CES 2015: Kezünkben a Galaxy A3 és A5

A Samsung a CES-en nem mutatott be új telefont és tabletet, bár sokan arra számítottak, hogy előbbre hozzák a Galaxy S6 premierjét. Ez viszont a jelek szerint az MWC-n történhet meg. A koreai óriás standján azonban mégis nagy érdeklődés övezte a Galaxy A sorozat két tagját, az A3 és az A5 is megtapogatható volt. Sokan keresték az A7-et is (amiről eddig csak pletykák szóltak), de hiába.

Samsung Galaxy A3
Samsung Galaxy A3 [+]

Ezt a szériát a Galaxy Alpha nyitotta meg tavaly, a kompakt méretű, fémházas készülék nekünk is elnyerte tetszésünket, bár nem mérik túl olcsón. Az A3 és az A5 hasonló formanyelvet és anyaghasználatot mutat fel, a kisebbik modellről videót is vettünk. A Snapdragon 410-es processzorral és qHD megjelenítővel felvértezett A3 a középkategóriában óhajt vásárlókat szerezni, vélhetően a prémium jelleget domborítva ki a készülék fő erényeként.

A Galaxy A5 szintén Snapdragon 410-zel jön, ennek azonban már 5 hüvelykes, HD felbontású kijelzője van, a RAM mérete pedig 2 gigabájt, ami duplája az A3-ban levőnek. A kiállított készülékeken már az Android 5.0-s verzióját találtuk, ami azt jelenti, hogy a hamarosan esedékes hazai megjelenés során is a friss rendszerrel lesznek majd kaphatók.

Samsung Galaxy A5
Samsung Galaxy A5 [+]

A Samsung a Note 4 és az Edge berlini preimerje óta a Galaxy A sorozattal tartotta fent az érdeklődést a cég okostelefonjai iránt, a tableteknél viszont jóval kevésbé mozgolódnak az utóbbi időkben. A két Galaxy A után viszont sokan arra számítanak, hogy az S és a Note széria mellé felnő egy harmadik olyan termékvonal, amely évről-évre frissítést kap és a koreai vállalat nagy hangsúlyt fektethet rá, így a phablet és a csúcskategória mellett a megfizethetőbb, de mégis prémium érzést nyújtó, középkategóriás modellek is figyelmet kaphatnak. A két eszközről innen nyílik képgalériánk.

Utazásunkat a BlackBerry támogatta

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés