ingerküszöböt, este inkább mozizni kell a Tab S4-gyel, nem videózni. Klipeket egyébként 1080p-ben forgathatunk vele, 30 FPS-sel, elektronikus képstabilizálás opciójával. Ez láthatóan besegít, viszont darabosabbá teszi a lassú pásztázást és a fókusz is hajlamos eltévelyedni. Sem a dinamika, sem a részletgazdagság nem az igaz, a sztereó hang meg épphogy elmegy.

Érdemes tehát a mozgókép fogyasztásra koncentrálni, és ekkora képernyőn simán végig lehet nézni bármelyik filmtrilógiát vagy űreposzt, a Super AMOLED kijelző elképesztően jól passzol a tartalmakhoz. A feketéi tökéletesek, és a YouTube-on kívül mindegy egyéb HDR tartalmat sikerült meghajtani (helyi fájl, Netflix, Amazon Prime Video). Ha pedig még 4K-s a forrás, ne adj Isten 60 FPS-sel, akkor újra meg újra a padlóról kell összeszedni az állat. A natív szoftver minden formátummal és kódolással megbirkózik, az AC3 hang és a feliratok megjelenítése sem gond, plusz opció a videó igazítása a 16:10-es képarány kitöltésére.


[+]

Nincs filmélmény megfelelő hangzásvilág nélkül, és bár egy házimozi rendszer ellen a Tab S4 esélytelen, két-két oldalirányba sugárzó, AKG által hangolt hangszórója meggyőző mind zenelejátszás, mint egy-egy könnyedebb hangeffekt esetében. Csak a mélyek oldaláról sovány a helyet, méghozzá eléggé, amúgy a hangerő kellően erélyes, amire a Dolby Atmos szoftvermód még rá is tud tolni a sémáival. A támogatást a filmek és a komolyzenei dallamok meghálálják, pop, rock és elektronikus zene esetében viszont jobb kikapcsolni, mert zörejesebb a produktum a maximumon.


[+]

Ha a Tab S4 az asztalon áll vagy fekszik, zavartalan a hang útja, játékra megragadva viszont könnyedén takarja el az alsó rácsokat az ember, effektíve megfelezve a hangerőt. Rosszul tartod, hangozhatna el az ismert szólam, csakhogy furcsa és kényelmetlen feljebb, a két-két hangszóró között fogni a táblagépet. A legjobb egyébként is tokban vagy állványon használni, ha multimédiáról van szó.


[+]

A Play Zene az összes ismert formátumot elviszi, a WMA kódolást beleértve, és baró, hogy a lejátszás táblagépes és DeX mód között váltva sem áll le a háttérben. Kevésbé előnyös, hogy a Google tojik az előfizetéses zeneszolgáltatást is kínáló szoftvert táblagépes nézetre szabni, és a külön beszerezhető Samsung Music app sem jeleskedik a méretes felület kihasználásban. A 3,5 milliméteres fülhallgató-kimenetre viszont tiszta, dinamikus és részletes hang jut, csak komolyabb fejhallgatót rákötve elviseltem volna még egy kis hangerőt.

Adatkommunikáció, üzemidő, verdikt

A Tab S4-nek létezik WiFi-only és LTE-s kiszerelése is, minden itthon használatos 4G frekvenciasáv támogatásával, telefonálni viszont nem lehet vele. Már hagyományos módon, a Skype, Messenger és Viber vonal nyilván működőképes. A kétcsatornás WiFi modem remek érzékenységű (802.11a/b/g/n/ac, Direct, MU-MIMO, VHT80, SIM kártya esetében HotSpot). A Bluetooth 5.0-s (A2DP, LE), az USB pedig 3.1-es (HDMI kimenet megfelelő átalakítóval). Navigálni kifejezetten gyorsan és pontosan lehet (A-GPS, GPS, Glonass, BeiDou, Galileo). Akad giroszkóp, gyorsulásmérő, iránytű, hangszenzor és hall szenzor, kimaradt ugyanakkor az NFC, a barométer és az infra. Persze a SmartThings rendszerén keresztül, WiFi-n is lehet az okosotthon eszközeit irányítani.


[+]

A 7300 mAh-s telepből simán kihozható 8-10 óra vegyes használat, ugyanennyi képernyőidővel, gyakorlatilag nulla merüléssel a háttérben. Mobilhálózaton nyilván akad valamennyi készenléti fogyasztás, mindenesetre a Tab S4 Type-C portja így is jó sokat pihenhet két töltés között, annyi napban mérve, ahányra a júzer a fenti használatot szétosztja. A 3D-s játék és a napfény alatt felugró, extra fényerő tudja a telepet a leggyorsabban megfektetni, míg 150 niten, egy töltésről 13 órát lehet netezni, illetve 18 órát videózni egyhuzamban. Az etetés adaptív gyorstöltővel, 3,5 óra alatt megvan, ami táblagépes viszonylatban kellően gyors. Qi-szabvány szerinti, vezetékmentes töltés nincs, a Pogo töltőállványra a Tab S4-et viszont csak mágnesesen rá kell pattintani, és máris indul az energiabevitel.


[+]

Értékelés: Samsung Galaxy Tab S4
Külső
Ergonómia 8 pont
Anyaghasználat 10 pont
Összeszerelés minősége 9 pont
Kijelző mérete, minősége 10 pont
Belső
Kezelhetőség 9 pont
Sebesség 8 pont
Szoftver rugalmassága, bővíthetősége 10 pont
Felhasználói felület élménye 9 pont
Alapfunkciók
Hangminőség, vételi stabilitás 9 pont
PIM funkciók 10 pont
Adatkommunikációs képességek 8 pont
Multimédia
Vizuális 7 pont
Audio 9 pont
Egyebek
Üzemidő 9 pont
Ár/érték aránya 7 pont
Hogyan értékelünk?

Összefoglaló

A Galaxy Tab S4 kétségtelenül az eddigi talán legjobban összerakott és legsokrétűbb androidos táblagép, és az egész élményt a tűéles, kellően világos, remekül kalibrálható és a HDR tartalmakat is megjelenítő Super AMOLED panel koronázza meg. A 10,5”-es masina így filmezésre sem utolsó, amihez jól passzol a szépen szóló, bár mély hangokban vékony hangszóró kvartett. Táblagépes módban nem lehet a sebességbe belekötni és a játékok is rendben elfutnak, csak azért kár, hogy a Google magára hagyta a nagy képernyős műfajt. Az üzemidő és a konstrukció mindenesetre jeles, csak immár két oldalon tud az üvegborítás összetörni, ha a júzer a Tabot leejtené – csúszós mivolta miatt annyira ez nem is nehéz. A Note9 S Penjénél vastagabb stylus pedig kitűnő társ a kreativitáshoz és a pontosabb, hatékonyabb kezeléshez, még ha phabletes fivére Bluetooth funkcióit ki is hagyta.

A kritika mindenképpen az árazással indul. A táblagép 240 ezer forintba kerül WiFi only és 260 ezer forintba LTE kiszerelés esetében, és akkor ehhez még 35 ezer forintért hozzá jön a billentyűzetes tok (nem hivatalos bolti ár), ami elengedhetetlen a laptopszerű használathoz. Ennyit viszont nem ér a tartozék, és nem is kényelmes rajta gépelni, annyira aprók a gombjai. Ebben az ársávban ráadásul az iPad Pro és egy-egy MacBook is opció, illetve combosabb windowsos laptopok és táblagépek, és mindegyikük sokszínűbb alkalmazáspalettát nyújt, ha a produktivitás és az értelmes felületkihasználás a fontos. A DeX amúgy szuper ötlet táblagépen, mert pont az androidos óriásképernyők főgondját orvosolja: a rossz felületkihasználást. Összehasonlíthatatlanul hasznosabb az asztali főképernyő a sokelemes tálcával és az ablakozható alkalmazásokkal. Csak az egészet sikerült a Samsungnak sípcsonton rúgnia, mert memóriából simán a 4 GB duplája kellett volna, SoC-ből meg a tavalyi Snapdragon 835 helyett az idei, erősebb Exynos 9810. Miért? Mert a Note9 ezzel a hardverkörnyezettel, lényegesen kevesebb dadogással és alkalmazásbezárással viszi el a DeX-et. Pedig az csak egy telefon, ez pedig elvileg egy produktivitásról szóló, monitort sem igénylő, laptoppá alakítható munkaeszköz.


[+]

Nem okés, hogy öt-hat alkalmazás megnyitása már túl sok a gyorsítótárnak, és az sem, hogy dadogósabb, döccenősebb a DeX felület a táblagépesnél. A Samsung androidos asztali elrendezésében persze hatalmas potenciál van, és generációról generációra fejlődik, csak még nem alkalmas a laptop lecserélésére – a fenti hardverrel semmiképp. A folytatásban szívesen megnéznék egy méretesebb, 13” körüli Tab S-t, kényelmesebb billentyűzettel és következő generációs SoC-vel, és akkor nem csak egy bekezdést, talán az egész tesztet egy Samsung táblagépről írnám meg. Jelenleg viszont a DeX csak egy ínycsiklandozó kuriózum – valami, aminek a hatékonyságát még nem sikerült teljesen kiaknázni. Az aktuális Samsung csúcstábla így leginkább tartalomfogyasztásban tűnik ki, és amíg egyedül vet be a piacon méretes Super AMOLED panelt, ez az előnye meg is maradhat.

Samsung Galaxy Tab S4

Bone123

A cikk elkészítését a TelenorHipernet Blog támogatta, ahol további mobilos érdekességekről lehet olvasni.

Specifikáció

Samsung Galaxy Tab S4
Samsung Galaxy Tab S4 Általános
Technológia GSM/UMTS/LTE ill. WiFi only
Méret 249,3 x 164,3 x 7,1 milliméter
Tömeg 483 gramm
Színvariációk fekete-fehér
SIM-foglalat nanoSIM (LTE-s kiszerelés)
Kijelző
Kijelző átlója 10,5 hüvelyk
Kijelző felbontása 1600 x 2560 pixel (288 ppi)
Kijelző típusa Super AMOLED kapacitív érintőkijelző
Színárnyalatok száma 16 millió
Hardver
SoC típusa Qualcomm Snapdragon 835
Processzor típusa 4 x 2,35 + 4 x 1,9 GHz-es Kryo 280 mag
Processzor csíkszélessége 10 nm
Processzor utasításkészlete ARMv8
Grafikus chip Adreno 540
RAM mérete 4 GB
Memória
Telefonkönyv kapacitása dinamikus
SMS memória dinamikus
Belső tárhely 64 GB (kb. 50,5 GB elérhető)
Memória bővíthetősége microSD
Adatátvitel
Frekvenciasávok GSM 850/900/1800/1900 MHz
UMTS 850/900/1900/2100 MHz
LTE B1/B2/B3/B5/B7/B8/B10/B13/B17/B20/B28
GPRS / EDGE van / van
UMTS / HSDPA / HSUPA / LTE van / 42,2 Mbps / 5,76 Mbps / 600 Mbps
IrDA / Bluetooth van / 5.0 (A2DP, LE)
WiFi 802.11a/b/g/n/ac, HotSpot, Direct
USB Type-C (3.1, MTP, OTG, HDMI -adapterrel)
Push-to-talk / RSS nincs / van
GPS vevő van (GPS, GLONASS, BeiDou, Galileo)
NFC nincs
Alapfunkciók
Profilok néma/rezgés
Vibra funkció van
Kihangosítás van
Hangrögzítés van
Ébresztés van
Prediktív szövegbevitel van
Szoftverek
Platform Android 8.0 (Oreo)
WAP / HTML böngésző nincs / van
E-mail kliens van
Játékok telepíthetők
Valutakonverter telepíthető
Extra szoftverek DeX, SmartSwitch, GameLauncher, PenUp, Samsung Notes, Microsoft Office, SmartThings, Galaxy Apps, Samsung Flow, Samsung Members
Multimédia
Fő kamera 13 megapixel, autófókusz, LED villanó
Másodlagos kamera 8 megapixel, fixfókusz
Videófelvétel 1080p @ 30 FPS
Zenelejátszó szoftver van, háttérben is fut
Hangszínszabályzó van (Dolby Atmos)
FM-rádió nincs
Üzemidő
Alap akkumulátor 7300 mAh-s lítium-ion
Készenléti idő n/a
Beszélgetési idő n/a
Zenelejátszási idő n/a
Egyebek
giroszenzor, gyorsulásmérő, iránytű, fénymérő, hang szenzor, hall szenzor, íriszleolvasó, értesítési LED, négy hangszóró, DeX asztali nézet

Hirdetés

Azóta történt

Előzmények

  • A DeX a Galaxy Tab S4 ütőkártyája

    Kettő az egyben számítógépet varázsol a DeX és a billentyűzetes tok a Tab S4-ből, hasznos asztali elrendezéssel. Nem hiányozhat az S Pen és az AMOLED kijelző, hangszóróból pedig egyenesen négy van.

  • Samsung Galaxy Tab S3 - mesterhármas

    Két év telt el a Samsung Galaxy Tab S2 9.7 megjelenése óta, az utód pedig minden tekintetben tartja a színvonalat az aktuális elvárásoknak és trendeknek megfelelően.

Hirdetés