Hirdetés
Bevezető, tartozékok
Telefonokat tesztelni önmagában jó dolog, ám a szerkesztőség tagjai alapvetően a felsőkategóriás készülékeket kedvelik leginkább. Egyrészt ezekről többet is lehet írni, no és persze komolyabbak is az elvárásaink velük szemben, elvégre a puszta hardveres összeállításon felül illik valami különlegességet, valami egyedit belecsempészni, hogy ne csak a megszokott „sablon“ sorokat vethessük a képernyőre.
Nyilván nincs minden gyártónak csúcsmodellje, a Dacia sem készít ellenfelet a Mercedes S osztálynak. Ám ha megnézzük a feltörekvő vagy már épp előkelő pozícióban lévő márkákat, legalább egy felső-közép vagy topkategóriás típussal képviseltetik magukat. A Lenovo, Huawei, Xiaomi, Meizu csak néhány példa erre, de az úgynevezett „B brand“ ázsiai cégek közül is egyre többen kezdenek kacsintgatni a felsőbb régióra.
Ez persze nem olyan egyszerű művelet, hiszen az, hogy „összedobálnak“ egy komoly processzort, kijelzőt és memóriát, aztán ezt belecsapják valami burkolatba és kiteszik a polcra, nos nem feltétlen sikeres stratégia. A legnehezebb nem is maga a telefon megtervezése és a komponensek listája, hanem a márka ismertté és elfogadottá tétele, erre viszont egy jól sikerült csúcsmobil jó eszköz.
Samsung Galaxy S6 edge+ vs. Allview X2 Soul Xtreme
Az Allview névvel olvasóink már találkozhattak, a Gionee európai partneréről van szó, a romániai székhelyű cég részben az ő típusait árulja, részben pedig önálló palettával is rendelkezik. Ami most hozzánk érkezett, az nem más, mint az X2 Soul Xtreme, amely hamisítatlan csúcsmodell, impozáns műszaki tartalommal. Már a doboz sem átlagos. A kettényitható tároló egyik felében a telefon pihen, alatta a papírok, NFC matricák, tartalék kijelzővédő fólia (gyárilag is van a kijelzőn), ilyesmik. A másik felében a tartozékok sorakoznak, nem is kevés. A 2 amperes töltőfej mellé USB adatkábel, sztereó in-ear kialakítású és távirányítós füles, különböző méretű szilikondugók, valamint USB-OTG kábel is tartozik, mindez szivacsba ágyazva. Jópofa a doboz belső felén megbújó „Thank you for your choice!“ szöveg.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!