Bevezető, tartozékok
A Microsoft alaposan ráfeküdt a Windows Phone témára. Már februárban nagy büszkén mutogatták, hogy itt most valami nagy dolog készül. Aztán szép nagy csend telepedett Redmondra, teltek a hónapok, közben az Android feltört, az iOS megint végigsöpört a piacon, és mi, felhasználók csak vártunk. Bezzeg amióta tényleg piacra dobták, szinte állandóan jön valami hír a WP7-el kapcsolatban. És nem csak hírek, hanem készülékek is, nem egy, nem kettő, hanem sorozatban.
A HTC már régóta jó barátságban van a Windows rendszerrel és noha az utóbbi időben erősen rápörögtek az Androidra, várható volt, hogy nem hagyják ki az új lehetőséget sem. Igaz, hogy az LG Optimus 7 és a Samsung Omnia 7 voltak a legelsők, a HTC viszont egész kis csomagnyi WP7 készüléket mutatott be. Ezekből már hozzánk is eljutott a Trophy, most meg itt a Mozart és még számos modell várakozik, hogy a boltokba kerüljön. Egyébként a Trophy kapcsán nem nagyon értettük, hogy az mitől van játékra kihegyezve. Erre itt a Mozart, aminek nevéből és a dobozon lévő grafikából következtetve a zene a fő irányvonala. Közben meg ez az Windows Phone 7-es okosteló, amin 8 megapixeles kamera van, ráadásul xenon vakuval. Nem akarok mindent előre elárulni, de az elnevezés ezúttal teljesen helytálló.
A Speedshoptól érkezett Mozart doboza követi a HTC hagyományait, tehát egy fehér hasábról beszélünk, amiben a készüléken kívül szerény mennyiségű papír iromány, egy mini CD (ezen csak a részletes használati van), sztereó headset, adatkábel és az ehhez való hálózati töltőfej található. Esetleg egy tokot szívesen láttam volna, memóriakártyára meg nincs szükségünk, mert a Mozart nem bővíthető.
Külső
A szokásos fóliaburok lehámozása után egy ízléses készülék tárul elém. Egy normál mobilhoz képest erre is lehet mondani, hogy tepsi, de bőven a kezelhető méreten belül van. Ráadásul szép vékony és különösebben nem is nehéz a maga 130 grammjával, pedig akad itt fém bőven. Mellesleg a Mozart az egyik legjobban összerakott HTC, amit kézben fogtam. Az egyetlen darabból kialakított fém házkeret és az ezt csupán két helyen megtörő puha műanyag kombinációja szuper. Ráadásul ellentétben a Desire HD-vel, itt tökéletes az illesztés, lötyögésnek, nyikorgásnak esélye sincs. Ezt mondjuk el is várom egy olyan készüléktől, ami bőven 100 ezer forint feletti áron mérnek.
Az előlap letisztult, ami két dolognak is köszönhető. Az egyik a terület nagy részét elfoglaló kijelző, ami 3,7 hüvelyken tárja elénk az új Windows rendszert. Természetesen kapacitív és multi-touch kezelésére is képes, felbontása WVGA (480x800 pixel), 16 millió színt jelenít meg. Ráadásként Super LCD, ami ugye egyfajta átmenet az AMOLED és a normál TFT között. Szép a képe, de részemről inkább a TFT-hez van közelebb. Napfényben (már amennyi volt a tesztidőszakban) is jól látható, a fényerőt szenzorosan is tudja szabályozni, ahogy persze híváskor is lekapcsol az arcunkat látván (még ha szépek is vagyunk). A letisztultság másik tényezője a három kapacitív érintőgomb, amit a kijelző alá tettek. Ez a WP7 standardnak megfelelő, minden ilyen rendszerű telefonon ezek vannak és lesznek. A kijelzőtől felfelé egyrészt egy szolid HTC feliratba botlunk (közben észre sem vesszük a rejtett szenzorokat), majd még feljebb ott a hangszóró. Nekem bejön ez a fémrácsos megoldás, és ide rejtették az állapotjelző LED-et is.
A hátlap abszolút bejött, az ívesen keresztbefutó fém, az alsó-felső műanyagok, a fémben lévő mélyítés modern külsőt ad a Mozartnak. Ide is került egy kevésbé szerény HTC felirat, legfelül a kamera emelkedik ki a síkból, mellette a vaku, illetve a szintén fémrácsos kihangosító. HTC ide vagy oda, de itt egyszerűen rossz helyen van, asztalra téve eléggé veszít a hangerejéből. Az alsó, Windows Phone feliratú műanyag valójában egy fedél, ezt kell lepattintani, hogy hozzáférjünk az akkumulátorhoz és a SIM foglalathoz.
Oldalt körbejárva sincs zsúfoltság, mégis mindenhová jutott valami. Felül találjuk a bekapcsolót és a 3,5 mm-es jacket, jobbra a kamera exponálóját, alul a mikrofont, baloldalt pedig a fedetlen microUSB csatlakozót, illetve a hangerőszabályzót. Utóbbi nagy méretével jól kezelhetőnek ígérkezik, a valóság viszont kicsit más. Mivel a telefon oldala nem szögletes, hanem a hátlap felé erősen domborított, a gombot emiatt nem oldalirányban, hanem kicsit hátulról az előlap irányába kell megnyomni, ami mindenképp megszokást igényel.
Hirdetés
Hardver, operációs rendszer
A Microsoft szigorú követelményeket szabott hardver oldalról (is), hogy egyszer és mindenkorra megszüntesse a „lassú, akadozó, tehát windows” és hasonló kijelentéseket. A Mozartban ennek megfelelően elég izmos hardver dolgozik. A processzor 1 GHz-es, egészen pontosan a Qualcomm Snapdragon QSD8250 egységéről van szó. Noha ez nem a jelenlegi legújabb és legerősebb a piacon, mégis igen jól elbánik a rá háruló feladatokkal. Ebben segítségére van az 576 MB-nyi RAM és kapunk még 512 MB ROM-ot is. Utóbbihoz csatlakozik a fix belső memória, ami a mi példányunknál 16 GB volt, de létezik 8 gigás verzió is. Amúgy a fix nem is annyira fix, a neten gyorsan ráleltem, hogy a Mozartban is egy rejtett microSD foglalatban lévő kártya bújik meg.
Magával a rendszer alapjaival nem különösebben foglalkoznék, a megjelenéskor írtunk egy részletes összeállítást róla, ezért aki még nem ismeri a WP7-et, olvassa el, mert az ott leírtak minden telefonra érvényesek. A testreszabási lehetőségek elég korlátozottak, pedig a HTC alaposan bele tud nyúlni a rendszerbe, most viszont az ő keze is meg van kötve. Maga a rendszer általánosan nagyon gyors, finoman, kellően animálva, döccenések nélkül működik. Nagy öröm volt, hogy fagyásról szó sem volt a teszt ideje alatt, pedig nekem voltak már egészen rémisztő történeteim a régi Windows Mobile rendszerekkel.
A főképernyő ugye adott, a csempék színét állíthatjuk, meg szinte bármit, bárkit kitehetünk ide, a sorrend is átrendezhető. Az alapfunkciókban nincs különösebb probléma, és noha nekem ez volt az első élő találkozás a WP7-el, mégis percek alatt meglepően szimpatikus lett, és mondom ezt közel egy évnyi Android után. A rendszerről kialakult véleményről egy külön kis blog írásban számolok majd be. Az alapfunkciókban nem nagyon találtam kivetnivalót, talán a névjegyzékben (relatíve) kevés adat vihető fel, de a különböző e-mail és online fiókokból úgyis beszinkronizál mindent. Épp ezért inkább az extra szoftverek és funkciókra fókuszáltam.
Extra szoftverek
Kicsit furcsa helyzet alakult ki, mert a tesztpéldány minden kétséget kizáróan Németországból került ide. Erre utalt a totál német nyelvű használati, a gyárilag németül indító telefon T-Mobile animációval, meg a menübe is jutott néhány, nálunk nem is használható funkció. Ezek a beszédes nevű MobileTV, a Navigon Select és a TopApps. A Navigon nyilván navigálásra lenne, a neve pedig ismerősen csenghet a hazai T-Mobile-os iPhone tulajoknak. Náluk ehhez a telefonhoz adják ingyen a Navigon Selectet, viszont nincs gyárilag telepítve, le kell tölteni. A TopApps valami T-Mobile-os alkalmazásboltféle lehet, a MobileTV meg bár itthon is létezik, nem lehet használni.
Van viszont egy HTC Hub nevű rész, ami nem csak működik, hanem hasznos is. Animációkkal jól teletömték, viszont itt kicsit úgy érezhetjük, mint ha a Sense felület köszönne vissza. Egy másodlagos főképernyőnek is felfoghatjuk, ahol egy jókora digitális óra fogad minket. Erre bökve juthatunk el az időjárás előrejelzőhöz, ahol az általunk beállított vagy a GPS alapján meghatározott helyekről kaphatunk információkat. Szintén innen juthatunk el a HTC saját alkalmazásboltjába, ahonnan még további okosságokat tölthetünk le. Ilyen például egy olyan program, ami a telefonban lévő szenzorokat felhasználva lehalkítja a csörgést, ha a kezünkbe vesszük a készüléket vagy némít, ha kijelzővel lefelé fordítjuk és hasonlók. Szintén okos dolog a mobilnet konfigurátor, amivel egy gombnyomással be tudjuk állítani a profilokat. De van itt még mértékegység konvertáló, jegyzettömb, árfolyamfigyelő és egy igen csúnyácska számológép is (semmivel se tud többet, mint a gyári, de legalább csúnya).
Na persze ez még kevésnek tűnhet, úgyhogy aki többre vágyik, annak irány a Markeplace, a Microsoft saját szoftverboltja. Itt már sokkal több programból válogathatunk, kategóriákra bontva, na meg vannak játékok és zenék is, utóbbiak a Zune zeneboltból vásárolhatók meg. Mivel csengőhangnak a gyárin felül csak az innen letöltött hangokat van lehetőségünk, nem véletlenül van. Magát a Markeplace-t használni nem vészes, ellenben a kínálat még mindig érezhetően több lépéssel az Android Market mögött van, nem is beszélve az AppStore-ról.
Multimédia, internet
A HTC eddig nem nagyon szállt be a kamera versenybe, noha egyébként multimédiában nem járatlanok. Az androidos Desire HD után most a WP7 platformon futó Mozart is megkapta a 8 megapixeles kamerát. Ráadásul nem csak a felbontás nagy, hanem odatettek egy xenon vakut, ami úgy általában elég ritka, főleg okostelefonoknál. A lelkesedésünk azért alábbhagy, ha meglátjuk a kezelőfelületet. Egyszerűen kezelhető, ami nem is csoda, mert eléggé puritán. Beállításokból sincs túl sok, változtathatjuk a felbontást, a vaku üzemmódját, vannak effektusok, szabályozható a fénymérés módja és vannak előre programozott témamódok. Ez valljuk be, elég szerény felhozatal.
Az igazi sokk még csak most jön, mert ha már fotóztunk, akkor megnézzük a képeket is. Nos, valami nagyon félresiklott a HTC-nél. A Mozart ugyanis kb. totál alkalmatlan fotózásra. Nem az a baj, hogy 8 megapixel van egy miniatűr érzékelőn, hanem konkrétan értékelhető képeket is alig tudtam készíteni vele. Igaz, hogy a teszt ideje alatt erősen borult idő volt és esett is, de a tesztképek magukért beszélnek. A fűtőtestes kép lett a legjobb és az beltérben készült. További kellemetlen baki, hogy a xenon vaku mellé nem került AF segédfény. Emiatt hiába villan szép nagyot, már félhomályban nem talál fókuszt, a kép pedig nagyon durván életlen lesz (lásd utolsó fotó). Próbálkoztam mindenféle beállítással, de a Mozart képtelen volt éles képet csinálni, minden fotó olyan volt, mint ha makróval csináltam volna. Még szomorúbb, hogy a videónál se jobb a helyzet. Hiába 720p (1280x720 pixel) a maximális felbontás, és elvileg sztereó a hang, a sebesség csupán 15 fps és az élesség itt is nagyon gyenge, pedig folyamatos autofókusszal rögzít. Hogy mennyire gyenge, azt ide kattintva meg lehet nézni, illetve felvettem egy VGA videót is, szintén hasonlóan gyenge eredménnyel. Még mielőtt megkérdezi valaki, a hátam mögött nem tört el a vízcső, hanem ilyen rossz az esőben elhaladó autók hangja. Azért gyanakvóak vagyunk, hogy talán csak a mi példányunk volt hibás, úgyhogy később újra megvizsgáljuk ezt a részt és ha mást tapasztalunk, akkor beszámolunk róla.
Ezek után azt vártam, hogy legalább a névhez illően zenében odategye magát. Odatette. A lejátszó a korábbi WP7 mobilokban is látott Zune szoftver. Egyszerűen használható, fut a háttérben, kezeli az albumképeket, van ismétlés, véletlen lejátszás, tehát ez rendben. A HTC felpakolt egy külön kis programot, amivel a hangzásképek állíthatók, külön zenére és videóra. Zenénél nekem sem a Dolby Mobile, sem pedig az SRS nem jött be, nagyon természetellenes hangzást kapunk. Viszont vannak gyári hangzásképek és itt már érdemes válogatni. A gyári füles elég jól szól, viszont kényelemben nem ér fel a jó kis fülbedugós változatokhoz. Cserében van rajta hangerőszabályzó is, a jack miatt meg úgyis bármire kicserélhetjük. Kapunk rádiót is, ami a lehető legegyszerűbb, megkeressük a kívánt csatornát, egy érintéssel hozzáadjuk a kedvencekhez és ennyi. Van RDS is, és persze ez is megy a háttérben.
Az adatátvitelnél érdekes kettőség jellemzi a WP7-et. A Mozart esetében van GPRS, EDGE, 3G és HSPA, ami 7,2 Mbit letöltési és 2 Mbit feltöltési sebességet biztosít. Ráadásnak b/g/n szabványú WiFi-vel is garázdálkodhatunk, itt minden oké. Van Bluetooth is, ami sztereó zenére jó, viszont másra nem nagyon, mert csak hangátvitelt támogat. Aztán ott a microUSB, ami megint jó, mert szabvány, viszont önmagában csupán töltésre használható. Amíg nem telepítjük a Zune szoftvert a gépünkre, semmit se tudunk vele kezdeni és utána is csak azon keresztül mehetnek a dolgok. Maga a Zune elég normálisan működik, gyorsan és hiba nélkül szinkronizálta a zenéket, fotókat, videókat. Az internet felé egyelőre a beépített Internet Explorer használható. A régiekkel ellentétben ez már gyors, mind böngészéskor, mind nagyításkor, normálisan használható.
GPS, üzemidő, összegzés
Az előírásoknak megfelelően kapunk GPS vevőt is, AGPS-el megspékelve. Gyárilag a Bing Maps használható egyfajta térképnézegetésre, de reméljük, hamarosan jön a Google Maps és persze a teljesértékű, offline navigációs rendszerek is. Maga a vevő meglehetősen érzékeny, még az ablak mellett is elég jó hatásfokkal eltalálja a pozíciónkat, szóval elvileg hardver oldalról minden készen áll a fogadásra.
Az ötletes hátlap alatt egy külön pöcökkel kioldható akkumulátor 1300 mAh-s. Ez manapság már nem is nagyon mondható izmosnak, hiszen tudjuk, hogy az okostelefonok fogyasztása alaposan megnőtt, ez alól pedig nem kivétel a Mozart sem. Komolyabban meghajtva a nap végére bizony töltőért kiált, visszafogottabban a két nap elérhető, a többi meg álom marad. Ez van, a naponta-kétnaponta való töltés bizony a mostani csúcskészülékeknél rutinná vált.
Külső | |
---|---|
Ergonómia | 8 pont |
Anyaghasználat | 10 pont |
Összeszerelés minősége | 10 pont |
Kijelző mérete, minősége | 8 pont |
Belső | |
Kezelhetőség | 9 pont |
Sebesség | 9 pont |
Szoftver rugalmassága, bővíthetősége | 7 pont |
Felhasználói felület élménye | 9 pont |
Alapfunkciók | |
Hangminőség, vételi stabilitás | 8 pont |
PIM funkciók | 8 pont |
Adatkommunikációs képességek | 8 pont |
Multimédia | |
Vizuális | 2 pont |
Audio | 9 pont |
Egyebek | |
Üzemidő | 6 pont |
Ár/érték aránya | 4 pont |
Hogyan értékelünk? |
Milyen készülék hát a HTC Mozart? Alapvetően jó, hiszen ha a külsőt, a minőséget és a hardvert nézzük, nem nagyon van okunk panaszkodni. A szoftver is kellemes meglepetés volt nekem, a Windows Phone 7 habár messze nem tökéletes (mert olyan nincs is), azért a meglévő hibákat levéve nagyon jól sikerült. A régi idők után valóban sikerült egy hatalmasat előrelépni, a korábbi lassúságnak, fagyásnak és nehézkes, túlbonyolított kezelésnek nyoma sincs. Amiben egyértelműen csalódtam, az a kamera. A HTC amúgy se volt sosem fotóbajnok, de a Mozart kamerája annyira rossz, hogy inkább bele se tették volna. Zenei fronton viszont teljesen rendben van, tehát a név kötelez. A kamera miatt egyébként se kaphatná meg az ajánlott pecsétet, de van még valami, ami visszatartja ettől. Ez pedig az ára. Jelenleg kártyafüggetlenül 140-150 ezer környékén juthatunk hozzá, ami finoman szólva sem kevés pénz érte. Alapvetően tetszett, a készülék is és a szoftver is, tehát jár a pecsét, viszont a kamerát sürgősen javítsák meg.
![]() |
HTC 7 Mozart |
Rusi
A tesztkészüléket a www.speedshop.hu biztosította, köszönjük! Vásárláshoz kérem, kattintson ide!
A cikk elkészítésében a T-Mobile mobilinternet volt segítségünkre.
Specifikáció
![]() |
Általános | |
---|---|---|
Technológia | GSM/UMTS | |
Méret | 119 x 60,2 x 11,9 milliméter | |
Tömeg | 130 gramm | |
Színvariációk | fekete | |
Kijelző | ||
Kijelző átlója | 3,7 hüvelyk | |
Kijelző felbontása | 480 x 800 pixel | |
Kijelző típusa | kapacitív S-LCD érintőkijelző | |
Színárnyalatok száma | 16 millió | |
Memória | ||
Telefonkönyv kapacitása | dinamikus | |
SMS memória | dinamikus | |
Memória | 576 MB RAM / 512 MB ROM | |
Memória bővíthetősége | nincs (fix 8/16 GB) | |
Adatátvitel | ||
Frekvenciasávok | GSM 850/900/1800/1900 MHz UMTS 900/2100 MHz |
|
GPRS / EDGE | van / van | |
UMTS / HSDPA / HSUPA | van / 7,2 Mbit / 2 Mbit | |
IrDA / Bluetooth | nincs / 2.1 (A2DP) | |
WiFi | 802.11 b/g/n | |
USB | microUSB 2.0 | |
Push-to-talk / RSS | nincs / nincs | |
GPS vevő | van | |
Alapfunkciók | ||
Profilok | nincsenek | |
Vibra funkció | van | |
Kihangosítás | van | |
Hangtárcsázás / hangvezérlés | van / van | |
Hangrögzítés | nincs | |
Ébresztés | van | |
Prediktív szövegbevitel | van (angol) | |
Szoftverek | ||
Platform | Windows Phone 7 | |
WAP / HTML böngésző | nincs / van | |
E-mail kliens | van | |
Java | van | |
Játékok | gyárilag nincsenek | |
Valutakonverter | nincs | |
Extra szoftverek | HTC Hub, Sound Enhancer | |
Multimédia | ||
Fő kamera | 8 megapixeles, autofókuszos | |
Másodlagos kamera | nincs | |
Videófelvétel | van (1280 x 720 pixel) | |
Zenelejátszó szoftver | van, háttérben is fut | |
Hangszínszabályzó | van (csak gyári) | |
FM-rádió | van (RDS) | |
Üzemidő | ||
Alap akkumulátor | 1300 mAh-s lítium-ion | |
Készenléti idő | 360 óra (2G), 435 óra (3G) | |
Beszélgetési idő | 6 óra 40 perc (2G), 5 óra 30 perc (3G) | |
Egyebek | ||
3,5 mm-es audio kimenet, Dolby Mobile és SRS Surround hangzásmód, HTC Hub, HTC Apps, |