Adatkommunikáció, üzemidő, összegzés

Az adatkommunikáció lehetne egyébként jó is, sőt a kategóriában határozottan korrekt is, de az nem ez a modell. Az ATU-L21-es Y6 (2018) variánsból, tehát a miénkből kihagyták az NFC-t, a másodlagos SIM kártya helyére pedig műanyagot öntöttek, így a hármas osztatú tálcára ez esetben csak egy nanoSIM-et és egy microSD kártyát pakolhatunk. Erre szükség is lesz, a belső tárhely nettó 9 GB, amit érdemes fenntartani az alkalmazásoknak, mivel a kiegészítő tárhely nem formázható belső tárolóként, appokat nem tudunk telepíteni rá. Az egy darab nanoSIM egyébként Cat.4-es LTE modemmel dolgozik, így az elméleti letöltési sebesség maximum 150 Mbps, természetesen minden hazai LTE sávon.

[+]

A Bluetooth frissebb verziószámmal (4.2), megegyező protokollok (A2DP, LE) mellett működik, NFC csak az ATU-L11-es modellben van, a WiFi pedig csak 802.11b/g/n szabványokat ismer, de van Direct és HotSpot. A 2.0-s microUSB idén sem OTG képes, az MTP viszont továbbra is megy. Navigálni a GPS és a GLONASS rendszerén keresztül lehet a földi hálózatok információival kisegítve, a Google térképet viszont jó, hogy nem pixelenként rajzolja ki első körben. Utána azért összeszedi magát. Szenzorosan sem lenyűgöző a kínálat, van fény- és közelségérzékelő, gyorsulásmérő és hangszenzor, az iránytűhöz szükséges hardvert pedig valamiért mellőzték idén. Tavaly még volt.

[+]

A készülékház vékonyodása ellenére az akkumulátor maradt 3000 mAh kapacitású, amit normál tempóban tölthetünk a mellékelt 1 amperes hálózati adapterrel. Ez nem túl gyors ugyan, viszont nem is kell gyakran csinálni. 150 nites fényerő mellett offline videózni 20 órát tudunk, mindössze 5%-ot merül óránként, böngészni pedig megegyező fényerőbeállítások mellett 14 órát. Ebből egész szép kombinált, vagy mondjuk normál használatból eredő üzemidő kijöhet, a gond csak az, hogy mindez inkább azért lehetséges, mert garantáltan nem akarjuk majd nyomkodni az telefont, ha nem muszáj.

Sajnos az igazából teljesen mindegy, hogy a Huawei Y6 (2018) egy csinos, kényelmes fogású, fizikailag jól kezelhető készülék, viszonylag nagy, a kategóriában is jónak számító megjelenítővel és a Huawei apró kényelmességekkel telepakolt, friss Androidos alapokra épülő rendszerével. A hardver papíron is aggályos, a gyakorlatban a készülék a használhatatlanság határát súrolja. A módosítatlan, felhasználói alkalmazásoktól és tartalmaktól mentes rendszer is instabil. Egyedül az arcfelismerés működik jól, de tulajdonképpen bármi megakad, amihez hozzáfogunk, a 2 GB operatív memória csak arra elég, hogy in facto bizonyítéka legyen annak, hogy nagyon nem elég. Gondos optimalizációval azért el lehetne karistolni hasonló konfigurációval is, csak ez itt nem jött össze. Alkalmazásokból nem lehet kilépni, már ha sikerül belépni, a billentyűzet vagy megjelenik, vagy nem, vagy lefagy az egész; a kamera gyakran 10-15 másodpercre exponál, nyilván a készülék addigra már zsebben van, vagy darabokban a legközelebbi ütközőfelület tövében; de biztos, hogy nem a megörökíteni kívánt témán, közben fogalmunk nincs, hogy egyáltalán feldolgozta-e, hogy várnánk valamit, és nyilvánvaló, hogy nem a panel érzékenységével van a gond. Felmerült, hogy ez a konkrét példány hibás, de többen használtuk az eszközt, természetesen gyári visszaállítás minden esetben történt, majd kértünk egy másikat, mert ennyire azért nem lehet valami rossz. Pedig de. A tapasztalatok megegyezőek voltak, a szakmai állásfoglalás pedig az lett, hogy egyszerűen már ránézésre is elégtelen a hardver, az optimalizáció pedig különösen hanyag. Mindenesetre itt nagyon félrement valami, így az sem különösebben releváns hogy mennyibe kerül. Ami diszfunkcionális, az ingyen is az. Egyébként 50 ezer forint.

AliceWake

A cikk elkészítését a Telenor Hipernet Blog támogatta, ahol további mobilos érdekességekről lehet olvasni.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!