Mail, billentyűzet
Az emailek kezelésében a Apple eszközei a legjobbak közé tartoznak, a Mail alkalmazás kifejezetten jól használható. Az érintőkijelzőkön végezhető gesztusoknak hála ráadásul még több funkció vált elérhetővé, ám a vállalat a Mail esetén eddig nem aknázta ki teljesen az ebben rejlő lehetőségeket. Az iOS 8-cal viszont erre is több figyelmet fordítottak, így egy balra vagy jobbra irányuló ujjmozdulattal tárulnak elénk a főbb opciók. Jobbra legyintés esetén az új üzeneteket azonnal megjelölhetjük olvasottként, balra húzás esetén pedig törölhetjük, megjelölhetjük az emaileket. Van még egy továbbiak fül is, amire ha rányomunk, akkor felugró ablakban láthatjuk az egyéb lehetőségeket, válaszolhatunk mindenkinek, az adott emaileket áthelyezhejük kéretlenbe vagy más mappákba, valamint értesítést is kérhetünk, ha valaki válaszolt az adott email szálra.
A program ugyanis lehetőséget ad arra, hogy ha általánosságban nem kérünk jelzést az új üzenetekről, tehát nincs bekapcsolva a csengőhang vagy rezgés, bizonyos emailekre érkezett válaszok esetén mégis megadhatjuk, hogy pittyegjen vagy rezegjen a telefon. Erre külön kis harang jel figyelmeztet az emailek írásakor, melyet a tárgy mezőben láthatunk. Nem ez az egyetlen újítás a szerkesztőnézetben. Ha például egy új emailt írunk, és a képernyő felső részéről lecsúsztatjuk az ujjunkat, akkor a piszkozat nem külön mappában kerül mentésre, hanem egy kis tálcára helyeződik, vagyis sokkal könnyebben folytathatjuk az írást, ha például közben megnéznénk az előzményeket vagy más üzeneteket. Még egy hasznos változtatásról szükséges szót ejteni, ez pedig az email címek, telefonszámok és nevek felismerése, ezekre az adatokra rákattintva az információk akár egy adott névjegyhez is hozzácsatolhatók.
Nagy öröm érte a felhasználókat és a fejlesztőket, amikor az Apple bejelentette, az iOS 8-ban már a harmadik féltől származó billentyűzeteket is engedélyezi, ezzel óriási lavinát elindítva. Az Androidon már évek óta számos klaviatúra közül választhatunk, így nem véletlen, hogy a nagyobb cégek azonnal elérhetővé tették saját megoldásukat az új OS-re. A gyári billentyűzet nagyon jól használható, pláne a méretesebb kijelzőknek köszönhetően, a korábban említett hangalapú diktálás (ami ugye még magyarul is tud) pedig még teljesebbé varázsolta az élményt. A swype alapú írásmód azonban továbbra sem támogatott, így ilyenkor jól jön az alternatív gombkiosztás. Az App Store-ban már nem egy fejlesztőcsapat képviselteti magát, a billentyűzeteket letöltve pedig csak pár lépésre kerülünk a valós használattól. A menüben ugyanis hozzá kell adnunk a telepített klaviatúrát, majd amikor írnánk, a földgömb ikonra rányomva tudunk váltani a gyári és más megoldások között. Ez nekünk magyaroknak a későbbiekben nagyon jól jöhet, hiszen megjelenhetnek majd az ékezetes karaktereket tartalmazó alternatívák is.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!