Gyorskeresés
HTC Trophy - a hetes trófea
Megérkezett a HTC Trophy, amely a HTC Windows Phone7 alapú telefoncsaládjának legkisebb tagja. Elvileg játékra kihegyezve.
Hirdetés
Bevezető, tartozékok
Eljött a nagy nap, megérkezett szerkesztőségünkbe a HTC Windows Phone 7-et futtató telefonjainak első hírmondója. Mivel a szóban forgó platform egy igen kötött rendszer, a felasználói felület és mellette sok egyéb alkalmazás minden telefonon ugyanolyan formában van jelen, éppen ezért egy összefoglaló jellegű teszttel kezdtük a platformra épülő készülékek bemutatását, mely a rendszer felhasználói felületét és az alap szoftvereket hivatott kivesézni. A sok felhasználói felületre vonatkozó megkötés rányomta a bélyeget a gyártók kínálatára, a legtöbb versenyző egy, maximum két modellel indul, hiszen nagyjából ugyanaz lesz a tartalmuk. Nem úgy a HTC, a taiwani gyártó rendesen bekeményített Windows Phone 7 fronton. Nem viccelnek, egyszerre öt ilyen készüléket is piacra dobtak, mindegyiknek saját jelmondatot, és ezzel saját funkciót adtak: a Mozart a zenemobil (a név kötelez), a Surround a mozikészülék, a HD7 az abszolút csúcsmodell, a 7 Pro pedig nagyjából a HD7 fizikai billentyűvel ellátott változata. Tesztalanyunk pedig az önjelölt gémermobil, valamint a HTC újdonsült palettájának legkedvezőbb árú készüléke.
A készülék szolgenje a következő: Here’s an idea: clock up more game time!, amit nagyjából a van egy ötletem, játssz többet mondatra lehet lefordítani. Megmondom őszintén, nem jöttem rá, mitől lenne a tesztalanyunk kimondottan játéktelefon, ugyanolyan jól lehet rajta kockulni, mint a hasábjainkon eddig tesztelt WP7-es készülékekkel, lévén mindegyikben alapfelszereltség az Xbox Live integáció, valamint hardverben sem térnek el szignifikánsan. Lehet, hogy elfogyott a fantázia a HTC háza táján? Valószínűleg erre soha nem fog fényderülni, inkább nézzük meg, mit is kínál a Trophy!
A Speedshoptól kapott csomag le sem tagadhatja a HTC-s mivoltát, a telefon egy kis fehér dobozban érkezett. A vékony kartonból készült doboz tartalmaz egy hálózati töltőt, egy microUSB kábelt (ezen keresztül is tölthető a mobil), egy füzetet, amely a Windows Phone 7 használatához nyújt segítséget, egy mini CD-t, valamint egy használati utasítást. A pakkban helyet kapott egy 3,5 milliméteres bemenettel és hangerőszabályzó gombokkal ellátott headset is, mely a perverz formaterve ellenére egész kényelmesnek bizonyult. A hangminőségtől már nem voltam elájulva, kicsit szokol-érzésem volt, a mély hangok szinte egyáltalán nem jöttek át rajta, ezen a basszus erősítése sem segített sokat.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
-
HTC TITAN - nagyra nőtt déligyümölcs
A HTC TITAN személyében megérkezett szerkesztőségünkbe az első Windows Phone 7 Mango alapú készülék.
WP7 blog: HTC TITAN és a magyar nyelvű menü
A ZTE is beszáll a WP7-bizniszbe
WP7 blog: Reflektorfényben a HTC Radar
-
HTC 7 Surround - hangosan is brilliáns?
Üzleti okostelefon kicsúsztatható hangfallal – van ennek célcsoportja? És egyáltalán: sikerült elérni a névhez illő minőséget?
-
HTC 7 Pro - még nem profi
Megjött az első QWERTY billentyűzetes WP7 telefon, ám a megvalósításba több helyen is hiba csúszott.
-
HTC HD7 - professzor, nagy arccal
Hatalmas kijelzővel, elegáns részletmegoldásokkal és az új Windows rendszerrel jött meg a HTC újdonsága.
-
HTC 7 Mozart - hallgass a füledre
A HTC legújabb készüléke az első 8 megapixeles WP7 mobil. De akkor miért adták neki a Mozart nevet?
Előzmények
-
Samsung Omnia 7 - kóstoló az új konyhából
Koreai cégekkel érkezik az új Windows hazánkba, a Samsung is letette a névjegyét.
-
LG Optimus 7 - az első hetes
Szerkesztőségünk vendége volt a már piacon lévő LG Optimus 7, a világ első Windows Phone 7-re épülő készüléke.
-
Minden a Windows Phone 7-ről
Megérkezett szerkesztőségünkbe az első két Windows Phone 7-es telefon. Mindent átfogó bemutató az új operációs rendszerről.
Négy új WP7-es készülék a HTC-től
HTC Spark: WP7 modell a Vodafone számára?
HTC Trophy Windows Phone 7 alapokon
Videón a HTC WP7-re szánt Sense felülete
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
A Leap mozgásérzékelője 200-szor precízebb a Kinectnél
Az új technológiában hatalmas potenciál lappang...
Világszerte elérhető a TP-Link TL-PA511 500 Mbps Powerline hálózati adapter
Gigabites portot és energiatakarékos funkciót i...
XCOM: Enemy Unknown - új videó és dátum
Új videóval és megjelenési dátummal szolgált a ...
Megjelent a GitHub windowsos kliense
A szolgáltatás gazdái főként a vállalati fejles...
A funkciókra gyúr az új GeForce driver
A WHQL minősítésű, 301.42-es meghajtó végre bev...
HD7770 + Accelero S1Plus teszt
"Silence!...it definitely won't kill you" - avagy hűtéstesztek változatos felállásban.
Ismét pendrive-ok USB 3.0-n
Ezúttal két Adata, egy Kingston és két Mach Extreme modellt versenyeztettünk egymással és a múltkori mezőnnyel.
eMagyarország rátok vár
Virtuális országunknak dolgos kezekre van szüksége, hogy elnyerje régi fényét.









