Hirdetés

Alsókategóriás Bluetooth headsetek

Megnéztük, hogy milyen Bluetooth headsetet kap az ember, ha 8000 forintnál kevesebbet szeretne költeni. Öt gyártó, nyolc headset, sok táblázat, nagy teszt.

Előszó

Nemrég publikáltunk egy két részből álló tesztet, melyben a napjainkban elérhető sztereó Bluetooth headseteket próbálgattuk, több-kevesebb sikerrel (az első rész itt, a második pedig itt található). Az írás meglepően nagy népszerűségre tett szert, mind az olvasottság, mind a visszajelzések száma magas volt. Ezen felbuzdulva — meg persze azért, mert többen kérték — úgy döntöttünk, hogy hasonló próbának vetjük alá a manapság kapható mono headseteket is. Egyre több embert látni headsettel a fülében rohangálni, vezetés közben kötelező is egy efféle kiegészítő használata, az áruk pedig mélyrepülésben van az elmúlt pár évben, mondhatjuk tehát, hogy épp itt az ideje annak, hogy átfogó képet adjunk a piac ezen szegmenséről.

A tesztelésre kapott headsetek túlnyomó részét ezúttal is partnerünk, a SpeedShop Kft. biztosította, plusz a Motorola magyarországi képviselete is eljuttatott hozzánk pár headsetet, köszönjük nekik! Utóbbi gyártótól értelemszerűen csak Motorola headseteket kaptunk, a Speedshoptól jóval többet, de ők sem küldték el a teljes termékkínálatukat — a boltban egyébként több száz fajta kapható, tehát nem is tudtunk volna mit kezdeni velük — hanem azok közül válogattak, melyeket vásárlóik a legjobban visznek, illetve amik az ott dolgozó szakértő munkatársak szerint a legjobbak. Összesen közel húsz darab headset landolt nálam, melyeket ár alapján két részre osztottam; a 8000 forint alattiak, illetve az annál drágábbak.

Az elmúlt években nyilvánvalóvá vált, hogy az emberek többsége szinte csak és kizárólag az árat nézi, mikor headsetet vásárol. Ennek oka, hogy egyre több kínai cég gyárt és forgalmaz efféle kiegészítőket, melyek ráadásul nem is feltétlenül rossz minőségűek, viszont szépen kiszorították az olyan patinás gyártókat, mint a Logitech vagy épp a Motorola, akiket pár éve még a közép- és felsőkategóriás, kifogástalan minőségű headseteik miatt is sokan szerettek. Az árverseny viszont árverseny, a nagy gyártók közül pedig valamiért a Nokia az egyetlen, aki rájött arra, hogy az életben nem fogja eladni azokat a headseteket, amik bár picivel jobbak a kínaiaknál, de háromszor annyiba kerülnek. Ennek megfelelően Magyarországon jelenleg az ő portékáik a legkelendőbbek, hiszen árban simán felveszik a versenyt a távol-keleti gyártók termékeivel, de mégis márkásak. Ezt cikkünkből is érezni lehet, az itt szereplő hat darab Nokia headset ellen négy Samsung, három Motorola, egy Plantronics, valamint egy márkás távol-keleti cucc kel versenyre. Az alsó kategóriában viszont négy Nokia, egy Motorola, egy Samsung, egy Plantronics és a Supertooth nevű gyártó feszül egymásnak.

A mono Bluetooth headsetek között alapvetően nincs akkora különbség, mint sztereó társaiknál, emiatt a tesztelés is kicsit máshogy zajlott. A headseteket több szempont alapján vizsgáltuk, melyek az összpontszámban eltérő hangsúllyal rendelkeznek. Nézzük, hogy mik ezek!

  • Kényelmi faktor (max. 20 pont): női és férfi fülön is kipróbáltuk, hogy mennyire kényelmes az adott headset, valamint figyelembe vettük, hogy a szemüveg mennyire akadályozza meg a kényelmes viselésüket, illetve hogy hosszabb használat után elkezdik-e nyomni a fül valamely részét. Előfordulhatnak fél pontok is, ugyanis többen értékeltük őket kényelmi szempontból, majd ezek átlagát írtuk be a táblázatokba.
  • Stabilitás (max. 15 pont): hiába kényelmes egy headset, ha leesik a fejünkről — ez tehát nem a vételi stabilitást hivatott leírni, hanem azt, hogy az adott eszköz mennyire stabilan ül a fülünkön.. Itt elméletileg figyelembe vettük azt is, hogy mindkét fülre fel lehet-e rakni a kiegészítőt, de mivel a jelen tesztben szereplő fülhallgatók mindegyikét fel lehet, ez nem nyomott sokat a latban.
  • Üzembe helyezés (max. 5 pont): itt azok a headsetek voltak a nyerők, melyek egy elterjedt töltőcsatlakozót használtak, a párosítási kódjuk pedig nem egy speciális karaktersorozat volt. Pontlevonást jelentett, ha a párosítás nem ment olyan pikk-pakk módon, mint ahogy kellett volna neki.
  • Hangminőség (max. 25 pont): ennek fontossága egyértelmű, hiába választjuk ki a legszebb és legkényelmesebb headsetet, ha nem tudjuk használni. A szélzajra külön odafigyeltünk.
  • Ergonómia (max. 15 pont): hány darab gomb került a headsetre, mennyire nehézkes őket megnyomni, mennyire jó a hangerő szabályozása.
  • Akkumulátor (max. 15 pont): fontos, hogy a kiegészítő mennyit bír egy töltéssel — ennél a résznél a gyári adatokat vettük figyelembe, melyek tapasztalataink szerint nagyjából fedik a valóságot.
  • Extrák (max. 5 pont): kapunk-e valamit a cucchoz, amitől jobb lesz vetélytársainál — töltőbölcső, több méretű fültámasz vagy fülbe ülő rész.

Az értékelési rendszerrel kapcsolatban több dolgot is megjegyeznék. Először is tisztáznám, hogy miért nem szerepel a táblázatban sem az ár, sem a dizájn; utóbbi mérhetetlenül szubjektív, ezért csak a szöveges részben teszünk róla említést, előbbi pedig a plecsnizésnél számít majd, ha két ugyanolyan headset van, melyek közül az egyik fele annyira kerül, mint a másik, akkor értelemszerűen az kaphat plecsnit.

Hirdetés

A pontozási rendszer nem hibátlan, ezzel mi is tisztában vagyunk. Az üzemidőre pontokat adni egyszerű, a kényelmességet vagy a hangminőséget már nehezebb számszerűsíteni. Előbbinél és a stabilitásnál többen próbáltuk a headseteket, többször pontoztunk, csukott szemmel vettük fel őket, hogy ne tudjuk, hogy az előző körben milyen pontot adtunk rájuk — így álltak össze a tesztben szereplő pontszámok. Hangsúlyoznám, hogy férfi és női fülön is megnéztük a kiegészítőket, a legtöbb esetben nem volt számottevő különbség, ahol viszont igen, ott külön felhívjuk a figyelmet arra, hogy az adott headset férfiaknak jó lehet, nőknek viszont túl nagy.

Nokia BH-101

Első versenyzőnk a Nokia BH-101, mely a cikk megírásának pillanatában bruttó 5.990 forintba kerül. Sorszáma alapján alsókategóriás cuccra asszociálnánk, a csomagolás mérete azonban elbizonytalanít ebben, hiszen a headset egy kétszer akkora dobozban érkezik, mint amekkorában a gyártó alsókategóriás mobiltelefonjai szoktak üldögélni. A kibontás után viszont csalódnunk kell, hiszen magán a headseten kívül csak egy hálózati töltőt találunk, magyarul a levegőt cipeltük haza. A töltő egyébként egy szabványos vékony csatlakozós Nokia adapter, tehát a BH-101-et bárhol fel tudjuk tölteni, ahol akad egy Nokia telefon — ez értelemszerűen pozitívum.

Nokia BH-101

Maga a headset elég kompakt, 14 grammot nyom, mérete 49 x 22 x 20 milliméter. A fül felső részére ülő pánt gyárilag rá van rakva a cuccra, mely így "jobbfüles", de át lehet rakni, így a bal fülünkre is fel tud ülni. Három gomb van rajta, kettő a hangerő szabályzására szolgál, a harmadikkal ki-be tudjuk kapcsolni a masinát, plusz ezzel érhetjük el a hangtárcsázót — igaz, kicsit nehéz eltalálni, hogy mikor jön a hangtárcsázás és mikor kapcsoljuk ki a fülest.

Nokia BH-101

A cucc kényelmesnek elég kényelmes, stabilnak is stabil, a szélzajra is kevésbé érzékeny, mint a tesztben szereplő headsetek többsége. Nyolc órás beszélgetési ideje átlagosnak mondható, csak úgy, mint hangminősége: beszélgetés közben mindkét oldalon háttérzaj van jelen, a torzítés mértéke viszont nem jelentős, nagy hangerőn viszont recseg a cucc. Minden hibája ellenére így is a BH-101 a mezőny egyik legjobbja.

Nokia BH-101
Kényelem (max. 20)
Stabilitás (max. 15)
Beüzemelés (max. 5)
Hangminőség (max. 25)
Ergonómia (max. 15)
Üzemidő (max. 15)
Extrák (max. 5)
Összesen
14
13
5
13
12
12
0
69

Nokia BH-102

A BH-102-es modellről azt hihetnénk, hogy az előző oldalon tárgyalt modell továbbfejlesztett változata, erről viszont szó sincs. A fő különbségek a kialakításban mutatkoznak meg, a BH-102 szebb, mint elődje, viszont jóval kényelmetlenebb is. Ennek egyik oka, hogy a fülre ülő pánt a fülbe ülő részből indul, plusz jóval vékonyabb is a BH-101-en lévőnél, ráadásul maga a fülbe ülő rész is más kialakítású, elöl nincs kis "kapaszkodója", viszont olyan nagy bumszli, hogy alig fért be a fülembe.

Nokia BH-102

A dizájn rendben van, a kialakítás nincs, hiányoznak ugyanis a hangerőszabályzó gombok, mint olyanok, ami elég kellemetlen. Cserébe 500 forinttal olcsóbb, mint a BH-101, sőt, 5.490 forintos bruttó árával a legolcsóbb Nokia a mezőnyben. Az akkumulátora jól bírja, csak 10 óra beszélgetés után kér enni, ebben a BH-102 a legjobb az egész mezőnyben.

Nokia BH-102

A hangminőségnek köze nincs a BH-101-éhez, a recsegések és az alap sistergés itt is megvan, de ennek fejébe a cucc még torzít is, plusz nem bírja a szélzajt. Szélcsendes helyen tehát olyan, mintha egy hordóból beszélnénk, ha viszont a levegő minimális mértékben mozog, akkor beszélgetőpartnereink jobbal hihetik, hogy egy hurrikán hátán repülve jutott eszünkbe felhívni őket. A Nokia BH-102 tehát a mezőny egyik legrosszabb headsete.

Nokia BH-102
Kényelem (max. 20)
Stabilitás (max. 15)
Beüzemelés (max. 5)
Hangminőség (max. 25)
Ergonómia (max. 15)
Üzemidő (max. 15)
Extrák (max. 5)
Összesen
12
12
5
11
6
15
0
61

Nokia BH-104

A Nokia BH-104 ránézésre a BH-101 ikertestvére, a különbség a világ felé néző részben keresendő, az elődmodellen ugyanis az egész gumiból van, itt viszont a fele már műanyag. Ezt leszámítva minden hasonlónak tűnik, három gomb, ugyanaz a méret, a lényeg viszont most sem itt van.

Nokia BH-104

A mérnököknek ugyanis pár aprósággal sikerült sokkal pocsékabbá tenniük a BH-104-et, mint amilyen a forintra ugyanennyibe kerülő BH-101. A mikrofont előre küldték, a szél tehát egyenesen bele fúj, ami a hangminőségen sokat ront. A fül mögé ülő pántot viszont tényleg biztos jobbá szerették volna tenni, de nem sikerült nekik, mert bár magassága szabadon állítható, plusz maga a műanyagdarab is ugyanaz, kissé közelebb került a hallójárathoz, nekünk nagyon nem jött be a változtatás, de lehet, hogy másoknak így kényelmesebb.

Nokia BH-104

Az egyetlen fejlesztést az akkumulátort érinti, mely a BH-102-höz hasonlóan szintén 10 óráig képes táplálni az apró headsetet. A negatívumok miatt viszont a 100-as trióból mi továbbra is a BH-101-est érezzük a legjobbnak.

Nokia BH-104
Kényelem (max. 20)
Stabilitás (max. 15)
Beüzemelés (max. 5)
Hangminőség (max. 25)
Ergonómia (max. 15)
Üzemidő (max. 15)
Extrák (max. 5)
Összesen
12
12
5
12
12
15
0
68

Nokia BH-209

Lépjünk feljebb egy kategóriát, itt találjuk a 7.490 forintba kerülő BH-209-et. A doboz mit sem változott az eddig bemutatott modellekhez képest, a dizájn viszont sokkal szebb, a fémes hatású kiegészítő nagyon vállalható. Az összes többi Nokiához hasonlóan ez is a gyártó vékony csatlakozós töltőjén keresztül szívja magába a működéséhez szükséges elektronokat.

Nokia BH-209

A hangerőszabályzó gombok erről a modellről is lemaradtak, ez elég gáz. A fül mögé ülő pánt ugyanolyan kialakítású, mint a BH-104-nél, tehát szabadon állítható a magassága, viszont közel van a hallójárathoz, emiatt ezt a headsetet sem találtuk túl kényelmesnek. Maga a műanyagdarab egyébként nagyon visszafogott, átlátszó, cserébe alig tartja a fülest, a stabilitás tehát csak akkor az igazi, ha jól betömjük a fülünkbe a cuccot, amit akár meg is tehetünk, hiszen két méretben kapunk hozzá gumigyűrűt.

Nokia BH-209

A hangminőség pocsék, a dobozhang itt is alap, de emellett a BH-209 a legkisebb hangerőn is elképesztően recseg, ráadásul a mikrofonja is sokszor cserben hagyott, néha teljes szavakat hagyott figyelmen kívül, amiket így beszélgetőpartnereim nem hallottak, a cuccal tehát nagyon érdekes beszélgetéseket tudtam lefolytatni. Az akkumulátor is gyenge, mindössze 6 órát bírja, összességében tehát azt mondhatom, hogy a BH-209 a mostani nyolcas egyik leggyengébb láncszeme.

Nokia BH-203
Kényelem (max. 20)
Stabilitás (max. 15)
Beüzemelés (max. 5)
Hangminőség (max. 25)
Ergonómia (max. 15)
Üzemidő (max. 15)
Extrák (max. 5)
Összesen
14
11,5
4
10
6
9
1
55,5

Samsung WEP450

Félidőben jön a gyártóváltás, a mobileladások számát követve következzen a második legnagyobb gyártó, a koreai Samsung, mely cég egyetlen egy headsettel képviselteti magát az alsó régióban, ez viszont a nálunk lévő headsetek közül érdekes módon a legmagasabb sorszámot viseli, a neve Samsung WEP450. Aprócska, visszafogott külsejű, nők által is vállalható headsetről van szó, mely bruttó 6.240 forintos árával épphogy drágább, mint az eddig bemutatott Nokiák többsége.

Samsung WEP450

A headset elég mélyen beleül a fülbe, de mivel a tányér elég kicsi, nem merülhet fel olyan gond, hogy nem férne be a hallójárathoz vezető részbe. A tartópánt vékony, rugalmas, kis túlzással jelképes, a WEP450 ennek ellenére elég kényelmes és stabil is. Az akkumulátora 6 óráig bírja, a töltőcsatlakozó sajnos teljesen egyedi. A kialakítással nincs gond, a be és kikapcsolásra is szolgáló híváskezelő gomb mellett két hangerőállító is került az alsó részre, melyek nem pont egymás mellett vannak, így nem lehet gond a megkülönböztetésükkel.

Samsung WEP450

Hangminőség szempontjából a WEP450 elég jó, mert bár magas hangerőn kicsit torzít, alacsonyabbon kifejezetten tisztán szólal. A vételi rész már nem ennyire kiváló, néha előfordult, hogy nem értették amit mondok, de összességében nem volt rosszabb a többieknél. Ez a kiegészítő mutatja a legjobban a számos pontozási rendszer hibáit, ugyanis bár egy kényelmes, jó minőségű, szép és jó áron kapható headsetről van szó, nem kapott különösebben magas pontot. A mezőnyből nekünk ez tetszett az egyik legjobban.

Samsung WEP450
Kényelem (max. 20)
Stabilitás (max. 15)
Beüzemelés (max. 5)
Hangminőség (max. 25)
Ergonómia (max. 15)
Üzemidő (max. 15)
Extrák (max. 5)
Összesen
15,5
12,5
2
16
12
9
0
67

Motorola H270

Az amerikai Motorola is csak egy eszközzel képviselteti magát az olcsóbb régióban, ami ráadásul kialakításában nagyon hasonlít az előző oldalon bemutatott Samsungra. Ára 6.000 forint körül mozog, azonban sajnos úgy tűnik, hogy elég nehéz beszerezni, mivel a SpeedShop portfóliójában egyelőre nem kapott helyet.

Motorola H270

Sajnos a fülbe ülő rész elég vastag, ami miatt hölgyeknek kevésbé ajánlott, férfiaknak viszont kifejezetten kényelmes választás lehet. Akkumulátora 6 óra beszélgetést bír, a töltés miniUSB csatlakozón keresztül lehetséges, a gombok viszont sajnos problémásak, mert bár a bekapcsolás egy külön csúszkával lehetséges (ami nagyon jó ötlet), amiből adódóan dedikált gombunk van a hívásunk kezelésére, hangerőszabályzóból egyetlen egy gombocska került rá, mely ráadásul három hangerőszintet tud: néma, halk, hangos. Ez gyakorlatilag csak egy szoftveres butaság, mely azonban az eszköz összpontszámán erősen meglátszik.

Motorola H270

Hangminőségben viszont ez az eszköz a mezőny legjobbja, minimális háttérsistergés ugyan van, de torzítástól, recsegéstől, érthetetlen halkulásoktól mentes a Motorola H270. A szélzajt az elöl lévő mikrofon nem viseli túl jól, ezért nem kaphat maximum pontszámot, de így is jól teljesített. De magamat ismételve hangsúlyoznám, hogy kisebb füllel megáldott nőknek sajnos nem ez a legjobb választás.

Motorola HS270
Kényelem (max. 20)
Stabilitás (max. 15)
Beüzemelés (max. 5)
Hangminőség (max. 25)
Ergonómia (max. 15)
Üzemidő (max. 15)
Extrák (max. 5)
Összesen
13
12,5
5
20
10
9
0
69,5

Plantronics Explorer 230

A Plantronics eszközei jellemzően nem olcsóságukról, hanem kiváló minőségükről híresek, ez azonban az Explorer 230 névre hallgató modellnél nincs így, mert bár minőségi, bruttó 6.135 forintos árával nem tartozik a megfizethetetlen kategóriába.

Plantronics Explorer 230

A visszafogottan elegáns kinézetű headset a mezőny legkényelmesebb darabja. A fülbe ülő rész hosszúkás, finom gumiból van, a kiegészítő szinte belecuppan az ember fülébe, majd stabilan ott is marad. Ebben nagy segítségére van a kiváló helyre rakott vékony, de stabil műanyag pánt is. Az akkumulátora 8 órát bír, töltés microUSB csatlakozón keresztül lehetséges, hangerőszabályzó gombok is helyet kaptak rajta, ezzel a résszel tehát nincs gond.

Plantronics Explorer 230

A hangminőség majdnem eléri a Motorola H270 szintjét, a beszéd a vevő oldalon egy picit sistergősebb, cserébe a Plantronics sokkal jobban bírja a szélzajt, mivel a mikrofon nem elöl található. Mindent összevetve tehát kijelenthetjük, hogy megvan a tesztgyőztesünk, de azért nézzük még meg az utolsó oldalon található kiegészítőt is!

Plantronics Explorer 230
Kényelem (max. 20)
Stabilitás (max. 15)
Beüzemelés (max. 5)
Hangminőség (max. 25)
Ergonómia (max. 15)
Üzemidő (max. 15)
Extrák (max. 5)
Összesen
16
15
5
20
11
12
0
79

Supertooth Mini

Bruttó 3.490 forintos végfelhasználói árával a Supertooth Mini névre hallgató ketyere az egész mezőny legolcsóbb fülese, ez azonban a csomagolásán nem látszik, a cucc ugyanis egy alul-felül alumínium talppal összefogott plexi-kapszulában érkezik, nagyon jól néz ki.

Supertooth Mini

A töltő sajnos egyedi csatlakozójú, az akkumulátor 8 órán keresztül állja a sarat. Maga a headset csillogó műanyagból készült, ha rosszmájú akarnék lenni, akkor azt mondanám, hogy látszik rajta kínai mivolta, de azért nem olyan vészes a helyzet. A kialakítása viszont borzalmas, a fül mögé ülő műanyag ív mérete hatalmas, a fülbe ülő rész pedig akkora, hogy az én fülembe is csak a kisebb párnával tudtam úgy-ahogy betuszkolni — akkor viszont értelemszerűen teljesen stabilan ott maradt, bár az érzés, hogy az egyik fülem hermetikusan el van zárva a világtól, nem túl felemelő. Nőknek viszont esélytelen berakni a fülükbe, a táblázatban látható kényelmi és stabilitási pontszám értelemszerűen ezért ilyen alacsony, de tény ami tény: férfiak érdemben tudják használni.

Supertooth Mini

A hangminőség nem rosszabb, mint a Nokiáké, bár az élbolytól azért messze van. A sistergés alap, torzít is a cucc, de tulajdonképpen el lehet vele lenni. Ha valaki a lehető legkevesebb pénzt szeretné headset vásárlására fordítani (és férfi, vagy legalábbis nagy fülekkel rendelkezik), akkor nem lehet rossz választás a Supertooth Mini, mert tényleg fele annyira kerül, mint a mezőny többi tagja.

Supertooth Mini
Kényelem (max. 20)
Stabilitás (max. 15)
Beüzemelés (max. 5)
Hangminőség (max. 25)
Ergonómia (max. 15)
Üzemidő (max. 15)
Extrák (max. 5)
Összesen
7
7
2
12
12
12
1
53

Összegzés

Mielőtt szummáznánk a látottakat és hallottakat, tekintsük át még egyszer az összes versenyző pontszámait tartalmazó összefoglaló táblázatot:

Összehasonlító táblázat
Headset
Kényelem (max. 20)
Stabilitás (max. 15)
Beüzemelés (max. 5)
Hangminőség (max. 25)
Ergonómia (max. 15)
Üzemidő (max. 15)
Extrák (max. 5)
Összesen
BH-101
14
13
5
13
12
12
0
69
BH-102
12
12
5
11
6
15
0
61
BH-104
12
12
5
12
12
15
0
68
BH-209
14
11,5
4
10
6
9
1
55,5
WEP450
15,5
12,5
2
18
12
9
0
69
H270
13
12,5
5
20
10
9
0
69,5
Exp.230
16
15
5
20
11
12
0
79
ST. Mini
7
7
2
12
12
12
1
53

A Nokiák közül a BH-101 és a BH-104 kapta a legmagasabb pontszámot, ennek azonban az is az oka, hogy utóbbi modell két órával tovább bírja egy töltéssel, ami három pont előnyt jelent számára az idősebb társához képest, mely úgy egyébként kényelmesebb, stabilabban ül a fülön és egy hangyányit jobban is szól. A hangerőszabályzó gombokkal nem rendelkező BH-102 és a BH-209 a felejtős kategóriába esik. A Samsung WEP450 egy kiegyensúlyozott, szép fülhallgató, hangminőségben viszont jobb nála mind a Motorola H270, mind a Plantronics Explorer 230. A Supertooth Mini pedig nem olyan rossz, mint amilyennek a pontszáma alapján tűnik, csak egyszerűen nagyfülű embereknek tervezték.

Plantronics Explorer 230 Motorola H270
Nokia BH-101 Samsung WEP450

Bocha

A Nokia, a Samsung, a Plantronics és a Supertooth headseteket a www.speedshop.hu biztosította. Vásárláshoz kérem, kattintson ide!
A Motorola H270-et a Motorola Magyarország bocsátotta rendelkezésünkre. A tesztelés során egy Nokia N82-t és egy Android alapú HTC Magic-et használtunk, előbbi a Nokia Magyarország, utóbbi a SpeedShop jóvoltából jutott el szerkesztőségünkbe.

A cikk elkészítésében a T-Mobile mobilinternet volt segítségünkre.

Azóta történt

Előzmények