Sagem my411Cv – ízlést, olcsón

Bevezető

Megkaptam ezt a Sagem telefont, de élt bennem a gyanú, hogy valami hasonlót már nem is olyan régen teszteltünk. És valóban, Bocha kollega a My411V-ről már firkált valamit, gondoltam, hogy a „c” betű csupán a clamshell, azaz összecsukható verziót jelöli, csont ugyanaz a két kütyü, de kiderült, hogy nem. Viszont az is kiderült, hogy a cikk megírásakor éppen ez volt az egyik legolcsóbb készülék a hazai prepaid felhozatalban, tekintve, hogy a piros szolgáltató egy áráért kettőt is adott.

Sagem my411Cv

Az ilyen akciók, kombinálva Sagem márkanevekkel, hmm, nos, nem mindig jelentenek jót az akcióban szereplő készülék kapcsán. Ennyi pénzért maximum csak Motorola F3 vásárolható, úgyhogy jól meg is lepődtem, hogy a my411Cv egész pofásan néz ki. A Sagem egyébként a jelek szerint installált egy új formatervezőt, mert a barcelonai kiállításon is egész pofás kis gépekkel álltak elő.

Sagem my411Cv

A Safran csoporthoz tartozó gyártó még félig-meddig francia, de a Bird nevű kínai cég jelentősen besegít nekik, ez leginkább a gyártásban érhető tetten. Így aztán a Sagem telefonok továbbra is gyanúsan olcsóak tudnak maradni, a minőség pedig lassan ugyan, de biztosan fejlődik, most már a kínaiakat sem lehet leírni ezen a téren, csak egy nevet mondanék: Huawei.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

  • Kapcsolódó cégek:
  • Sagem

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés