Apple iPhone 4S - az amerikai pajtásod

Külső

Az eszköz külseje minimálisan változott. Ha nagyon szigorúak akarnánk lenni, akkor azt mondanánk, hogy konkrétan semennyire, a méret ugyanis maradt 115,2 x 58,7 x 9,3 milliméter, ugyanakkor a tömeg 137-ről 140 grammra nőtt, ami egy laikus számára két dolgot jelenthet: vagy változott a hardver, vagy beleraktak egy 3 grammos súlyt. Tudjuk, hogy előbbi történt, ráadásul belül a különféle chipeken kívül máshoz is hozzányúltak.

Apple iPhone 4S
[+]

Az APPSolute szerviz a tesztünk megjelenését megelőzően szétszedte a masinát és a következőket vették észre:

  • Az akkumulátor egy hajszálnyival nagyobb kapacitású, mint elődjében.
  • Az antennák elrendezése más, a készülék kerete 3 helyett 4 részre van osztva.
  • A rezgőmotort felváltó új egység a dokkmodul mellé került és kb. kétszer annyi helyet foglal el, mint a korábbi. A rezgése teljesen más, sokkal határozottabb.
  • A perifériák csatlakozói a kamera mellől a kamera alá kerültek, a szalagkábelek vezetése is máshol történik, ami a szerelhetőséget kissé megnehezíti.
  • Egy-két helyen igen törékenynek tűnik a panel, emiatt még jobban oda kell majd figyelni szerelés közben. Felfedeztek néhány rejtőzködő csavart is.
  • A Home gombot az iPod touch 4G-hez hasonlóan szigetelték, így mostantól sem a nedvesség, sem az egyéb szennyeződések nem tudnak bejutni és nem teszik tönkre az ottani elektronikát.

Apple iPhone 4S
[+]

Szintén könnyen észrevehető változás történt az iPhone jobb oldalán lévő gomboknál is, a csúszka és a két hangerőszabályzó pár millimétert feljebb mászott, aminek egyedüli következménye az lesz, hogy az iPhone 4-hez vásárolt tokok egy része nem lesz jó az iPhone 4S-hez, mivel a gombok helyét jelentő lyukak nem ott lesznek, ahol lenniük kellene. Bár sehol nem hangzott el, de szemmel láthatóan kellemesebb lett a kijelző is, holott arra eddig sem lehetett panasz. A 3,5 hüvelykes képátlójú, kapacitív érintésérzékelő technológiát használó IPS-panel felbontása továbbra is 640 x 960 pxiel, azonban fényereje szemmel láthatóan jobb, talán színei is szebbek egy picit, mint az elődnél.

Apple iPhone 4S
[+]

A változások ezzel azonban ki is fújtak, az eszköz továbbra is fekete és fehér színekben vásárolható meg, formavilága, anyaghasználata, összeszerelési minősége nem változott. A mi véleményünk az, hogy nem is volt szükség arra, hogy hozzányúljanak, az iPhone 4 a mai napig egy szép, modern külsejű telefon, melynek kijelzője ideális méretű és elképesztően jó minőségű. Bizonyítottan használható, a kamera exponálógombján kívül semmi nem hiányzik róla, de az sem nagyon, mert fényképezés közben a hangerőszabályzó gombokkal is elkészíthetjük a felvételt; egy microUSB-csatlakozót mondjuk el tudnánk viselni a mostani Dock Connector helyett, de valószínűleg senki nem reménykedett benne, hogy az Apple lecserélne a saját csatlakozóját, melyet kiegészítők ezrei használnak.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

  • Kapcsolódó cégek:
  • Apple

Azóta történt

Előzmények

  • Újabb iOS játékkoktél

    Megint van egy sereg jópofa játék, amelyek közül érdemes szemezgetni. Fizetős is, ingyenes is akad, a játékélmény pedig mindenképp garantált.

  • iPhone és iOS fejlődéstörténet

    Frissítve: Mik voltak az egyes iPhone modellek újításai? Mik az egyes szoftververziók új funkció és merre tart a fejlesztés? Válaszolunk.

  • Apple iPad 2 - mint a kortárs művészet

    Az Apple második generációs táblagépe vékonyabb és erősebb lett, ráadásul kamerát is kapott. Forradalom nem történt.

  • Apple iPad WiFi + 3G - újratesztelve

    Bár az iPadet már hónapokkal ezelőtt teszteltük, az új funkciókkal rendelkező iOS rendszer és az irodai szoftverek miatt megnéztük, hogy mit tud a 3G-s verzió.

Hirdetés