Bevezető, doboz, külső
2020 végén, már az amerikai-kínai kereskedelmi háború embargója által sújtott cégként mutatta be a Huawei első csúcskategóriásnak szánt TWS fülhallgatóját, a FreeBuds Prót. Az akkor 70 ezer forintért piacra kerülő eszköz legsúlyosabb hiányossága az volt, hogy csak SBC és AAC kodeken keresztül kommunikált, ez szerencsére idénre változott, a Huawei ugyanis fizet a Sonynak az LDAC technológia használatáért, így bár az aptX és az aptX HD a tiltólista miatt most is elmarad, a nagy felbontású vezetékmentes átvitel legalább már opció a június 23-án bemutatott fülhallgatóban. Megújult az ANC és a hangkeltő is és némileg áramvonalasabb lett a formavilág, az üzemidő azonban csökkent, miközben a kezdőár nőtt. Ha a 79 990 forintos árcímkét meglátva felszalad a szemöldök, érdemes egy pillantást vetni az előző generáció mobilarénás tesztjére, az ugyanis jelenleg pontosan az új változat árának feléért rendelhető a gyártó hivatalos webshopjából.
A FreeBuds Pro 2 doboza és annak tartalma. [+]
Ha mégis a FreeBuds Pro 2 mellett döntünk, akkor egy Huawei Band 7 aktivitásmérő is jár a fülhallgató mellé ajándékba. A másfél hetes tesztre hozzánk előgyártásból származó példány érkezett, de a piacra kerülő termék is pontosan ugyanilyen fehér papírdobozban kerül a vásárlóhoz. A doboz büszkén hirdeti a Hi-Res Audio Wireless minősítést és azt is, hogy a francia Devialet közreműködésével hangolták a fülhallgatót. A fedelet leemelve egyből a 67,9 x 24,5 x 47,5 milliméteres tokot látjuk majd ezüstkék (csillogós kék), fagyos ezüst (csillogós szürke) vagy kerámia fehér (fényes fehér) színben attól függően, melyik változatot választottuk. A hordtok alatt két pár gumiharang (S és L), valamint egy USB-A végű Type-C töltőkábel van még a dobozban némi papírra nyomtatott leírás társaságában.
Nem tokoltak sokat a dizájnon, a hordozó külsőre szinte megkülönböztethetetlen elődjétől. De ha valami jó, nem kell rajta feleslegesen változtatni. [+]
A tok külsőre szinte megkülönböztethetetlen elődjétől: alján USB-C csatlakozó és töltést jelző LED fény, jobb oldalán csatlakozásra kényszerítő gomb, hátul pedig Huawei és Devialet márkajelzés a zsanért magába foglaló fényes téglalapon. A zsanér és a fedelet záró mágnes erősen tart, mégis könnyedén nyitható. A hordtok alumínium hatását keltő műanyagból van, fülesek nélkül 52 grammot, benne a fülesekkel 64 grammot nyom. Az üres oldal alatt Qi vezeték nélküli töltés felvételére képes tekercs rejlik, töltőpadról vagy akár telefon hátlapjáról is lehet maximum 2 wattal energiát küldeni az 580 milliamperórás akkumulátorba. Vezetékkel mehet gyorsabban is a dolog, 5V/0,5A a minimum, egy teljes töltés nagyjából egy-másfél órát vesz igénybe 20 wattos adapterről.
Hirdetés
A megjelenés igényes, a fülhallgatók tükröződő, fényes felületét személy szerint én inkább cserélném olyanra, mint a tok. [+]
A fedelet felnyitva egy fehér-zöld LED és a fülhallgatók néznek ránk vissza, míg a külső fény a töltést, a belső a Bluetooth 5.2 kapcsolatot jelzi. Az egyenként 29,1 x 21,8 x 23,7 milliméteres és 6 grammos füleseket erős mágnesek tartják helyükön, a jobb és bal oldalit kivétel után nem kell forgatni, csak fülünkhöz emelni és a hallójáratba dugni. Az elődhöz képest a fülesek szára lejjebbről indul, így könnyebb kivenni a tokból a FreeBuds Pro 2-t. A fülhallgatón alapból M-es méretű gumiharang található, ennek felépítése nem változott az elődhöz képest, minősége elfogadható, de ilyen áron egy memóriahabos megoldást nagyobb örömmel fogadtam volna.
A szilikonharangok cseréje gyorsan és egyszerűen megoldható, a telefonra telepíthető AI Life alkalmazás pedig illeszkedésteszttel segít meghatározni, hogy jó méretet választottunk-e magunknak. Az M-es mérettel nekem az átlagos méretű fülemben kényelmesen megült az eszköz, futás közben sem mozdult el, illetve sikerült benne elaludnom is utazás közben, de nem okozott kellemetlenséget, mivel nem áll ki annyira a füles a fejem síkjából, hogy nyomni kezdjen. Az IP54-es védelem pedig akkor jött jól, amikor megizzadtam, a FreeBuds Pro 2 a szellőzésben ugyanis nem jeleskedik, ami egy idő után füldugó-szerű kellemetlen érzést is okozhat azoknak, akik erre érzékenyek.
Ilyen rácsos szilikonharangok járnak a füleshez. A vetőcső mérete és formája standard, így cserélhetjük őket akár sajátra is. [+]
Illeszkedési teszt az AI Life alkalmazásban. (forrás: Mobilaréna) [+]
Fényes felülete van a füleseknek, bármelyik színű változatról is legyen szó, a száron moderált Huawei felirat olvasható, a szár és a füles testének találkozásánál pedig egy apró háló mögött kifelé hallgató mikrofon van. A test felső részén látható egy fekete kör, ebben még egy mikrofon és egy viselésérzékelő szenzor található. Utóbbi működése jó, másodperces késéssel szünetelteti vagy indítja újra a lejátszást attól függően, hogy fülünkből ki, vagy épp oda visszaköltözött a fülhallgató. A fényes felület számomra annyira nem volt szimpatikus, egyrészt azért, mert gyűjti az ujjlenyomatokat, másrészt azért, mert feltűnően fényes, de ez szubjektív dolog, a súlyelosztás azonban nem, abban pedig szerencsére jól vizsgázik az eszköz, nem akar kiesni az ember füléből.
Könnyű, jó a súlyelosztása és kényelmes is. [+]
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!