Nokia E65 - ami kell

Bevezető

Talán az elején érdemes leszögezni, hogy a Nokia nem fizetett ezért a cikkért. Továbbá az is fontos információ, hogy életemben utoljára saját Nokia telefonom mintegy 5 éve volt, egy megboldogult 3210. Ha az elkövetkezendőkben csupa jó dolgot olvas a látogató az E65-ről, az mégsem a véletlen műve. Hanem a csupa jó dolog következménye.

A 3GSM kiállításon mutatkozott be az E65 hivatalosan. Ezért is volt furcsa, hogy még kiutazásunk előtt érkezett egy hívás az XXL GSM-től, hogy lenne tesztelésre egy példány. Aztán kiderült, hogy a nagy elektronikai áruházak kínálatában is megjelent már a modell, ez minimum érdekes. Alighogy visszatértünk, meg is érkezett a tesztpéldány, úgyhogy immáron majdnem egy hete nyúzom teljes megelégedéssel.

Az E sorozat egyre töb tagot számlál. A business célú felhasználás hozadéka, hogy az összes ilyen modell Symbian rendszert kapott, ám aki nem óhajt egy akkora téglával rohangálni, mint a szintén frissen bemutatott E90, mindenképpen mérlegelje jelen tesztünk alanyának képességeit. Az E65 ugyanis kategóriájának egyik ásza lesz, erre nagyobb összegű fogadásokat is hajlandó lennék kötni.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

  • Kapcsolódó cégek:
  • Nokia

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés