Insta360 One X - mindenki lehet Neo

Az első, telefonra csatolható gömbkamera után az Insta360 egy sokkal jobb minőségű termékkel bővítette a kínálatát, amelyhez spéci kiegészítő is kapható.

Hirdetés

Kialakítás és Bullet Time Bundle

A termék önmagában nem egy nagy valami, a doboz is ennek megfelelően kompakt. Más kérdés, hogy a megszereztem az extra kiegészítőt is hozzá, ami egy erősen átdolgozott szelfibot, annak már kellett egy másik, némiképp nagyobb csomagolás is, de ez egy opcionális extra, ami alapvetően egyetlen effekt elkészítése végett jött egyáltalán létre, de ha már megcsinálták, akkor megcsinálták rendesen. És nem mellesleg szelfibotnak, valamint állványnak is használható, rögtön több értelme is van.


[+]

Az alapcsomag amúgy meglepően gazdag, van benne kétféle kábel a direkt telefonos összeköttetéshez (egy olyan, aminek mindkét vége microUSB, illetve egy olyan, aminek egyik fele Lightning, a másik microUSB), egy védőtok, normál USB-microUSB a töltéshez, valamint egy zsinór, amivel meg tudjuk pörgetni a fejünk felett a cuccot. Ez hellyel-közzel tudja pótolni a Bullet Time pakkot, de azért nem az igazi.


[+]

Maga a kamera nem nagy, de azért annyira van méretes, hogy már ne lehessen felrakni egy tetszőleges telefon tetejére, mint az első generációs modelleket. Plusz van neki súlya is, hiszen ebben már kell legyen akkumulátor, ami amúgy kiszedhető és cserélhető, de ezzel együtt már 115 grammot nyom a mérlegen. Ez egyébként 1050 mAh-s, nagyjából 100 percnyi felvétel rögzíthető egy teljes töltés után, ami amúgy 2 órát vesz igénybe.


[+]

A One X legfontosabb eleme a két, 200 fokos látószögű, Sony CMOS szenzorral dolgozó kamera, amelyek F/2.0-s apertúrával rendelkeznek. A két optika összesen 6080 x 3040 pixeles fotót tud lőni, videózásnál pedig a maximális felbontás 5760 x 2880 képpont, ezt 30 fps mellett tudja produkálni, tehát elég jó DSP kell legyen belül. Van benne egy 6 tengelyes stabilizátor, alul pedig bele kell tolnunk egy microSD-t, mert belső tárhelye nincs a terméknek.


[+]

Fogjuk rá, hogy a One X frontoldala az, amin van egy kis, kör alakú, monokróm kijelző, plusz két gomb. Az alsóval lehet bekapcsolni és üzemmódot váltani, a felsővel pedig indítani a felvételt, illetve ellőni a fotót. Mindez persze a csatlakoztatott telefonról is működik, ott valamivel több lehetőségünk is akad. Összesen három mikrofont találunk a készüléken, etetni és adatot átvinni pedig microUSB-n lehet, ami oldalt található, a termék alján ugyanis szabványos állványbemenet tátong. Az egész készüléket puha, fekete műanyag borítja, amely elég időtálló, egy hétig a táskámban hentergett egy külföldi út kapcsán és egy karc nincs rajta.


[+]

A Bullet Time Bundle doboza jóval nagyobb. Ebben egy kétrészes bot van, az egyik fele teleszkópos, egészen hosszúra ki lehet nyújtani, a tetejére rá lehet csavarni a One X-et. A másik fele viszont inkább egy foganytyú, ennek az alja tripoddá tud alakulni, és nem csak a tetejére lehet a másik botot rácsavarni, hanem 90 fokkal elforgatva is fel lehet rá tenni, hogy oldalra álljon ki. Ennek az a célja, hogy így a fejünk felett meg tudjuk forgatni a hosszabb rudat, aminek a végén a kamera található, közben videót rögzít a szerkezet és egy egészen látványos végeredményt produkál. Hogy milyet? Mindjárt nézünk mindenféle példákat a következő oldalon.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Hirdetés

Középkategóriás vagy prémium telefon? Nézd meg, melyik éri meg jobban 2025-ben!

PR Ha őszintén közelítünk a témához, akkor viszonylag gyorsan ráláthatunk azokra az érvekre, amik végül segítenek a döntésben.

Azóta történt

Előzmények

  • Insta360 Air - körbe futunk, Dugó!

    Az Apple termékekhez készült verzió után itt van az androidos ketyerékkel kompatibilis változat is, ami fontos pontokon fejlődött és ennek fényében már van értelme is.