Hirdetés
Bevezető, tartozékok
Kell érintőceruza, vagy nem kell érintőceruza egy okostelefonhoz? Ez a téma nagyon sokakat foglalkoztat, az viszont biztos, hogy az Apple néhai vezére, Steve Jobs mondta, hogy a kapacitív érintőkijelzők véget vetnek a PDA-k nehézkes kezelhetőségének, hiszen a képernyő irányítására immár az ujjunk is bőven elég. Az almás vállalat egyébként tartotta is magát ehhez az elvhez, egészen az iPad Pro megjelenéséig, amihez már lehet vásárolni ilyen kiegészítőt. Fordult kicsit a kocka. De vajon mikor hasznos egy ilyen ceruza? Csak a nagy, vagy a kisebb megjelenítők esetén is jó szolgálatot tehet? Talán inkább az előbbire voksolnánk, így tett például a Samsung is, akik a Note sorozattal tették megkerülhetetlenné az efféle kiegészítők használatát, és olyan különböző szolgáltatásokat építettek köré, amivel még több feladatot lettek képesek ellátni az eszközök.
Elég nagy tepsi, de legalább vékony és kezelhető [+]
A PhoneArena még tavaly készített felmérést, hogy ki mennyiszer használja a tollat, és mindössze 22 százalék mondta azt, hogy ők minden nap előveszik rajzolgatásra, dokumentumok készítésére. Egyelőre talán ez is lehet az oka, hogy sok gyártó nem foglalkozik az ötlettel, ám az LG mindig próbál élen járni az innovatív dolgokban, ők a nem meglepő módon Stylus névre keresztelt terméksorozattal kívánják meg felkelteni a felhasználók érdeklődését. Ennek tagja volt a tavalyi csúcsmodell után bemutatott G4 Stylus, és ennek része tesztalanyunk is, ami már csak Stylus 2 névre hallgat. A gond a számozással van, hiszen ez a termék maximum csak egy ráncfelvarrás, a tárhelymennyiségen kívül kvázi nincs előrelépés az elődhöz képest, mégis többe kerül, és a tollhoz sem tartozik annyi extra funkció, amit talán elvárnánk.
Meglehetősen egyszerű doboz, a szokásos tartozékkínálattal [+]
A készüléket, mely az XXL GSM-től érkezett, meglehetősen minimalista dobozba csomagolták, amin a megnevezésen kívül – stílusosan – csak egy rajz látható a kiegészítőről. A csomagolásban kevés érdekességet találunk, a mobilon kívül mindössze egy microUSB kábelt, egy 1,2 amperes töltőfejet, valamint egy normál kialakítású, hívások kezelésére alkalmas headsetet.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!