Samsung Galaxy A5 - fém test, fém lélek

Bevezető, tartozékok

A Samsungnál zajlanak mostanság az események, a közelmúltban épp a befektetők kezdtek el morgolódni a háttérben, hogy a visszaeső pénzügyi eredmények miatt nem ártana radikális változtatásokat véghezvinni a vállalatnál, hiszen a pár év alatt óriásira nőtt Xiaomi és más kínai gyártók is kezdenek fenyegetést jelenteni a piacvezető helyre. Először úgy volt, hogy a dél-koreaiak nagyjából a modelltípusok negyedétől megszabadulnak, ám ehhez képest egyelőre bemutatkozott a Z sorozat első üdvöskéje, hamarosan a J széria is debütál, mindemellett pedig ott a prémium szegmensbe tartozó S és Note garnitúra. Kimaradt még az A csapat, melynek elindítója a Galaxy Alpha volt, de nem csak magának a típusnak, hanem a fém anyaghasználatnak is, és akkor még nem beszéltünk egyébként az Ace-ekről, valamint a Trendekről.

Samsung Galaxy A5 kézben tartva
[+]

A rendkívül népszerű Galaxy S III után ugyanis még az S4 csak-csak, ám az S5 már messze nem hozott annyi pénzt és akkora sikert a konyhára, mint amit a Samsung szeretett volna, többnyire a formatervet és legfőképpen a műanyag kialakítást kritizálták a felhasználók. Az Alpha esetében aztán fordult a kocka, fémből lett a keret, de ez csak egy új készülékcsalád első tagja volt, anyaghasználat kapcsán azóta a vállalat még tovább ment, és bemutatta a Galaxy A3 és A5, majd a ma már legvékonyabb Samsung telefonnak számító A7-et, melyek közül mindegyik unibody fém burkolatot kapott. A középső tag tette először tiszteletét nálunk, melyet korábban a CES keretében is megnyomkodtunk. A középkategóriás újdonság Snadpragon 410-zel és HD felbontású Super-AMOLED kijelzővel kívánja veszélyeztetni a konkurenciát, de az árát látva azért elég nyugodtan aludhatnak egyelőre.

Samsung Galaxy A5 felső rész
[+]

A készüléket egy fehér demó dobozban kaptuk, ám egy kis utánajárással azért gyorsan kideríthető, hogy a végleges csomagolás kék színben pompázik, fedlapján a telefon megnevezésével. Ha felnyitjuk a szelencét, akkor kapásból a szemünk elé tárul az A5, majd alatta a szokásosnak megfelelő tartozékkínálatot fedezhetjük fel. A Samsung újdonsága mellé egy microUSB kábel, egy töltőfej, egy egész jó minőségű, hallójáratba illeszkedő kialakítású headset, valamint egy használati útmutató jár.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Hirdetés

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés