Garmin vívofit - kiemelkedő teljesítmény

Előszó, külső

Mivel még csak nyár van, nyilván felesleges konklúziókat levonni azzal kapcsolatban, hogy mik az idei év igazi slágertermékei, egyelőre azonban úgy tűnik, hogy az okosórák nagy bummja még várat magára (bár az Android Wear bejelentése után ezen a fronton is várható némi mozgás), ellenben a különféle aktivitásmérő karperecek még hazánkban is nagy sikernek örvendenek, mi legalábbis egyre több ismerősünk csuklóján látunk efféle kiegészítőket. Korábban már bemutattuk az elegáns dizájnnal és látványos kijelzővel felszerelt Polar Loopot, a Sony SmartBand névre hallgató megoldását, a Fitbit Flexet, a Jawbone UP24-et, de e sorok írása közben már szintén teszteljük a Fitbit One-t és az Alcatel Boom Band nem végleges változatát. Ezek mind ugyanazt a célt próbálják megvalósítani, amit tesztünk tárgya, a Speedshop által biztosított Garmin vívofit is: aktívabb életre, több mozgásra sarkallják az embert.

Garmin vívofit
[+]

Az aktivitásmérő karperecek elhelyezésével kapcsolatban sok ember fejében él téves kép, egy efféle kütyü ugyanis nem az aktív életet élő embereket és a sportolókat célozza meg, nem egy professzionális felszerelés, aminek segítségével hatékonyan lehet felkészülni egy iron man versenyre. Ezek az eszközök a mozgásszegény életmódot élő felhasználókat célozzák meg, akiknek adott esetben nem csak a sportolás, hanem még a sétálás is hiányzik az életükből. A fent felsorolt termékek és a Garmin vívofit is abban segít, hogy kicsit aktivizáljuk magunkat, többet sétáljunk, a lift helyett a lépcsőt használjuk, alkalomadtán menjünk el kocogni és egyébként is, legyünk tisztában azzal, hogy mennyit is mozogtunk. Épp ezért egy ilyen karperec kialakításánál egészen más szempontok vannak, mint mondjuk egy kizárólag futás során használt fitneszkiegészítőnél, hiszen az eszköznek jó esetben egész nap a csuklónkon kell lennie, a többség talán csak az alváshoz veszi le. A legfontosabb faktor tehát a kényelem, de kiemelt szerepe van a vízállóságnak, az akkumulátoros üzemidőnek és a küllemnek is. Hogy a svájci cég újdonsága mennyire felel meg ezeknek a kritériumoknak, az természetesen csak a következő bekezdésekből fog kiderülni.

Garmin vívofit
[+]

Mivel gyakorlatilag az összes piacon lévő megoldást volt alkalmunk huzamosabb ideig használnunk, az újdonság ereje miatt pedig rengeteg ismerősünktől kaptunk visszajelzést velük kapcsolatban, szinte teljes bizonyossággal ki merjük jelenteni, hogy dizájn szempontjából a Polar Loop viszi a prímet. A fekete színű, fémes betétekkel és pirosan világító kijelzővel feldobott eszköz egyszerre jövőt idéző és elegáns, ez utóbbi faktor pedig a 24/7-es viselés miatt nem elhanyagolható. Egy aktivitásmérő karperecnek úgy kell kinéznie, hogy jól mutasson az átlagos viselet és egy öltöny mellett is. A vívofit megalkotói valószínűleg nem osztották ezeket a nézeteket, a termék ugyanis inkább a kizárólag sportoláshoz használatos eszközök forma- és színvilágát örökölte, nem pedig az elegáns svájci órák tervezésénél használatos szempontokat. Az elegáns megjelenést persze nyilván az sem segítette elő, hogy mi a kék színű változatot kaptuk meg tesztelésre, a fekete verzió valószínűleg kevésbé fiatalítja az embert, mint a szürke, a zöld, a lila, a piros, vagy a szóban forgó kék. Amikor a csuklómon volt, kölyöknek éreztem magam, de én személy szerint ettől függetlenül nagyon dizájnosnak találom a vívofit kinézetét. A problémát inkább az jelenti, hogy ezzel a véleményemmel szinte egyedül vagyok az ismerőseim között.

Garmin vívofit
[+]

Ezt leszámítva viszont kizárólag pozitívumokat lehet mondani a kialakítással kapcsolatban. A kilenc fokozatban állítható szíjnak köszönhetően szinte minden ember csuklójára fel tud ugrani a vívofit, a dupla fogazattal ellátott csat pedig nagyon biztos rögzítést biztosít. Bár az elegancián nem dob, a használatóságot nagyban elősegíti, hogy a szíj teljesen nélkülözi a fémből készült alkatrészeket; a Jawbone UP24 és a Polar Loop esetében is komoly probléma a alumíniumból készült csat/borítás, mely gépelés közben könnyedén meg tudja karcolni az ember notebookját. A Garmin megoldásnál ráadásul cserélhető is a szíj, ami egyrészt az élettartammal kapcsolatban vetít előre jó dolgokat, másrészt részben megoldást kínál a fiatalos külsőre is, az elegánsabb ruhákhoz lehet hordani a fekete változatot, a könnyedebb megjelenéshez viszont jól passzolhat valamelyik színes szíj is.

Vízállósági besorolások

  • WATER RESIST (vízálló): Vízcseppek elleni védettség.
  • WATER RESISTANT 30M vagy 3 ATM: Az óra viselése megengedett többek között autómosásnál, fürdésnél, zuhanyzásnál, síelésnél, ellenáll az izzadtságnak, kondenzálódásnak, esőcseppeknek.
  • WATER RESISTANT 50M vagy 5 ATM: A fentieken túl az óra viselése megengedett úszásnál is.
  • WATER RESISTANT 100M vagyr 10 ATM: A fentieken túl az óra viselése megengedett vízi sportoknál is.
  • WATER RESISTANT 200M vagy 20 ATM: A fentieken túl az óra viselése megengedett oxigénpalack nélküli búvárkodásnál is.
  • WATER RESISTANT 300M vagy 30 ATM: A fentieken túl az óra viselése megengedett oxigénpalackos búvárkodásnál is.

A termék vízállósági besorolása 5 ATM (50m), amit sajnos a magyar Garmin ugyanúgy félreértelmez, mint itthon a cégek és a felhasználók többsége, de a termék magyar nyelvű felhasználói leírásában egyébként nem ez az egyetlen balgaság. Bár 5 ATM nagyjából 5 barnak felel meg, ami durva kerekítéssel valóban 50 méternyi vízoszlop nyomását jelenti, de az efféle eszközök legfeljebb úszásnál használhatók, búvárkodásnál nem. A bar egyébként a nyomás mértékegysége, nem SI-szabvány, de az ISO-minősítéseknél használják. A problémát az jelenti, hogy a feltüntetett nyomásokat csak a vadi új órákon (és karpereceken) tesztelik a gyártók, ráadásul rövid ideig, úgyhogy tényleges használat közben nem lehet olyan eredményekre számítani, mint amit a számokból ki lehetne olvasni. Az eszközök vízállóságát egyébként az ISO 2281 és az ISO 6425-ös szabványok szabályozzák, tesztünk tárgyáról pedig azt lehet elmondani, hogy úszni, zuhanyozni, síelni szabad benne és az izzadtságnak is ellenáll, de búvárkodni már nem ajánlott benne; kategóriáján belül ez is megfelel, hiszen sok karperec még erre sem képes, csak az esőben való használatot bírja ki.

Garmin vívofit
[+]

Szerencsére kijelző is található a kiegészítőn, mely teljes mértékben a funkcionalitásra lett kihegyezve, nem pedig a látványvilágra. Egy teljesen egyszerű, folyadékkristályos megjelenítőről van szó, amiben fix ikonok és számhelyek találhatók, nagyjából olyan felépítésre kell gondolni, mint egy egyszerűbb számológép esetében. Egy ilyen eszköznél viszont ez az ideális, mert háttérvilágítás és pixelek hiányában a fogyasztás minimális, így lehetséges az, hogy a vívofit a benne lévő két darab CR1632-es gombelemmel több mint egy évet (!) képes működni, aminek köszönhetően üzemidőben az összes konkurensével felmossa a padlót; ilyen teljesítmény mellett kissé mókásnak tűnik más eszközök kapcsán azon vitatkozni, hogy más eszközöknél 5 vagy éppen 7 nap a tényleges üzemidő. Az elemet megfelelően kis méretű csavarhúzóval felszerelkezve házilag is lehet cserélni, egy jobb minőségű CR1632-es megáll 500 forint alatt, úgyhogy évente körülbelül 1000 forintos üzemeltetési költséggel számolhatunk.

Garmin vívofit
[+]

A kijelző egyébként tökéletesen ellátja a funkcióját; háttérvilágítás hiányában sötétben ugyan egyáltalán nem olvasható, de a pontos időn kívül semmi olyat nem jelenít meg, amit adott esetben azonnal látni akarnánk. Egy aktivitásmérőnek egyébként akkor van igazán értelme, ha van kijelző, mert az embernek nincs kedve mindig elővenni a telefonját ahhoz, hogy megnézze a lépéseinek a számát, a csuklójára viszont nyilván könnyedén rá tud pillantani. A Garmin által megalkotott megjelenítőn a már említett pontos időn kívül a dátumot, a nap folyamán megtett lépéseink számát, a kitűzött célig hátralévő, illetve a cél teljesítése után az azon túli lépéseink számát, a megtett távolságot és az elégetett kalóriákat láthatjuk. Az egyes információk között a kijelzőtől jobbra lévő gombbal lehet váltani; sajnos a kijelző a beégetett piktogramoknak köszönhetően csak egy irányba képes állni, az említett billentyű tehát mindenképp jobbra lesz a kijelzőtől, nincs mód arra, hogy szoftveresen megforgassuk a dolgot.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés