Külső
Kezdjük azzal, hogy a gyári fólia úgy rá van ragasztva a kijelzőre, hogy egyrészt nem lehet leszedni, másrészt ha mégis megpróbáljuk, akkor kábé szétszakad. Ez nem csak azért gond, mert ocsmányul néz ki, hanem azért is, mert a fóliára nyomtatott feliratok ugyanúgy rajta maradnak a képernyőn, vagyis semmi sem látszódik tőle. Odáig oké, hogy a telefon IP67 védettséggel rendelkezik, azaz korlátozott mértékben ellenáll a pornak és a víz alá merülést is bírja harminc perc hosszan egy méter mélységig, de azért az, hogy már az első bekapcsolás után kapargatni kell a képernyőt, az nem járja. Aki mégis idegessé válna, az akár el is dobhatja a telefont, mivel ütésálló, ami általában azt jelenti, hogy egy méter magasból való betonra ejtés sem okoz kárt benne. És még a fólia maradéka sem jön le. Az összeszerelési minőség természetesen hibátlan, a külső tekintetében legfőképpen műanyagból épül fel a készülékház, egyedül az oldalsó elemek kaptak gumi borítást, hogy a rezgéseket elnyelje a telefon. Az egykezes nyomkodás gond nélkül megoldható, kategóriájához képest nem nagy a Maxtron újdonsága a maga 122 x 56,2 x 22,2 milliméteres dimenzióival és 125 grammos tömegével.
Elölről egész pofás a masina, főleg a hozzánk eljutó narancssárga-fekete színkombinációban (létezik még sima fekete és zöld-fekete változat is) néz ki jól. A kijelző 2 hüvelykes, felbontása pedig QCIF. Ezt a négy betűt ezer éve nem láttam telefonoknál, nem véletlenül, hiszen 144 x 176 pixeles felbontást takar. Ugyanakkor szerintünk ez nem állja meg a helyét, ránézésre is legalább 176 x 220 pixeles a kijelző. A képsűrűséggel nyilván nem érdemes foglalkozni egy strapatelefonnál, ennél egy fokkal fontosabb a 65 ezer szín megjelenítésére képes átlagos TFT-panel betekintési szöge, ami jelen esetben oldalról rendben van, felülről és alulról nézve viszont nagyon gyorsan fakul a képernyő. A megjelenítő fölött mindössze egy beszédhangszóró látható, az előlapi kamerának tehát búcsút kell mondanunk. A numerikus billentyűzet a telefon egyik nagy vonzereje, megfelelő mérettel rendelkeznek a gombok, egymástól kényelmes távolságban helyezkednek el, kemény nyomásponttal rendelkeznek, így kicsi az esély arra, hogy véletlenül benyomódnának. Középen egy négyirányú gomb látható, ezen kívül külön billentyűvel érjük el a menüt, a névjegyzéket, az SMS-eket, a kamerát, valamint a hívás fogadást és a hívás megszakítást. A billentyűzet kék megvilágítása a dizájnerek munkáját dicséri, nagyon vagány lesz tőle a masina.
Ahogy korábban írtam, az oldalakra gumiból készült borítást helyeztek, ami az ütések elnyelésében segít, kicsit recézett felületű, így akár kesztyűben is biztonságosan megfogható a telefon. Igazából kevés dolgot álmodtak meg az oldalsó lapokra, alulra került egy mikrofon és egy reset gomb, balról pedig egy ajtócska figyelhető meg, mely mögé a 3,5 milliméteres fülhallgató kimenetet és a microUSB csatlakozót rejtették.
A hátlap leginkább egy transzformerre hasonlít, nem véletlen, hogy a Maxtront én szinte mindig Megatronnak mondtam. A felső területet a VGA felbontású kamera és a rendkívül lármás hangszóró uralja, középen pedig csavarral fogták oda a leválasztható borítást. Praktikus, hogy a csavarok nem esnek ki ebből a műanyag lapból, így kevés eséllyel fogjuk elveszíteni őket. Ha eltávolítjuk a borítást, akkor először az akkumulátorhoz jutunk, ami cserélhető, így szükséghelyzetben egy másik telepet tudunk a telefonba rakni. Az energiaforrás alatt található még a két normál kialakítású SIM-foglalat, és a microSD kártyahely.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
