Samsung Galaxy Note 10.1 2014 Edition - tudásuk legjava

Szoftverek, adatkommunikáció

A Note szériára jellemző extra szolgáltatások természetesen a friss táblagépből sem hiányoznak, sok újdonságra viszont nem számíthatunk, hiszen ezeket a dolgokat a Note 3-nál már láthattuk. Az S Pen névre hallgató kapacitív toll továbbra is az extrák középpontjában áll, ezzel érhetjük ugyanis el az Air Command nevű, félkör alakú menüt, mely már akkor is megjelenik, ha a tollat kivesszük a helyéről. A kijelölés itt is működik, hiszen a kijelző nem csak akkor érzékeli a tollat, ha az ténylegesen hozzáér az üveglaphoz, hanem már úgy másfél centiméterrel fölötte is. Az Air Commandban öt darab funkciót találunk; az Akciójegyzet egy gyorsan elérhető jegyzetelési lehetőség, a kissé idétlen elnevezésű és még furcsábban tördelt Kivágatgyűjtő könyv segítségével pedig a képernyő bizonyos részeiről készíthetünk fotót, ami alá kézzel jegyzetelhetünk (furcsa, hogy a "Kivágatgyű-jtő" tördelést nem javították, ezek szerint a Note 3 cikk ezen részét nem olvasták el elég alaposan a fordításért felelős szakemberek). Bár lehetőségünk van a kép bizonyos részeit körberajzolni, a lementett kép mindenképp négyzet alakú lesz, ráadásul sokszor nagyobb területet tárol a telefon, mint amit kijelöltünk, de az ötlet ennek ellenére nem rossz, a funkció használható. A Képernyőírás és az S Kereső funkciója egyértelmű, érdekes rész viszont a Tollablak, melynél ha rajzolunk egy négyzetet a kijelzőre, abban megjeleníthetünk bizonyos szoftvereket, például számológépet, ChatON ablakot, névjegyzéket. Ezt az ablakot aztán szabadon mozgathatjuk és méretezhetjük, viszont rontja az összképet, hogy a képarányt nem tartják az appok, tehát teljesen torz számológépet is a képernyőre tudunk rakni. Az Air Commandot egyébként bármikor elérhetjük, ha a kijelző fölött tartjuk a tollat és megnyomjuk az azon található gombot.

Samsung Galasxy Note 10.1 2014 Edition Samsung Galasxy Note 10.1 2014 Edition
[+]

A tollhoz más szoftverek is tartoznak, például az S Note vagy a Scrapbook, alapvetően mindkettő jegyzetelési meg rajzolgatós funkciót kínál, aki ezért vesz Note-ot, az fogja őket használni, egyébként pedig szépen kidolgozott, de egy-kétszer elindított alkalmazások lesznek. Az egy más kérdés, hogy vesz-e valaki a toll miatt Note-ot ebben a méretben, hiszen itt már nem olyan marha egyszerű fél kézzel fogni az eszközt, miközben firkálunk a kijelzőre.

A szoftverekhez visszatérve elmondható, hogy a Samsung saját biztonsági megoldása (a KNOX) itt is elérhető, ahogy Smart Remote nevű távirányító szoftver is, mely nagyon ügyesen felismerte a begépelt irányítószám alapján, hogy milyen televíziószolgáltatók elérhetők a környéken, úgyhogy a konfigurálás nem okozott nehézséget. Sokak számára hasznos lehet a Group Play is, melynek köszönhetően multimédiás tartalmainkat más eszközökkel is megoszthatjuk, barátainkkal tudjuk ugyanazt a zenét hallgatni utazás alatt stb. Az S Voice nevű személyi titkár itt is elérhető, hatékonysága a magyaros akcentussal nem a legkiválóbb, ráadásul anyanyelvünkön nem is érdemes hozzászólni, mert nem fogja érteni; az S Translator nevű fordítót viszont sokszor fogja használni, akinek efféle szolgáltatásra van szüksége. Az egyik új funkció a több felhasználói fiókot lehetővé tevő mód, mely azonban a Samsungtól kapott információk alapján csak a WiFi-only verzióban érhető el, de mivel nálunk az LTE-s kütyü volt teszten, ezt nem tudtuk kipróbálni. A logikát egyébként nem látom a dolog mögött, főleg, mert ez a Note 10.1 2014-es kiadásának egyik reflektorfényben lévő szolgáltatása.

Samsung Galasxy Note 10.1 2014 Edition
[+]

A felsoroltakon kívül találunk egy rakás Google-alkalmazást is (Chrome, Search, Gmail, Google+, Maps, Play Books, Play Movies, Play Music, Play Store, Hangouts, Voice Search, YouTube), de Facebook például gyárilag nincs, az külön kell telepíteni. Dropbox viszont van, a Note 3 tulajdonosok márkatársaikhoz hasonlóan 2 évig 50 GB tárhelyet extra tárhelyet használhatnak.

Samsung Galasxy Note 10.1 2014 Edition Samsung Galasxy Note 10.1 2014 Edition
[+]

Adatkommunikációs szempontból az egyetlen kifogásolható dolog az NFC-hiánya, más szempontból nem igazán lehet belekötni a gépbe. A SIM-kártyát fogadni képes verzió GSM-, UMTS- és LTE-hálózatokon is képes működni, HSPA esetében 42 Mbps-os maximális letöltési sebességre számíthatunk, míg LTE-nél 150 Mbps játszik. A WiFi az összes manapság használatos szabványt ismeri, köztük a 802.11ac-t is, a sebességgel sem itt, sem a 4.0-s Bluetooth-nál nem lesz gond. A kínálatból természetesen a GPS-vevő sem hiányzik, ez nem az a táblagép, ahol ezen spórolnának. Az interneten történő szörfözés kiváló élmény, a böngésző gyors és intelligens, ezt kár is tovább ragozni.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés