MEE audio Pinnacle P1 - csúcsra oson

Egy ennyire drága fülhallgatónál alapértelmezettnek tekinthetjük a jó hangot, viszont a Pinnacle P1 kicsit más, mint konkurensei, és a kialakításával is meggyőzi a felhasználót.

Bevezető, tartozékok

A MEE audio márkanév rendszeres olvasóink számára ismerős lehet, körülbelül egy éve írtunk egy hármas tesztet az akkori újdonságaikról, legutóbb pedig a berlini IFA 2016-on volt szerencsénk megtekinteni a korábban MEElectronics néven ismert gyártó standját. Az iPhone 7 piacra kerülése kapcsán jogosan gondolhatjuk, hogy egyre kevesebb kerül forgalomba a hagyományos, kábeles headsetekből, a Pinnacle P1-et azonban nem most kezdték fejleszteni: már tavaly kipróbáltunk egy előszériás darabot, arra azonban a legnagyobb jóindulattal is csak azt tudtuk mondani: igen, erre még ráfér a fejlesztés. A szó szoros értelmében sokat csiszoltak a kialakításán, javítottak a hangminőségen és természetesen remek kiegészítőkkel dobták fel az egyébként nem kevés pénzbe kerülő eszközt.

AliceWake fülében már a végleges példány látható az egyszerűbb kábelvezetéssel
AliceWake fülében már a végleges példány látható az egyszerűbb kábelvezetéssel [+]

A Pinnacle P1 ugyanis a gyártó audiofileknek szánt, in-ear csúcsmodellje, ami 200 eurós, azaz körülbelül 60 000 forintos árával egy kategóriában versenyez az RHA T10i-vel, körülbelül kétszer annyiba kerül, mint a legendás Vsonic GR07 Classic, aktív zajszűrős vonalon pedig akár egy Audio Technica ATH-ANC40BT-t is vehetünk az árából, ami szintén egy kiváló eszköz.

Így nézett ki az előszériás darab a 2015-ös berlini kiállításon
Így nézett ki az előszériás darab a 2015-ös berlini kiállításon [+]

Elméleti síkon ráadásul nem is tud többet ellenfeleinél, javarészt hagyományos, 10 milliméteres, dinamikus meghajtó került bele, 50 ohmos impedanciája előrevetíti a nehéz hajthatóságot, a cserélhető kábel pedig sokak számára inkább hátrány, mint előny. Ugyanakkor viszont a MEE audio mellett szól egy megkérdőjelezhetetlenül jó koncepció, amivel megoldották, hogy fül mögötti és fül alatti kábelvezetéssel is remekül lehet használni, erre eddig nem kínáltak igazán jó lehetőséget a gyártók.

Mindenekelőtt érdemes pár szót ejteni a dobozról: az RHA magasra tette a lécet a csomagolással, a Pinnacle P1 azonban még ezt is felül tudja múlni eleganciájával. A csomagot kinyitva szó szerint elénk tárul a megannyi kiegészítő, külön-külön a fülhallgatók, a 6,3 milliméteres jack adapter, a szériaszámmal ellátott bőrtok, a kilencféle illeszték, a csíptető és a kétféle kábel. A kezdeti legózással még a kipróbálás előtt közel kerül a felhasználó a termékhez, ami önmagában pszichés trükk, ráadásul a megfelelő konfigurációval szinte bárkinek kényelmes lesz az eszköz, ami gyakorlatilag kulcskérdés.

Hirdetés

Kialakítás, kényelem

A fülhallgatók fémből, egész pontosan cinkötvözetből készültek, ez azonban nem feltétel nélkül ad okot örömre, hiszen a műanyag társaihoz képest nehezebb lesz a végeredmény és egy hideg téli napon sem fogunk biztosan örülni annak, hogy egy kezdetben jéghideg tárgy simul a fülünkhöz. Előbbitől azonban a MEE audio esetén nem kell félni: a 29 grammos össztömeg egyáltalán nem sok, összehasonlításképpen a korábban említett RHA T10i ennél jóval többet, 41 grammot nyom. Olyan probléma sem merült fel, hogy ki akarna esni a fülből, pedig a kialakítása egészen különleges: a fül alatt és fül mögött egyaránt hordható fülhallgatók általában valamelyik irányban nem kényelmesek, itt azonban ilyesmiről szó sincs. Aki bevállalja a körülményesebb behelyezést, annak biztosabban bennmarad fül mögött elvezetett kábellel a Pinnacle P1, aki pedig sűrűbben veszi ki és teszi vissza a hallójáratába az eszközt, annak remek megoldás a hagyományos, fül alatti kábelvezetés.

A fül mögötti kábelvezetés behelyezés szempontjából körülményesebb, viszont stabil megoldás
A fül mögötti kábelvezetés behelyezés szempontjából körülményesebb, viszont stabil megoldás [+]

Magától értetődő, hogy emiatt a csatornák nem cserélődnek fel, ha fordítva akarjuk hordani a fülhallgatót, akkor a kábelt is meg kell cserélnünk, és mivel ezek végén találjuk a jelölést, ha jól csatlakoztatjuk, nem fogunk összezavarodni azon, hogy melyik oldalt helyezzük be. Első olvasásra talán nem tűnik triviálisnak, de a valóságban pofonegyszerű és tényleg nagyon hasznos dolog, amit itt láttunk először jól megcsinálva. Behelyezésnél megnyugodhatunk, driver flex jelenség egyáltalán nem lép fel, pedig az izoláció a megfelelő illesztékkel használva kiemelkedő, zajosabb környezetben is át tudjuk adni magunkat a zene élvezetének, másokat pedig biztosan nem fogunk zavarni vele.

Kétféle kábelt kapunk hozzá
Kétféle kábelt kapunk hozzá [+]

A két gyári vezeték nagyon hasonló egymáshoz, mobilokhoz a mikrofonnal és felvevőgombbal ellátott, CTIA lábkiosztású headsetkábel lesz hasznos, egyéb audiorendszerekhez azonban a 99,9%-os tisztaságú, standard 3,5 milliméteres jack csatlakozóval ellátott ezüstkábel passzol majd. Mindkettő nagyon jó rugalmassággal bír, a vastag, spirálos kialakításuk pedig egyrészt tartósságot sugároz, másrészt egyáltalán nem hajlamos idegesítő gabalyodásra. A forrásba illeszkedő csatlakozó L alakú, masszív, a másik oldalon pedig MMCX végeket találunk, akárcsak a Shure hasonló modelljein, így az esetleges pótláshoz vagy fejlesztéshez nem kell feltétlenül 30-50 dollárnyi összegért gyári MEE audio kábelt vásárolnunk.

Az illesztékek választékára nem lehet panasz
Az illesztékek választékára nem lehet panasz [+]

Kilenc illesztéket találunk a dobozban, ebből hatféle, többek között dupla- és triplafalú szilikont, illetve három méretben Comply T-200 szivacsot. Ezek önmagukban sem kevés pénzbe kerülnek, ha külön kell őket megvenni, így jó, hogy előre vannak csomagolva, de az még megnyugtatóbb, hogy a vetőcső hagyományos mérete miatt gyakorlatilag bármilyen bogyót vásárolhatunk hozzá. A legkisebb fülűek kicsit kellemetlenül érezhetik magukat, XS-es méret ugyanis egyikből sincs, ezen kívül azonban tényleg bárki meg tudja találni a számára ideális méretet, és ne feledjük: a két hallójáratunk mérete eltérhet egymástól, így ha ugyanazt az anyagú illesztéket használjuk, nem probléma, hogy két párból állítunk össze magunknak egyet. A szivacsos megoldást érdemes megnyomkodni behelyezés előtt, és ne lepődjünk meg, ha kicsit tompább hangképet fogunk tapasztalni a Comply használata során, ez ugyanis természetes velejárója a szivacs használatának.

Hangminőség, összegzés

A beszélgetési hangminőség nem meglepő módon helytálló, jó a kábel jobb felén lévő felvevőgomb nyomáspontja, a mikrofon érzékenységére sem panaszkodhatunk, egyedül azt kell figyelembe vennünk, hogy az elszigeteltség miatt ne üvöltözzünk a beszédpartnerrel véletlenül. A zenei minőség egy ilyen eszköz esetén természetesen sokkal fontosabb, a MEE audio pedig ugyan a hagyományos, dinamikus meghajtót használt fel, a 10 milliméteres, alumínium lengőtekercses driver mellé azonban 50 ohmos impedancia, és 96 dB ± 3 dB-s érzékenység tartozik, így szinte biztosak lehettünk abban, hogy a hajthatóság nem lesz könnyű.

Remek extra a szériaszámmal ellátott, mágnesesen záródó tok
Remek extra a szériaszámmal ellátott, mágnesesen záródó tok [+]

Éppen ezért a mobilos vonal egyik legerősebb tagjával, az LG V10-zel vágtunk bele a próbálgatásba, majd később komolyabb források is előkerültek. Kezdjünk kivételesen a fekete levessel: egy mobil általánosságban nem alkalmas arra, hogy értékelhető minőségben, kiemelkedő hangerővel szólaltassa meg a Pinnacle P1-et, maximum egy köztes erősítő lehet még segítségünkre, ha egyetlen zeneforrásként szeretnénk hozzá használni a telefont. Megköveteli a komolyabb eszközöket, ezek közt azonban már kevésbé válogatós, szinte bármilyen DAP képes előcsalogatni a fülhallgatóban rejlő tartalékokat, komolyabb asztali forrásoknak pedig tényleg gyerekjáték a megszólaltatása.

Az összeszerelési minőség zseniális, bár a használat során összekoccanó fülhallgatók jó eséllyel okoznak majd kisebb sérüléseket egymáson
Az összeszerelési minőség zseniális, bár a használat során összekoccanó fülhallgatók jó eséllyel okoznak majd kisebb sérüléseket egymáson [+]

A hangkép viszont kárpótolja a hallgatót a forrásigényességért: alapvetően nagyon részletező és tiszta hangja van, amit hosszú órákig elviselhetünk diszkomfort nélkül, egyedül némi középmagas-kiemelés és egy enyhe sibilance-effekt tűnik fel, de mivel az alapzaja mérsékelt, így valójában nem nevezhetjük túlzottnak ezt a púpot, inkább a visszafogott basszusok miatt tűnik fel ez a jelenség. Aki tehát nagyon sok méllyel fűszerezve szeret zenét hallgatni, annak nem igazán lesz jó választás a Pinnacle P1, aki viszont túlságosan sötétnek és fülbe integrált mélynyomónak érzi az in-earek nagy többségét, annak valódi megváltás lehet a kütyü. Az élményt fokozza a kiemelkedően széles térérzet, és az a kiváló részletesség a középtartományban, ami igazán kellemessé teszi a hallgatását. A legtöbb műfaj jól áll neki, remekül ad vissza klasszikus, nagyzenekari darabokat, viszont a modern zenékkel is nagyon pörgős, dinamikus tud lenni, az énekhangok prezentálása pedig szinte magától értetődően működik remekül.

Ezúttal szó szerint értelmezhetjük, hogy igényes csomagolás tárul elénk
Ezúttal szó szerint értelmezhetjük, hogy igényes csomagolás tárul elénk [+]

Gondolhatnánk, hogy egy bizonyos kategória fölött megkapjuk a kiváló hangminőséget, és ezzel be is érhetjük, ám a Pinnacle P1 egy remek példa arra, hogy mennyire másképpen tud jól szólni két hasonlóan kinéző, szinte azonos árfekvésű modell. Az RHA modellek többségével, illetve számos egyéb, nagy múltú gyártótól érkező in-ear fülhallgatóval ellentétben a MEE audio csúcsmodellje teljesen más iskolát képvisel: nem rohanja le a felhasználót a hangzásvilágával, elsőre nem is mutat magából sokat, hosszas hallgatás kell ahhoz, hogy feltűnjön a széles tér, előkerüljenek az apró neszek és a korábban nem hallott hangszerek teljesen kivehetően bukkanjanak fel. Utána azonban imádni fogjuk, és szinte biztosan minden szám után meg akarunk hallgatni még egyet. Nem egy könnyen hajtható basszusbomba, hanem egy minőségi zenehallgatást elősegítő in-ear monitor, viszont szükség esetén mobilról is teszi a dolgát, egy komolyabb forrást pedig nagyon meghálál. A hazai forgalmazás hiányában, a német Amazon árait figyelembe véve sajnos csak egy nagyon erős Tetszett plecsnit kaphat, viszont a remek kialakítás, a különleges hangkép és a gazdag felszereltség minden valószínűség szerint időtálló modellé teszi ezt a zászlóshajót, ami komoly hírnévre tehet szert a közeljövőben.

MEE audio Pinnacle P1

szentkuti11

A cikk elkészítésében a Telekom 4G/LTE mobilinternet volt segítségünkre.

Specifikáció

MEE audio Pinnacle P1
 MEE audio Pinnacle P1 Általános
Technológia Vezetékes
Tömeg (fülhallgatók) 13 gramm
Tömeg (kompletten) 29 gramm
Színvariációk fegyverszürke
Impedancia 50 ohm
Érzékenység 96 dB ± 3 dB / 1mW
Meghajtó átmérője 10 milliméter
Frekvenciaátvitel 20 Hz - 20 000 Hz
Mikrofon hagyományos
Egyebek
9 illeszték, 2 kábel, csíptető, jack adapter

Azóta történt

Előzmények

  • IFA 2016: Számos újdonság a MEE audiótól

    Hangerőkorlátos gyerekfejhallgató és filléres fülhallgató képzi a paletta alját, viszont a tévékhez csatlakoztatható audio transmitter és a kiváló minőségű in-ear igazán érdekes termékek.

  • Samsung Gear IconX - okosodó fülhallgató

    A borsos árú kiegészítő nem csak azért különleges, mert egy teljesen vezeték nélküli in-ear, hanem pulzusmérő és zajszűrő mikrofon is került bele.

  • MEE audio fülhallgatók tesztje

    Három, headset funkciókkal felvértezett in-ear fülhallgató járt nálunk a MEE audio műhelyéből, akadt a listában armatúrás és dinamikus példány is.

Hirdetés