Samsung Galaxy Tab 2 10.1 - középréteg

Bevezető

A tabletek mezőnyét többféle módon fel lehet osztani. A legegyszerűbb, ha azt mondjuk, hogy van az iPad és a többiek. A többiek részt megint darabolhatjuk többfelé, léteznek 7 és 10 inches gépek, illetve közöttük mindenféle 8,9-es, 9,8-as kijelzővel szerelt masinák. A 10 inches mezőnynél újból nekiláthatunk szétválasztani a palettát, s itt már ár szerint haladhatunk, vannak a nagyon olcsó, jellemzően kínai gyártással és tervezéssel készülő masinák, illetve a méregdrága, igazi erőműként is felfogható eszközök. A kettő közé ritkán sikerül úgy belőni egy táblát, hogy a vásárló azt érezze, hogy bár nem a legolcsóbbat veszi, de mégsem kényszerül komoly kompromisszumokra.

Samsung Galaxy Tab 2 10.1
[+]

A Samsung pont ezt próbálja meg, hiszen a P5100-es kódszámú, de egyébként Galaxy Tab 2 10.1 névre hallgató masina nem akar versenyezni mondjuk az ASUS csúcsgépeivel. Szerencsére árban sem, kicsivel több mint 100 ezer forint felett nyit a wifis verzió, ami azért nem kevés, de alatta marad a legvéresebb motyóknak. Ez nem rossz, a Toshiba jóval drágább a szintén kétmagos cuccával, az Acer négymagosa is többe kerül, a kevésbé neves Archos 101 G9 pár százalékkal olcsóbb, de hát az meg hogy néz ki, ugye. Szóval érdekes módon a Samsung most egész jól betalált az árral, persze a ZTE által gyártott Vodafone Smart Tab 10-zel nem tudnak versenyezni, de ez várható is volt.

Samsung Galaxy Tab 2 10.1
[+]

A Samsung versenyzőjében az a jó, hogy okosan vagdosták meg a funkcionalitást annak érdekében, hogy árban versenyképesek tudjanak lenni. Ugyanakkor a fontos dolgok megvannak, a mi modellünkben ugyebár SIM-nek is van hely, így azért már morcosabb az ár, közel 140 lepedő, úgy sejtem, hogy a wifi-only verzió nagyobb népszerűségnek fog örvendeni. Már csak azért is, mert ma már gombokért lehet venni mobil routert, nem is beszélve az okostelefonokban levő megosztás funkcióról. Szerencsére a P5100 és az olcsóbb P5110 másban nem térnek el egymástól, így aztán ha a következőkből az olvasó kiveszi az adatkommunikációs képességek mobilhálózati vonatkozását, akkor két termék egyidejű tesztjének is felfoghatja cikkünket, milyen innovatívak vagyunk, tú in ván!

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés