Bevezető, tartozékok
Nem indult rosszul a 2017-es év az LG-nél, a pénzügyi eredmények többéves rekordról számolnak be, ez azonban korántsem a telefonos szegmensnek, főleg nem a G6-nak köszönhető, hiszen amennyire vártuk az MWC-s bemutató után a piacra dobást, annyira sokat kellett várnunk, így előzte be őket például a Samsung, akik ráadásul vadonatúj rendszerchippel és sokkal több szoftveres extrával készültek az idei csúcstalálkozóra. Tavaly, a G5 kapcsán Ken Hong az unalmas iparágról beszélt, idén azonban nagyon úgy tűnik, hogy épp ők azok, akik biztonsági játékkal szerették volna piacra dobni a tavalyi hardverrel szerelt G6-ot.
Aggodalomra persze semmi ok, az LG is érezte, hogy a nyúlánk formaterv, a széles látószögű kamerarendszer, illetve a víz-és porálló kialakítás, Snapdragon 821-szel fűszerezve önmagában kevésnek tűnik a legdurvább konkurensekkel szemben, így az árat sem a csúcskategóriába lőtték, az egyik itthoni szolgáltatónál, feltöltőkártyás konstrukcióban akár 164 990 forintért haza lehet vinni a G6-ot, de a többi operátornál sem csúszik 200 000 forint fölé ez az összeg, és a kártyafüggetlen ár sem fogja jelentősen meghaladni azt. Persze ez még mindig nem egészen a OnePlus 3T árszintje, viszont a 300 000 forintos flagshipek idején kimondottan barátságosnak számít.
Megérkezett a végleges darab is, így komolyabb tesztnek is alávetettük a G6-ot [+]
A fekete, kék/ezüst és fehér színekben elérhető kütyü végleges csomagolásába az alaposan körbefóliázott mobilon kívül használati utasítás, USB Type-C kábel, Quick Charge 3.0-kompatibilis töltőfej, OTG-adapter és in-ear kialakítású headset kerül.
Külső, kijelző
A formaterv lényegében teljesen megújult, a hátlapi motívumok kicsit emlékeztetnek az elődmodellre, szemből pedig talán a sok évvel ezelőtti, rendkívül sikeres KM900 Arena stílusjegyei fedezhetők fel benne, mindenestül azonban rendkívül frissnek, letisztultnak és menőnek hat a nyúlánk külső. Aprók a kávák, az előlap 78,6%-a a kijelző, fölötte fény-és távolságérzékelő szenzorpáros, szelfikamera és beszédhangszóró, alatta pedig szolid márkajelzés látható, értesítési led nincs, helyette ott van a mindig aktív kijelző, ami értesít minket a pontos időről, a dátumról és az akkumulátor állapotáról. Ennek azonban hátulütője is van: az IPS panel ébren tartása jóval több energiát emészt fel, mint az AMOLED kijelző néhány pixeljének megjelenítése, sötét körülmények közt pedig alulról némi fényszivárgást is észrevehet, aki nagyon figyel.
LG G5 és G6. Sokat fejlődött a kijelző/előlap arány [+]
Kijelző-teszt (a táblázat szétnyitható) | |||||
---|---|---|---|---|---|
Mérés | LG G6 | Samsung Galaxy S8+ | Samsung Galaxy S8 | Google Pixel XL | Huawei P10 Plus |
Képátló | 5,7 hüvelyk | 6,2 hüvelyk | 5,8 hüvelyk | 5,5 hüvelyk | 5,5 hüvelyk |
Képernyőfelület | 83,84 cm² | 97,56 cm² | 85,38 cm² | 83,39 cm² | 83,39 cm² |
Felbontás | 1440 x 2880 | 1440 x 2960 | 1440 x 2960 | 1440 x 2560 | 1440 x 2560 |
Technológia | IPS-LCD | Super AMOLED | Super AMOLED | AMOLED | IPS-NEO |
Fehér fényerő | 456 / 520 nit | 402 / 555 / 921 nit | 403 / 555 / 902 nit | 410 / 531 nit | 539 nit |
Fehér fényerő (min.) | 3,8 nit | 1,6 nit | 1,7 nit | 1,9 nit | 2,9 nit |
Fekete fényerő | 0,23 nit | 0 nit | 0 nit | 0 nit | 0,35 nit |
Kontrasztarány | 1983:1 | végtelen | végtelen | végtelen | 1539:1 |
Színhőmérséklet | 8035 K | 7751 / 6719 K + kézi | 7575 / 6498 K + kézi | 7426 / 6710 K | 8148 K + kézi |
A 148,9 milliméteres magassághoz tartozó 71,9 milliméteres szélesség egyértelműen elárulja, hogy a megszokotthoz képest jóval keskenyebb hatást fog kelteni a mobil, ennek megfelelően a kijelző is új képaránnyal dolgozik, 18:9-es (azaz 2:1-es) lett az 5,7 hüvelykes, 1440 x 2880 pixel felbontású, 564 ppi-s FullVision panel. Nincs érdemi változás a korábban tesztelt prototípushoz képest, sajnos a végleges darab kicsit alacsonyabb fényerőt hozott, napfény alatt azonban így is megüti az 520 nitet, ami önmagában nem rossz, a konkurensekhez viszonyítva azonban kicsit karcsúnak tűnik. Az automatika szerencsére gyorsan reagál a környezeti változásokra, és az állandóan aktív kijelző fényét is változtatja ennek függvényében. A betekintési szögek rendben vannak, némi fényerőveszteségen kívül semmi rendkívülire nem kell számítanunk, ha nem teljesen szemből nézünk rá.
Hasznos a mindig aktív kijelző, de egy AMOLED panelnek jobban áll [+]
Öt darab, diszkrét antennakivezetést figyelhetünk meg a fém kereten, aminek bal oldalán, egymástól különálló hangerőszabályzók vannak, aljára hangszóró, mikrofon és USB Type-C csatlakozó került, felső részén pedig a manapság egyre ritkábban használt 3,5 milliméteres jack csatlakozót és a másodlagos mikrofont lehet megtekinteni.
Tökéletesen illeszkedik a gyári fólia, kényelmesen használhatók a gombok, van 3,5 milliméteres jack [+]
Örömmel konstatáltuk, hogy fogásra sokkal jobban sikerült a G6 a hasonló méretű Galaxy S8-hoz képest, üveg hátlappal a tenyérbe simul, jó helyen vannak a gombjai, a hátlapi ujjlenyomat-olvasója, illetve videózás közben is meg lehet úgy fogni, hogy nem takarjuk le a mikrofonokat. Szintén megnyugtató a gyári védelem, egyrészt tökéletesen illeszkedő, a használatot egyáltalán nem befolyásoló fólia van az előlapon, illetve az oldalkereten is, másrészt Gorilla Glass 5 borítja a nagyobb felületeket.
A hátlapot Gorilla Glass 5 védi [+]
Nem meglepő, hogy tökéletes az összeszerelési minőség, értelemszerűen nem fogunk lötyögő vagy zavaróan kattogó gombokkal, képlékeny illesztésekkel vagy recsegő-ropogó hangokkal találkozni, ebben a kategóriában méltatlan is lenne ilyen problémákat hagyni a végeredményben. Az IP68-as por-és vízállósági szabványt teljesítette a mobil, ennek egyetlen, szemmel látható nyomát a SIM-tálcán körbefutó gumitömítés képzi, erre érdemes vigyázni, miközben cseréljük a nanoSIM vagy a microSD kártyát. A kamerarendszer szerencsére egyáltalán nem lóg ki a hátlapból, így jó eséllyel sokáig megtarthatjuk a karcmentes állapotot, viszont az ujjlenyomatokat ugyanúgy gyűjti, mint a hátlap többi része. Tehát eléggé.
Hardver, LG UX 6.0, szoftverek
Nem csak az extrák hiányában, a hardveres adatokban is megnyilvánul a biztonsági játék, amivel az LG piacra dobta a mobilt. A tavalyi Qualcomm Snapdragon 821 rendszerchipet még véletlenül sem nevezhetjük gyengének vagy elavultnak, viszont tény, hogy vannak gyorsabb és frissebb megoldások a piacon, és ha most nem is, néhány év és Android-frissítés múlva előjöhetnek azok a hátrányok, amik jelenleg egyáltalán nem vehetők észre. Négymagos rendszerchipről beszélünk, a Kryo processzormagok a gyárilag megadott maximumot, azaz 2 x 2,35, plusz 2 x 1,6 GHz-et hoznak, az Adreno 530 grafikus gyorsító pedig 624 MHz-n látja el a legkomolyabb feladatokat is, megfelelő sebességgel.
Teljesítmény-teszt (a táblázat szétnyitható) | |||||
---|---|---|---|---|---|
Benchmark | LG G6 | Samsung Galaxy S8 | Samsung Galaxy S8+ | Huawei P10 Plus | Apple iPhone 7 Plus |
Rendszerchip | Snapdragon 821 | Exynos 8895 | Exynos 8895 | HiSilicon Kirin 960 | A10 Fusion |
AnTuTu Bench. 6.x | 157964 pont | 174212 pont | 175028 pont | 146051 pont | 189747 pont |
Vellamo Browser | 5982 pont | 7406 pont | 7426 pont | n/a | n/a |
Vellamo Metal | 3546 pont | 3348 pont | 3366 pont | 2772 pont | n/a |
Geekbench 4 (single/multi) | 1883 / 4469 pont | 2019 / 6709 pont | 2012 / 6594 pont | 1874 / 6193 pont | 3481 / 5565 pont |
GFXBench Man. onscreen | 24 fps | 42 fps | 42 fps | 17 fps | 56 fps |
GFXBench Man. offscreen | 33 fps | 64 fps | 64 fps | 28 fps | 63 fps |
GFXBench T-Rex onscreen | 47 fps | 60 fps | 60 fps | 38 fps | 58 fps |
GFXBench T-Rex offscreen | 76 fps | 121 fps | 120 fps | 56 fps | 124 fps |
Ha valahol elmaradást érezhetünk a csúcsgépektől, az a tárolóból adódik: a felszereltségtől függően 32 vagy 64 GB-os lapkához ext4-es fájlrendszer tartozik, és ha lecsupaszítjuk az animációktól a felületet, észrevehetünk némi késedelmet, legyen szó a beállítások betöltéséről, a galéria kisképeinek kirajzolásáról, vagy a zenék listázásáról. A 4 GB RAM ellenben semmilyen körülmények közt nem tűnt kevésnek, remekül működik az alkalmazások közti váltás, osztott kijelzős módban sem fogunk váratlan újratöltésekkel találkozni, emiatt biztosan nem lesz komoly problémánk. Melegedés sem jellemző, a benchmark-eredmények sem változnak jelentősen második-harmadik, egymás utáni próbálkozásra, és a hátlap is csak enyhén lesz langyos, miután komolyabb terhelésnek vetjük alá a rendszert.
Verziószámot ugrott a UX, de nagy különbségek nincsenek [+]
Verziószámot ugrott az LG UX, most már 6.0 figyel a márciusi biztonsági szinttel működő Android Nougat (7.0) rendszeren, túl sok különbség azonban nincs a G5-ön futó tavalyi verzióhoz képest: fejlődött a mindig aktív kijelző beállítási listája, állíthatunk be napi időkorlátot, vagy a megszokottnál jóval világosabb always-on megjelenítést, változtathatjuk a témát, és számos menüpont lett színesebb, barátságosabb, a lényeg azonban változatlan. Továbbra is variálhatjuk a betűtípust, a méretet, állíthatunk be kékfény-redukáló szemvédelmet, illetve természetesen elérjük az értesítési és hálózati beállításokat, kategóriákra osztva, jóval egyszerűbben, mint egy nyers Androidon.
Nem minden alkalmazás támogatja a 18:9-es megjelenítést [+]
Alapértelmezetten minden gyorsindító, ikon és widget a kezdőképernyők valamelyikén kap helyet 4 x 4-es, 4 x 5-ös vagy 5 x 5-ös kiosztásban, de ha valaki ragaszkodik a balra-jobbra lapozható, szokványos alkalmazásmenühöz, az a launcher lecserélése nélkül, a beállításokon belül alakíthatja ilyenné a kezdőképernyőt. Megmaradt a Smart Bulletin nevű, egész oldalas widget, ahova az LG Health, a naptár, a zene, a beállítások és az előre telepített Evernote információit csoportosíthatjuk. Visszakerült, és a korábbiaknál is hasznosabb az osztott képernyős mód, ezzel a magassággal már könnyedén gépelhetünk, miközben még két ablakot átlátunk a virtuális klaviatúra fölött, a kis ablakokkal dolgozó QSlide pedig tényleg el tud tűnni a hatalmas megjelenítőn, és mivel akadásokkal itt sem találkozunk, igazi élmény egy nagyon összetett feladat elvégzése is.
Továbbra is remekül kezelhető klaviatúra jár az LG-khez [+]
Nem maradt el a Google-lel szinkronizáló QuickMemo+, amivel kategóriákba szedett, akár képekkel feldobott jegyzeteket készíthetünk, illetve rendelkezésünkre áll az LG SmartWorld, ahonnan főleg témákat tölthetünk le a gyáriak mellé. Törölt alkalmazásainkat 24 óráig visszatelepíthetjük az alkalmazáskukából, a fájlkezelőnél azonban nincs hasonló lomtáras rendszer, így aránylag könnyen tudunk felszabadítani helyet az első bekapcsolás után körülbelül 21 GB-os tárolóból (természetesen a 32 GB-os modell esetén).
Variálható az alsó sáv és a mindig aktív kijelző is [+]
A rövid ideig tartó moduláris korszakból maradt ránk az LG Friends Manager, ami értelemszerűen a Bluetooth LE-n, vagy USB-n keresztül kommunikáló „ismerősöket" tudja kezelni, így akinek maradt az előző generáció VR-termékeiből egy-egy darab, az nyugodtan használhatja a G6-tal is, ezt a vonalat azonban jó eséllyel nem fogja új hardverekkel frissíteni a cég. Az LG Mobile Switch segíthet a gyors átköltözésben, de itt is azok élveznek előnyt, akik korábban a gyártó androidos mobiljai közül válogattak. A letöltéskezelő egyszerű, és a naptár sem okoz majd kellemetlenségeket. Az LG-féle billentyűzet remekül használható, jól működik a szótára, a legfelső sorban pihenő számsor pedig szintén segít a gyors használatban.
A 100 GB ajándék tárhely a G6-hoz is jár [+]
A Google-szoftvercsomag a felszereltség része, a Drive-ban ráadásul 2 éves, 100 GB-os ajándék csomaggal egészül ki a felhozatal. Végül, de nem utolsó sorban maradt a QuickMemo+, ami az Evernote mellett képes online szinkronizálással, akár képekkel kiegészített feljegyzéseket menteni, kategóriákra szedve.
Kamera, videózás, zene
A moduláris rendszer nem volt túlságosan praktikus és kényelmes a G5-ben, azt viszont jogosan érezték Dél-Koreában, hogy a kétkamerás rendszert és a nagy látószöget nem szabad elengedni az utódból sem. Az új rendszer azonban jóval egyszerűbbnek tűnik a korábbinál, ami nem véletlen: eltűnt a lézeres autofókusz-segéd, szerencsére egyáltalán nem érezni a hiányát, éjszaka is pontosan, gyorsan talál élességet a rendszer. Mindkét kamera ugyanazt a szenzort használja, a 4:3-as, 13 megapixeles, 1/3.06"-os IMX258 természetesen a Sony gyártósoráról érkezik, az egyik kamerához PDAF-rendszer, illetve képstabilizátorral kiegészülő, 71 fokos látószögű, f/1,8-as rekeszértékű optika tartozik, a második pedig 125 fokos, tehát rendkívül nagy látószögű, viszont csak f/2,4-es, és fixfókuszos. A dupla ledes vaku átlagos fényerejű, 1,5 méteres tárgytávolságot még gond nélkül bevilágít, viszont ennél komolyabb feladatokra nem alkalmas.
Nincs lézeres segédszenzor, a PDAF-rendszer végez el mindent [+]
A kameraszoftver három fő mód köré épül: az egyszerűsített nézet tökéletesen megfelel annak, amiről neve árulkodik: összesen annyit állíthatunk be, hogy melyik kamerával szeretnénk fotózni minden mást megold az automatika, egyetlen érintés a kijelzőn, és máris fókuszál, fotóz. Az automatikus mód ehhez képest valóságos funkcióhalmaz, itt vannak képmódok (panoráma, ablak az ablakban, 360, étel, stb.) és színsémák (élénk, fekete-fehér, vintage, stb.), állíthatjuk a vakut, a hangvezérelt fotózást, a HDR-t (ki, automata, be), az időzítőt és a felbontást is. Végül, de nem utolsó sorban szerepelnek a manuális beállítások, ahol fókuszt, fehéregyensúlyt, expozíció-korrekciót, érzékenységet és zársebességet is állíthatunk, az f-értéket azonban virtuálisan sem tekergethetjük, csupán jelzés értékkel jelenik meg az információ, fokozván a komolyságot. A jól beállított manuális mód továbbra is remek fotókat tud eredményezni, videózásnál ráadásul komolyan belenyúlhatunk a hangba, állíthatjuk a sztereó mikrofon előerősítését, illetve a zajszűrést.
A normál látószögű fotók minősége szinte bármilyen fényviszonyok közt hozza az elvárt szintet. A vonalélesség kimondottan erős, a dinamikatartomány is kellően jó, a fehéregyensúly pontos, viszont már-már felesleges az a szintű túlélesítés, amivel dolgozik, zaj ugyan nincs, de a legapróbb részletek elmosásán már feltűnik, hogy valami nincs rendben. Az optikai képstabilizálás remekül működik, a hosszabb záridős, éjszakai fotók letámasztott kézzel készültek, állványra nem volt szükség az elkészítésükhöz. Az expozíció-korrekcióhoz viszont sokat kell nyúlni, gyakran problémát jelenthet az alulexponálásból eredő sötétség, főleg a makrók esetén.
Nagylátóval már sajnos nem ennyire rózsás a helyzet. A tavalyi modellhez képest szűkült a perspektíva (135-ről 125 fokra), és bár a felbontás nőtt, a vonalélesség maximum közepes, még több a zajmentesítés, festményszerűen elmosottak a szélek, feltűnik a kromatikus aberráció, és a dinamika sem igazán jó. A fixfókuszból adódóan a közeli témákból nem fogunk minőségi részleteket kivenni, a remek hangulatú fotókat legfeljebb kis méretben lesz érdemes kinyomtatni.
Szelfi normál és nagylátószögű módban. A megoldás csak szoftveres, egy kamera van elöl [+]
5 megapixeles, f/2,2-es fényértékű lencsével szerelt, szimpla szelfikamera került az előlapra, természetesen ebből sem maradhatott ki a nagylátószögű mód, a különbség nem annyira jelentős, mint a K10 (2017) esetében, de alkalomadtán így is jól jöhet a lehetőség. Videózni természetesen többféleképpen tudunk, aki a legnagyobb felbontást szeretné elérni, az 2160p mellett 30 fps-sel gazdálkodhat, íme egy nappali és egy éjszakai tesztfelvétel. Ha beérjük 1080p-vel, akkor 60 fps-re bővülnek a lehetőségeink, és megnyílik a timelapse-mód is. Egyedül a lassított felvétel marad el jelentősen a konkurensektől, a 720p@120 fps már elméletben sem tűnik túl acélosnak, a gyakorlatról pedig árulkodjon a linken elérhető videónk.
FM-rádió és részletes hangszínszabályzó is van az európai modellben [+]
Az LG zenelejátszója a korábbiaknak megfelelően működik, előadók, albumok, műfajok, számok, listák és mappák szerint rendezi a helyben tárolt fájlokat, nem okoz gondot a wma, a wav és az flac kiterjesztés sem. Egyszerűen működik a hangszínszabályzó, de nagy szükség nincs rá, a G6 mindenféle egyéb beállítások nélkül is remekül szól, annak ellenére, hogy kimaradt belőle a quad DAC. A G5 gyári megoldásánál mindenképpen jobb, noha a B&O-s szintet biztosan nem üti meg. FM-rádió van, szokás szerint fülhallgató csatlakoztatásával bízható működésre. A piaci forgalomba kerülő G6-ok dobozába kerülő fülhallgatót sajnos nem tudtuk tesztelni.
Videókat rögzíteni és lejátszani is jól tud a G6 [+]
Alul található a beépített hangszóró, ami teljesen egyszerű, szimpla, mono megoldás, azok között azonban remekül szerepel, kellően magas a maximális hangereje, és bár a felső hangerőtartományban nem áll távol tőle a torzítás, két-három fokkal a maximum alatt még mindig bőven elegendő teljesítményt produkál, és a minősége akár egy filmezéshez is elegendő lehet, ha kellően csendes a környezet. A gyári videolejátszó a DivX-től a feliratfájlokon át az AC3 hangig mindent kezel, a 4K-s fájlokkal is remek volt a produkció.
Adatkommunikáció, akkumulátor, összegzés
Az európai piacra szánt G6 szimpla SIM-es, egy darab nano kártyát fogad be, 4G-n Cat.12-es, 600/150 Mbps sebesség érhető el, de természetesen a HSPA sem maradt el. A WiFi modem érzékenysége remek, és mindent tud, amire szükség lehet, ismeri 802.11a/b/g/n/ac szabványokat két csatornán, ezen kívül nem maradt el a Direct, a DLNA, a Miracast, a Chromecast és a hotspot sem. A Bluetooth 4.2-es verziójú, persze A2DP-vel és LE-vel kiegészítve, USB-ből pedig 3.1 áll rendelkezésünkre Type-C csatolófelülettel, MTP-vel és OTG-vel. Navigáláshoz a földi antennák és mellett a GPS, a Glonass és a Beidou műholdak jeleit is használja a mobil, a pozíciószerzés gyors és pontos, viszont Galileót nem látott.
A szabadtéri navigálás gyors és pontos [+]
Aki a szoftveres résznél hiányolta a jól megszokott távirányítót, annak nincs jó hírünk: az infraport teljesen kimaradt, így nyilván értelmét vesztette a hozzá tartozó program. Hiányzik a vezeték nélküli Qi töltés is, ami a quad DAC-kal együtt kizárólag az amerikai és dél-koreai példányokban szerepel, cserébe nekünk itt az FM-rádió. Szenzorok terén szinte minden adott, van gyorsulásmérő, giroszkóp, iránytű, tokokat érzékelő mágneses szenzor és NFC is. A beszélgetési hangminőség hibátlan volt a teszthét alatt, kellően erőteljes a hangszóró, a mikrofon pedig jól szűri a zajokat és normalizálja a hangszintet.
Phabletes méreteit a nyúlánksága ellenére sem tudja letagadni [+]
Külső | |
---|---|
Ergonómia | 9 pont |
Anyaghasználat | 10 pont |
Összeszerelés minősége | 9 pont |
Kijelző mérete, minősége | 8 pont |
Belső | |
Kezelhetőség | 9 pont |
Sebesség | 8 pont |
Szoftver rugalmassága, bővíthetősége | 10 pont |
Felhasználói felület élménye | 9 pont |
Alapfunkciók | |
Hangminőség, vételi stabilitás | 9 pont |
PIM funkciók | 10 pont |
Adatkommunikációs képességek | 10 pont |
Multimédia | |
Vizuális | 8 pont |
Audio | 8 pont |
Egyebek | |
Üzemidő | 7 pont |
Ár/érték aránya | 7 pont |
Hogyan értékelünk? |
2800-ról 3300 mAh-ra duzzadt az akkumulátor kapacitása az elődhöz képest, ehhez pedig szinte ugyanaz hardver, illetve a Nougat rendszerben továbbfejlesztett Doze mód társul, így elméletileg jelentős előrelépést kellene éreznünk üzemidőben. Ezt sajnos nem éreztük, maximum 3,5-4 óra kijelzőidő volt jellemző normál napi használatban, ami persze sok internetezést, zenehallgatást, illetve némi navigálást is magában foglalt az alapvető szinkronizáción és telefonhívásokon kívül, mindenesetre nem kellemes, hogy a nap végére már izgulni kell, marad-e elég az akkumulátorban, vagy feladja a harcot a telep. Ha véletlenül ez utóbbi történne, a Quick Charge 3.0 továbbra is adott, tehát körülbelül 1,5-2 óra alatt gond nélkül feltölthető a készülék, ám ez továbbra is félmegoldás. Egy huzamban körülbelül 7-8 órányi online videót nézhetünk Wi-Fi segítségével, egy takarékos böngészővel pedig nem kizárt, hogy 9-10 óráig is tudunk olvasgatni.
Kezdjük az összegzést a fájó pontokkal, hogy a végére a pozitívumokat hagyhassuk: amennyire a G5 formabontó és egyedi volt, a G6 annyira tűnik egy unalmas biztonsági játéknak. Miközben a legnagyobb konkurens a legfrissebb, 10 nanométeres gyártástechnológiájú hardverrel, asztali számítógépes kiegészítéssel, Bluetooth 5.0-val, retinaszkennerrel, hangasszisztenssel és a legmenőbb mobil VR-ral pezsdíti meg az arra fogékonyak vérét, az LG-ből még a remek quad DAC-ot, az indukciós töltést és az infraportot is kivették. A nagy látószögű kamera kapcsán még jobb képminőséget vártunk, a kijelző maximális fényereje sokszor tűnik kevésnek, és bár a nyers erő szinte sosem kevés, a belső tároló lassúságát több ponton is lehet érezni. Cserébe viszont tényleg nagyon stabilan és megbízhatóan működik, remekül néz ki, a Gorilla Glass 5-nek és az IP68-nak köszönhetően pedig remélhetőleg a mindennapi használat apróbb baleseteit jól fogja viselni. Egyébként pedig nem drága. A Vodafone-nál 164 990 forintos árral nyit kártyás csomagban, de a többi szolgáltatónál is 200 000 forint alatt tud maradni, a független piacra pedig körülbelül 220 000 forint körül érkezik. Amíg a legmenőbb csúcsmodellek a 300 000 forint körüli árcímkéjükkel próbálnak érvényesülni, a szintén Snapdragon 821-gyel szerelt, európai raktárból érkező OnePlus 3T pedig 140 000 forintért vehető meg, a G6 kezdőára kedvezőnek mondható. Szerethető készülék, ami gyors piacra kerüléssel valószínűleg több vásárlót hódíthatott volna meg, viszont a szépségét leszámítva nincs benne az a faktor, amitől bárkinek koppanna az álla a padlón. Biztonsági játéknak példás, a V20 utódjától azonban sokkal több extrát várunk.
![]() |
LG G6 |
szentkuti11
A cikk elkészítését a Telenor Hipernet Blog támogatta, ahol további mobilos érdekességekről lehet olvasni.
Specifikáció
![]() |
Általános | |
---|---|---|
Technológia | GSM/UMTS/LTE | |
Méret | 148,9 x 71,9 x 7,9 milliméter | |
Tömeg | 163 gramm | |
Színvariációk | fekete, fehér, kék | |
SIM-foglalat | 1 x nanoSIM | |
Kijelző | ||
Kijelző átlója | 5,7 hüvelyk | |
Kijelző felbontása | 1440 x 2880 pixel (564 ppi) | |
Kijelző típusa | IPS kapacitív érintőkijelző | |
Színárnyalatok száma | 16 millió | |
Hardver | ||
SoC típusa | Qualcomm Snapdragon 821 | |
Processzor típusa | 2,35 GHz-es, kétmagos Kryo és 1,6 GHz-es, kétmagos Kryo | |
Processzor csíkszélessége | 14 nm | |
Processzor utasításkészlete | ARMv8 | |
Grafikus chip | Adreno 530 | |
RAM mérete | 4 GB | |
Memória | ||
Telefonkönyv kapacitása | dinamikus | |
SMS memória | dinamikus | |
Belső tárhely | 32 / 64 GB (a rendszer 11 gigabájtot foglal) | |
Memória bővíthetősége | microSD | |
Adatátvitel | ||
Frekvenciasávok | GSM 850/900/1800/1900 MHz UMTS 850/900/1900/2100 MHz LTE 800/850/900/1800/2100/2600 MHz |
|
GPRS / EDGE | van / van | |
UMTS / HSDPA / HSUPA/ LTE | van / 42 Mbps / 5,76 Mbps / 600 Mbps | |
IrDA / Bluetooth | nincs / 4.2 (A2DP, LE, apt-x) | |
WiFi | 802.11a/b/g/n/ac, dual band, WiFi hotspot, WiFi direct, DLNA | |
USB | USB Type-C (USB 3.1, MTP, OTG) | |
Push-to-talk / RSS | nincs / van | |
GPS vevő | van | |
GLONASS | van | |
NFC | van | |
Alapfunkciók | ||
Profilok | néma/rezgés | |
Vibra funkció | van | |
Kihangosítás | van | |
Hangtárcsázás / hangvezérlés | van / van | |
Hangrögzítés | van | |
Ébresztés | van | |
Prediktív szövegbevitel | van | |
Szoftverek | ||
Platform | Android 7.0 (Nougat) | |
WAP / HTML böngésző | nincs / van | |
E-mail kliens | van | |
Játékok | telepíthetők | |
Valutakonverter | telepíthető | |
Extra szoftverek | fájlkezelő, időjárás, Community | |
Multimédia | ||
Fő kamera | 2 x 13 megapixel, PDAF-autofókusz, f/1,8 + f/2,4 rekeszérték, dupla led | |
Másodlagos kamera | 5 megapixel, f/2,2 | |
Videófelvétel | 4K (30 fps), 1080p (30, 60 fps), 720p (120 fps) | |
Zenelejátszó szoftver | van, háttérben is fut | |
Hangszínszabályzó | van | |
FM-rádió | van | |
Üzemidő | ||
Alap akkumulátor | 3300 mAh-s lítium-ion | |
Egyebek | ||
3,5 milliméteres jack kimenet, giroszenzor, gyorsulásmérő, közelségérzékelő, fényérzékelő, ujjlenyomat-olvasó, iránytű |