Üzemidő, összegzés
A hátlap lebontása után egy 1500 mAh-s akkumulátorban botlunk. Ez mondjuk minimálisan nagyobb kapacitású, mint egy átlagos, egy SIM-mel üzemelő okostelefoné. Kissé meglepő, hiszen a Samsung szinte minden esetben erősebb akkumulátorral adja a kétkártyás készülékeit. Valószínűleg arra játszhattak, hogy a gyenge hardver úgyse fogyaszt annyit és részben igazuk is lett. Azzal viszont nem számoltak, hogy „túl jó” kijelzőt tettek bele, ami mágnesként szippantja ki az energiát. Ahogy említettem, érdemes legfeljebb 50%-on használni a fényerőt, én is így tettem vele. Ezzel együtt azért nem annyira vészes a helyzet. Nekem kb. 20 perc beszéddel, közepes használattal és kb. 40 percnyi navigációval (folyamatosan bekapcsolt kijelzővel, de 25%-os fényerőn), valamint még fél órányi zenehallgatással, két aktív kártyával különösebb nehézségek nélkül végigbírt egy teljes napot.
Külső | |
---|---|
Ergonómia | 8 pont |
Anyaghasználat | 8 pont |
Összeszerelés minősége | 9 pont |
Kijelző mérete, minősége | 7 pont |
Belső | |
Kezelhetőség | 10 pont |
Sebesség | 5 pont |
Szoftver rugalmassága, bővíthetősége | 10 pont |
Felhasználói felület élménye | 8 pont |
Alapfunkciók | |
Hangminőség, vételi stabilitás | 7 pont |
PIM funkciók | 10 pont |
Adatkommunikációs képességek | 6 pont |
Multimédia | |
Vizuális | 7 pont |
Audio | 7 pont |
Egyebek | |
Üzemidő | 6 pont |
Ár/érték aránya | 5 pont |
Hogyan értékelünk? |
Ha eltekintünk a hardvertől, akkor a Galaxy S DuoS igen gyorsan megkedvelteti magát. A normális méretek, kulturált külső, jó minőség sokak számára rögtön vonzóvá teszi. Ehhez jön hozzá a remek kijelző, a szintén jól teljesítő kamera, a 4.0-s Android megléte, valamint a Samsung saját felülete által nyújtott extrák. A kétkártyás működést hibátlanul oldották meg, de ezt már el is várjuk a koreaiaktól, mert ők tényleg nem ma kezdték, tehát számukra ez csak rutinmunka. Sajnos a rutinba akkor csúszott hiba, amikor ezt a chipkészletet választották. Tulajdonképpen nem halálos a dolog, hiszen azért szó sincs arról, hogy percekig várni kellene bármire is, csak a rengeteg pozitívum mellett meg kell békélnünk az akadozásokkal, ami rontja a felhasználói élményt, ugyanakkor még nem olyan mértékű, hogy a mindennapokban akadályozó tényező legyen. Könnyen az egyik legjobb kétkártyás okostelefon lehetne a piacon a Galaxy S Duos, és bár a hardveren kívül más rosszat nem igazán lehet rá mondani, azért ez pont egy olyan terület, ami elég nagy súllyal számít a mérlegen. Az ára is pont emiatt túlzottan magas, jelenleg közel 90 ezer forintba kerül kártyafüggetlenül, ami a sok pozitívum mellett is nagyon sok. Ha az ajánlottat nem, de a Tetszett pecsétet viszont megérdemli, mert kellemes készülék, még akadozva is.
![]() |
Samsung Galaxy S DuoS |
Rusi
A tesztkészülék az XXL GSM jóvoltából jutott el hozzánk. Vásárláshoz kérem, kattintson ide!
A cikk elkészítésében a T-Mobile 4G mobilinternet volt segítségünkre.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!