Allview X2 Soul Pro - a lélek gyümölcse

Hirdetés

Adatkommunikáció, akkumulátor, összegzés

Adatkommunikációs szempontból kivételesen az egyetlen nagyobb hiányossággal kell kezdeni, nincs ugyanis NFC, pedig egyébként egy fejlett eszközről beszélünk, és jól jött volna a jövőbeli mobilfizetéseknél például. A chipsetnek köszönhetően adott viszont a Cat.4-es 4G/LTE támogatás, vagyis ahol van megfelelő lefedettség, ott a maximum 150/50 Mbps-os, ahol pedig csak 3G van, ott legjobb esetben 42,2/5,76 Mbps-os sebességet lehet mobilnetezés közben elérni. A készülék két darab microSIM-et fogad, ezeket egymás mellé kell ráhelyezni a tálcára, majd becsúsztatni a telefonba. Egyszerre csak standby módban képesek lógni a hálózaton, a valamelyikről hívást indítunk, a másik lekapcsolódik. A hangminőség egyébként korrekt, nincs gond sem a hangerővel, sem a minőséggel. A Soul Pro rendelkezik kétcsatornás, internetmegosztásra alkalmas, 802.11a/b/g/n-es WiFi-vel, Bluetooth 4.0-val (A2DP), valamint GPS modullal, ami elvileg begyűjti a Glonass műholdak információit, így körülbelül öt másodperc alatt, három méteres pontossággal megtalálja a helyzetünket. Már a mellékelt kábel is előrevetítette, hogy a mobil USB-OTG képes, így külső eszközöket lehet csatlakoztatni hozzá.

Allview X2 Soul Pro screenshot Allview X2 Soul Pro screenshot
[+]

Az AOSP-alapú gyári és a Chrome szoftver segítségével tudunk internetezni, utóbbinak adatait természetesen szinkronizálhatjuk a más platformokon használt Googe böngészőprogramok könyvjelzőivel, előzményeivel. A gyári megoldás több lapot képes megnyitni a háttérben, kérhetünk asztali nézetet, elmenthetjük a weboldalakat offline olvasásra. A szöveget egy előre beállított méretre tudja csak beállítani az alkalmazás, két ujjal ugyan ránagyíthatunk, de ekkor már nem tördeli a szavakat képernyő széléhez igazítva. A böngészés sebessége rendkívül gyors, a honlapok pillanatok alatt megnyílnak.

Allview X2 Soul Pro
[+]

Értékelés: Allview X2 Soul Pro
Külső
Ergonómia 8 pont
Anyaghasználat 9 pont
Összeszerelés minősége 9 pont
Kijelző mérete, minősége 8 pont
Belső
Kezelhetőség 8 pont
Sebesség 8 pont
Szoftver rugalmassága, bővíthetősége 10 pont
Felhasználói felület élménye 8 pont
Alapfunkciók
Hangminőség, vételi stabilitás 9 pont
PIM funkciók 10 pont
Adatkommunikációs képességek 8 pont
Multimédia
Vizuális 8 pont
Audio 7 pont
Egyebek
Üzemidő 7 pont
Ár/érték aránya 7 pont
Hogyan értékelünk?

A karcsú készülékházba egy 2700 mAh kapacitású akkumulátor fért bele, amivel elméletileg 13 órán keresztül tudunk csacsogni. A laboratóriumi körülmények között elvégzett tesztek persze sosem fedik teljesen a valóságot, a több napos használatból azonban könnyű kiindulni, aki nem nyomkodja még a gyalogátkelőn áthaladva is a telefont, annak elég másfél-kétnaponta tölteni, a hardcore felhasználók azonban minden este etetni fogják a készüléket.

Az Allview X2 Soul Pro egy nagyon jó telefon. Külsőleg tényleg elképesztően jól néz ki, akárki akármit mond, az 5,5 milliméteres oldalszélesség kecsessé teszi, az üveg elő- és hátlap pedig minőséget sugároz, tényleg el kell felejteni azt, hogy a kisebb vállalatok termékei egyenlőek a ropogós műanyaggal. A kijelző nem csak éles képet, hanem gyönyörű színeket jelenít meg, ilyen panelen öröm a tartalomfogyasztás, a MediaTek hardver pedig tökéletes párost alkot a képernyővel, nincsenek idegesítő megakadások, gyorsan és folyamatosan fut az Android Lollipop operációs rendszer. A 2 gigabájtnyi rendszermemória is jótékonyan járul hozzá az alkalmazások futtatásához, egyedül a játék nem a legnagyobb erőssége a készüléknek, bár azért többnyire minden programmal megküzd a mobil. A kamerában szintén nem fogunk csalódni, egész jó képeket lő, a két SIM kezelés is a Soul Pro erősségei közé tartozik. Az NFC és a microSD foglalat hiánya viszont már fájóbb, főleg utóbbi, mert a 16 GB-os háttértár azért nem mindenre elég. A 120 ezres végfelhasználói ár sem fogja a boltok előtt libasorba állítani a potenciális vásárlókat, ennél egy kicsit kedvezőbb árcímke kellene ahhoz, hogy komolyan labdába rúgjon az Allview újdonsága. A hamarosan megjelenő OnePlus 2 például lazán lekörözi, az LG G3 pedig szintén jobb vétel, és még olcsóbb is. és ott van még a Motorola Moto X (2014), ami megint csak egy erősebb ellenfélnek számít, nem beszélve a tesztalanyunkkal megegyező áron megvásárolható, viszont jóval erősebb hardverrel felszerelt Lenovo Vibe Z2 Próról. Ettől még persze a tetszett plecsnit megadom a Soul Prónak, mert a törekvés és az alapvetően jó végeredmény miatt megérdemli, de ajánlottnak a vetélytársakat figyelembe véve sajnos egyáltalán nem tudom mondani.

Allview X2 Soul Pro

Legendd

A cikk elkészítésében a Telekom 4G/LTE mobilinternet volt segítségünkre.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

  • A héten olcsóbbak az Allview telefonok

    Elindult a hazai webshop, ennek örömére sok modell kedvezménnyel rendelhető meg.

  • Allview X2 Soul Xtreme - ez tényleg extrém

    Az Allview X2-es szériájának csúcsváltozata egy igazi szuperphablet, legalábbis a nyers műszaki paraméterei alapján. A másodvonal eddigi legdurvább készüléke a kezünkben.

  • Allview X2 Soul Lite - kicsit lájtos

    Egyre bővül az Allview Soul-szériája, ezúttal egy belépőmodellt készítettek. A külsővel nincs is gond, de a hardverben egy picit túlzásba vitték a spórolást és ez ront az összképen.

  • BlackView BV5000 - zsoldoskatona

    A hongkongi cég a strapatelefonok piacán is szerencsét próbál termékével, ami a vetélytársakhoz képes jobban néz ki, IP-védettséget kapott, vállalható a kamera és az ára sem vészes.

Előzmények

  • Allview E2 Jump - a hangok hullámlovasa

    A vállalat újdonságának legnagyobb erénye az IPX5 védettség és a sztereó előlapi hangszóró, a négymagos processzor és a kijelző sem rossz, egyedül a kamera lett nagyon gyenge.

  • Allview P4 Life - álmomban már láttalak

    Mai tesztalanyunk az alsó kategóriában kíván hódítani, kellemes, de ismerős külső, négymagos processzor, négy hüvelykes kijelző és két SIM kezelése jellemzi.

  • Allview P6 Energy - telefon, energiabank

    Berlin, IFA, az üzemidő még tart. Las Vegas, CES, az üzemidő még mindig tart. Barcelona, MWC, és az üzemidő még mindig tart. Tényleg ilyen durva az akkumulátor?

  • Allview X2 Soul Mini - mekkorát soul?

    Ismét bővült a hazánkban hivatalosan elérhető márkák száma. Az Allview-től elsőként az ultravékony és elég dekoratív külsejű X2 Soul Mini-t teszteltük.