Két éve mutatta be a Huawei a FreeBuds Prót, a gyártó csúcskategóriába szánt TWS fülhallgatóját. A WinFuture által megszerzett információk szerint idén érkezik a folytatás, ráadásul egy hónapon belül. A portál hitelesnek tűnő képeket is közölt a FreeBuds Pro 2-ről, illetve néhány információt is megszereztek. Ezek között szerepel, hogy az elődhöz hasonlóan 200 eurós áron tervezi a Huawei a bevezetést, itthon ez 70 ezer forint körüli összeget jelenthet, az első generációs FreeBuds Pro ennyiért startolt.
Az új fülhallgatót, akárcsak a Huawei Sound Joy hangszórót, a FreeBuds Pro 2-ben is a francia Devialet segítségével hangolták állítólag. A fülesek kettős meghajtót használhatnak, egy a mélyekért, egy pedig a közép- és magas hangokért felel majd 14 és 48 000 Hz közötti frekvenciatartományban. A kiszivárgott információk alapján a FreeBuds Pro 2 megkapja a vezeték nélküli HRA minősítést, így a kodektámogatásnak is bővülnie kellene az AAC-ről és SBC-ről, melyeket a FreeBuds Pro tudott aptX-szel vagy LDAC-cal.
Természetesen alapfelszereltség lesz az aktív zajszűrés, az ANC állítólag 47 decibellel képes csökkenteni a környezeti hangokat a FreeBuds Pro 2-ben, míg az előd csak 40 dB-re volt képes. Három mikrofont vet be a zajszűréshez a fülhallgató, illetve egy algoritmust, mely képes a környezeti változásokat érzékelni és ehhez dinamikusan állítani a zajzár erősségét.
Az elérhető színek. (forrás: WinFuture) [+]
Akkumulátoros üzemidőben a pletykák szerint visszalépés történt, egy töltéssel 6,5 órányi zenelejátszásra lesz képes ANC nélkül a fülhallgató, az előd 8 órát ígért. A töltőtok összesen 30 órányi zenehallgatásra elég energiát tárol majd. Az ezüstös kék, kerámia-fehér és ködszürke színekben érkező fülhallgató IP54-es minősítéssel nedvességálló lesz, így edzés közben is nyugodtan használhatja majd az ember. A pontos bemutató és a start dátuma egyelőre nem ismert.