Menet közben
Az ENGWE EP-2 Pro menet közben pont úgy viselkedik, ahogyan a többi hasonszőrű bicikli, leszámítva, hogy a gumiknak is van egy gördülési zajuk és a villanymotor is hallhatóan nyünnyög. 5 fokozatban állítható a rásegítés mértéke, a nulladik szint a combos embereknek való, akik egy 30 kilogrammos kerékpárt meghajtanak saját erőből. Első szinten 10 km/h-ig, másodikban 15-ig, aztán 20-ig, 23-ig és 25-ig segít be a motor, ami konkrétan azt jelenti, hogy bármennyit is tekerünk, a jármű ennyivel fog haladni. Ez egy meglehetősen furcsa érzés, ráadásul van egy olyan hozadéka is, hogy ha átlépjük sima tekeréssel az adott szinthez tartozó maximális sebességet, akkor hirtelen kikapcsol a motor, amitől meglepően megváltozik a tekerés nehézsége, de amint leesik a tempó a megadott szint alá, bekapcsol újra, amitől pedig olyan az ember érzése, mintha valaki hátbaverné.
[+]
Ha hagyjuk a francba az egészet és csak húzzuk a gázkart láblógatva, akkor is pont ugyanannyival fogunk haladni, csak idétlenül néz ki a dolog. Viszont a történet hirtelen érdekesebb lesz hegynek felfelé. Enyhébb emelkedőn szinte észre sem venni, hogy nem sík terepen karikázunk, meredekebb esetben viszont elfogy a motor annyira, hogy önmaga már nem lenne képes nélkülünk megoldani a helyzetet, ilyenkor viszont nagyon jól össze lehet vele dolgozni, tényleg tekerünk, ő pedig tényleg segít. Én sem érzem magam egy retardált puhánynak, mégis feljutok relatív vállalható mennyiségű erőfeszítéssel a célhoz. Viszont ki kell tapasztalni az elindulás művészetét. Az erő ugyanis — ahogyan emítettük — késleltetve jön meg, tehát az ember mondjuk egy emelkedőn odatapos a 30 kilós bringának izomból, aztán hirtelen úgy elindul, hogy rögtön markolászni kezdi pánikszerűen a féket. Tehát vagy azt csináljuk, hogy a rásegítés mértékét visszavesszük 1-2-re, vagy pedig a tekerés megkezdésével egyidőben ráhúzunk a gázkarra finoman, és akkor meg lehet találni a perfekt tempót. De ez mindenképpen béna.
[+]
A fékek alapvetően jók, ha nem valami iszonyú hosszú lejtőn jövünk le 60-nal, oda egyszerűen még akkor is kicsit kevéske a két tárcsafék, ha egyébként jól be vannak állítva. Ha rendesen összeraktuk a bringát (feltételezve, hogy nincs selejtes csavar), akkor nem is zörög, a kitámasztó sem lifeg, a lánc nem esik le, a váltó üzemszerűen működik, azt pedig igazán értékeltem egy Himo Z20 után, ahol konkrétan elszakadt a lánc egy masszív terepes emelkedőn, hogy az ENGWE akkor is próbál segíteni, ha tényleg nagyon komoly emelkedő jön, direkt kerestem ilyeneket. Ugyanakkor viszont a váz geometriája nem ideális. Egyrészt a magas kormány miatt, másrészt a gép egyszerűen rövid, túl közel van az ülés a kormányhoz. Viszont maga a váz megüti a minőségi szintet, rendben vannak a hegesztések, masszív, stabil az egész.
[+]
Viszont eljön a pillanat, hogy elfogy az akkuból a delej. Ez 5-ös fokozatban olyan 35 kilométernyi haladást követően esedékes (85 kilogramm + hátizsák + változatos terepviszonyok), ha nem kérjük a maximális erőt, akkor ezt ki lehet tolni, biztos a gyárilag megadott 110 km is elérhető, ha az ember 10-zel megy, de az életszerűtlen. Az akkut 4-5 órányi idő alatt lehet feltölteni, kár, hogy még a vázból kivett telepen sincs indikátor, a fali töltő böszme adapterének piros/zöld visszajelzője tájékoztat csak arról, hogy még zajlik-e az etetés.
[+]
Összegezzünk, mert felemás érzéseim vannak. Egyrészt az összes fura kreténsége ellenére az ENGWE EP-2 Prót el tudnám helyezni az életemben. Budapesten is hasznát venném, mert nekem speciel hazafelé sok az emelkedő, de igazán vidéken tudom elképzelni, ahol két falu között nem a főúton bringáznék, hanem dűlőutakon és ösvényeken jutnék át A-ból B-be anélkül, hogy elmerülnék a homokban, vagy szétrázná a vesém valami apróköves szakasz. Azt nem mondom, hogy minden alkalommal bedobnám az autó hátuljába, mert elég sokat kell ahhoz gyúrni, hogy ezt csak úgy emelgesse a júzer, no meg összecsukva is foglal némi kapacitást, de ha hosszabb nyaralásra készülnék egy nagyobb autóval, akkor szorítanék neki helyet. Az összecsukás művelete amúgy idegtépő, mert abban a pillanatban, hogy a gyorskioldót kiengedjük az egész 30 kilogrammos termék roppant instabillá válik, szóval vállból meg kell tartani, miközben próbálja az ember hajtogatni, ha előrelátó volt, akkor a pedálokat vízszintesbe tette, mert azok különben beleakadnak a vázba, miközben olyan hangja van a mechanikának, mintha egy 150 éves kastély kapuját feszegetnénk. Ezzel a narancsszínű festéssel elég feltűnő jelenség voltam, ám ha az ember közelebbről viszgálja a terméket, akkor vannak sufnituning jellegű megoldások bőven, például a kormány markolatai forognak(?), az üzemmódváltó műanyag bigyója ijesztő minőségű, a teleszkóp nem sokat oszt-szoroz. Látszik, hogy fejlődnek ezek az alsópolcos gépek is, ám sokszor a fejlődés abból áll, hogy akkor adjunk csomagtartót, legyen rugós az ülés, vagy kicsit nagyobb a motorerő, miközben ez a bringa sokkal jobban örült volna egy 9-es hátsó racsninak, néhány pótalkatrésznek, valamivel erősebb lámpának, vagy könnyített váznak, de hát ezek mind költségesebb előrelépések, miközben a kínai gyártók pedálszenzoros modelljei nem patinásabb márkák ajánlataival, hanem inkább egymással versenyeznek. Bár nem beszélnék le mindenkit erről a masináról, de úgy hiszem, hogy ennél bőven lehet célszerűbb kerékpárt is venni egyféle felhasználásra, ha pedig komolyan gondoljuk az e-bringázást, akkor az igazi élet a nyomatékszenzoros megoldásoknál kezdődik, mert ennél a gépnél minden összetevőn érezni, hogy az ár alacsonyan tartása volt a fő vezérfonal. Ettől még nem egy használhatatlan masina, bevásárlóbringának bőven megfelel, bírja a földutakat, a murvát, a köves talajt és a repedezett aszfaltot, viszont úgy nagy és nehéz, hogy mégis rövidke, a bináris működést pedig ki kell tapasztalni, ne kezdjük az ismerkedést vele a körúton.
Bog
A terméket a Cafago küldte ki nekünk tesztre, köszönjük. Itt lehet megvásárolni.
Disclaimer: az ENGWE EP-2 Pro tesztje előtt már volt egy hír erről a termékről, a kapcsolódó fórumban pedig többen kritizálták magát a kerékpárt is, illetve azokat a szponzorált anyagokat, amelyek ebben a témában ellepik a videómegosztókat. Ezek az ellenérzések természetesen érthetők és jogosak. Ugyanakkor viszont talán ebből a tesztből is érződik, hogy bár valamelyest ez is tekinthető szponzorált megjelenésnek, hiszen ideküldték a biciklit, ám ez semmilyen szempontból nem befolyásolja (és soha nem is befolyásolta) a szerkesztőségi véleményt. Egy ilyen kerékpárnál természetesen jogosak a kritikák az alkatrészek olcsó mivolta és a hajtáslánc szögegyszerű megoldása kapcsán, ám a hardcore bringásoknak most is csak azt tudom mondani, mint korábban mindig: értjük, hogy ennél jóval komolyabb megoldások és lényegesen magasabb minőségi szintek adódnak, de továbbra is fontos szempont, hogy ennyi pénzért mit lehet összerakni, vagyis okvetlenül lesznek kompromisszumok. Habitus, hozzáértés, igényesség, felhasználási mód és elsősorban pénztárca kérdése, hogy ezeket a kompromisszumokat a vevő meg óhajtja-e a kötni. Köszönjük a megértést.
