Huawei P40 Pro+ - zoom zoom

10x-es optikai nagyítás a zoomtelefonok új mércéje, a Huawei topkészüléke máskülönben épp annyira jó, mint a P40 Pro – ugyanazzal a kritikus hibával.

Fotós és videós képességek

Nincs mobilfotós igény, amit ne elégítene ki a P40 Pro+, kezdve a jófajta előlapi portrékkal (32 megapixel, autofókusz + IR ToF kamera), és a hasonlóan meggyőző hátlapiakkal (12,5 megapixel, ToF segítséggel). A főegység szerepét hátul a Sony 1/1,28”-es, 50 megapixeles RYYB szenzora tölti be quad-Bayer szűrővel és 4:1-es pixel binning képpont egyesítéssel (így jön ki a 12,5 megapixel automata módban), amihez villámgyors octa-PD autofókusz társul. Az optikailag stabilizált, f/1,9”-es rekeszértékű lencse 23 mm-es, a teljes látószög és a 8192 x 6144 képpont pedig elérhető az AI 50 megapixeles mód használatával, amely pár másodperc türelemért cserébe fejlett algoritmussal varázsol lehengerlő minőséget.

Elképesztő a részletmennyiség 50 millió pixelen, a quad-Bayer szenzorok sokkal rosszabbak szoktak lenni teljes felbontáson. Láthatóan a lencse is profi: csak a négy saroknál puhább a rajzolat, egyébként pedig annyi adat rögzül, hogy házfalra lehet nyomtani a 10-20 megabájtos képekből. Remek a dinamika, a fehéregyensúly és az expozíció, plusz hiába jelez a Huawei, hogy jó fényviszonyoknál érdemes az AI 50 módot bevetni, este is kapóra jön, ha van elég fényforrás. Nyilván magasabb az érzékenység és maradnak sötétebb részek, ám így is remek a minőség, csak kissé vörösesek a színek fényforrástól függően.

Az automata mód 12,5 megapixelen valamiért 27 mm-ig belevág a főkamera látószögébe, majd felskáláz, ezért az eredményei szimplán csak kellően részletesek, de nem tűélesek. Mindehhez kitűnő dinamika, visszafogott zajszűrés és megbízható színek dukálnak, éjjel pedig világosabb részletek születnek az AI 50-nel összevetve. Konkrétan annyira jó este a helyzet, hogy a kézből megtartható éjjeli módot én csak koromsötétben vetettem be, ilyen eredménnyel – jóval többet lát a Pro+ ilyenkor, mint egy pár emberi szem.

A főszenzor annyira jó, hogy 2x-es hibrid zoomra is bevethető (46 mm), és közel olyan élesek a képek, mintha igazi zoomoptika állította volna őket elő. Este sem kell a szenzorzoomnak szégyenkeznie, és a dinamika is rendben.

A buli persze az igazi zoomlencsékkel kezdődik. A szerényebbik 3x-os nagyítást kínál optikai képstabilizálással (80 mm, f/2,4, autofókusz), ám van egy kis bökkenő: szemben a P40 Pro 12 megapixeles szenzorával itt 8 megapixellel kell beérni, amiből aztán a rendszer 12 megapixelt varázsol – így aztán részletesek, ám nem tűélesek az eredmények. A színek és a dinamika rendben, este viszont az apró szenzorméret miatt születnek elég sötét felvételek.


[+]

A Pro+ sztárja a 240 mm-es, a P40 Pro 5x-ös periszkópos rendszerénél 178%-kal hosszabb optikai utat kínáló 10x-es zoomkamerája, melynek prizmái úgy kígyóznak a mobil házában, mintha klasszikus Nokiával játszana az ember. Ráadásul a Huawei az f/4,4-es rekeszértékű optika esetében is megoldotta a hardveres képstabilizálást, ami azért fontos, mert extrém nagyításnál könnyebben bemozdulnak az eredmények. Azért nem árt a Pro+-t stabilan fogni kattintás előtt, este pedig az állvány is jól jön. Sajnos ezúttal is 8 megapixeles a szenzor, 12 megapixelre skálázott eredményekkel. Ám annyi baj legyen: vesd össze a P40 Pro 10x-es hibrid zoomját (1. sor) a Pro+ „igazi” nagyításával (2-4. sor)!

Ennyire frankó zoomot okostelefon még nem kínált, ráadásul teszi ezt a Pro+ egy Galaxy S4 Zoomnál kecsesebb házban. A Huawei és a Leica tehát ismét odatette magát, a dinamika és a színek rendben, az OIS-nek hála pedig éjszaka is kattinthatunk vele. Más kérdés, hogy ha a 18 mm-es széles látószöghöz viszonyítok, akkor igazából 13,3x-os optikai zoomtartományt kínál ez a telefon, de most ne kössünk bele a kommunikált számokba.

A lényeg ugyanis a nagyon messzi nagyon közel hozatala, és még 20x-os hibrid nagyítás esetében is elmegy a minőség, bár az 50x-es és a 100x-os épp csak eggyel kevésbé értelmetlen, mint a Galaxy S20 Ultra felesleges ilyen fotói. Azért jópofa átsasolni a szomszéd hegyoldalra, hogy mit csinál a nép a túloldalon, ám az igazság az, hogy a tesztet leszámítva nekem sosem volt gyakorlati szükségem 10x-100x-os nagyításra. Aki hasonló cipőben jár, annak bőven elég lehet a P40 Pro 5x-ös kamerája, mert egyébként nem olyan rosszak a 10x-es hibrid felvételei.

A széles látószögű kamera mellé szándékosan nem írtam oda az ultra jelzőt, egy 13 mm-es riválisnál ugyanis ez az egység szűkösebb látóteret fog közre. Cserébe a 40 megapixeles, bár pixel binning képpont egyesítés után kizárólag 10 megapixelen rögzülő képek a legjobbak műfajon belül: éjjel-nappal tűélesek és a széleknél sem jellemző torzítás. Az f/1,8-as rekeszértékű optika autofókuszra, így makrózásra is képes, csak 2,5 cm helyett kb. 7 cm-től. Az esti, remek fotóminőségből kétségtelenül kiveszi a részét az 1/1,54”-es szenzorméret, mellette egy iPhone Pro ultraszéles kamerája elszégyellheti magát a sötétben.

Nincs meglepetés: a P40 Pro+ kínálja ma a piac legmenőbb és legsokrétűbb kameraszettjét a legjobb zoomképességekkel, a legprofibb főkamerával és a legélesebb ultraszéles képekkel, plusz minden kamerához elérhető a DNG RAW mentés (nyersfájl a széleshez, a normálhoz, a 3x-os és a 10x-es zoomkamerához). Csak a felesleges vágást és felskálázást kellene elhagyni, illetve elég volna az előlapra 12 megapixeles (vagy arra binnelt) kamerát tenni. Végül pedig este lehetne még picit a színeken reszelni.

Videózásban már nincs meg a korona, noha 4K-ban, 30 fpssel az összes látószög elérhető felvétel közben, a normál és széles a remek minőséghez pedig jófajta képstabilizálást társít. A 3x-os és 10x-es kamerák már picit puhább felvételt készítenek és hajlamosak a fókuszt elveszíteni, extrém nagyításkor pedig jól jön az állvány. Felvétel előtt amúgy könnyen lehet váltani a lencsék között az ikonokkal, ezek azonban rögzítés közben eltűnnek, így csíptetőmozdulattal kell bohóckodni, és bizony elég nehéz pont eltalálni a zoomtartományt, amikor a rendszer valamelyik zoomkamerára vált, digitális rásegítés nélkül.

Opció a 4K / 60 fps is, csak valamivel gyengébb minőséggel és stabilizálással, illetve a normál és széles látószögű kamerákra korlátozva. Cserébe folyamatos a felvétel, bár a YouTube-ra feltöltve most is előfordulnak olyan megakadások, amelyekkel számítógépen nem találkoztam. A kamerarendszernek a sztereó hang a gyenge pontja: szélcsendben még elmegy a minőség, bár túlságosan ráerősít az algoritmus a mélyekre. Szeles időben pedig hallhatóan szűr a telefon, ha pedig zoomol az ember, akkor a kamerarészen elhelyezett mikrofonra ráerősít a rendszer, még jobban kiemelve a minőségkorlátokat. Egy V60 ThinQ sokkal profibb hangrögzítésben, mivel pedig a P40 Pro+ felkínál profi videó módot számos paraméterrel, kapóra jönne pár audiobeállítás a szűrés, a tömörítés és az audiozoom kikapcsolására. Sokat fejlődött egyébként videóban a Huawei, ám még mindig egy iPhone Prónál van a piaci előny. Mondjuk az utóbbi nem tud 1920 fpses szuperlassítást 720p-ben, vagy ugyanezt 7680 fpsre skálázva.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés