Mobilos csatlakozás, navigáció
Rendkívül jó ötlet volt Qi-töltőpadot tenni a váltó előtti, csukható rekeszbe, ide azonban csak az apróbb mobilokat tehetjük be, egy LG G5-méretű (149,4 x 73,9 x 7,7 milliméter) telefont már biztosan nem fogunk tudni úgy elhelyezni, hogy az magába is tudja szívni az ampereket, hiszen egy kitüremkedő, 2,1 amperes USB csatlakozó is útban áll. Ez a port egyébként nem csak a korrekt áramerőssége miatt érdekes, hanem az Android Auto, az Apple CarPlay és a MirrorLink kapcsán is, ezen keresztül tud ugyanis mindhárom megvalósulni. A CarPlay használata teljesen egyértelmű, ha Siri aktiválva van, mindennek működnie kell, az esetek többségében a MirrorLink-platform kezelése sem okoz problémát, viszont az Android Auto működésre bírásához továbbra is apk fájlból kell szoftvert telepítenünk – az ismeretlen források engedélyezése után, amit nyilván nem mindenki szeretne a saját készülékén.
A váltó elé csak egy apróbb telefont tehetünk tölteni, de legalább vezeték nélkül [+]
Ezek a megoldások továbbra is kábeles kapcsolatot kívánnak, és bár rendkívül sok funkciót adnak cserébe, jó eséllyel sokan használnának valami kötetlenebb megoldást, a Bluetooth pedig remek lehetőséget ad erre, aki csak a mobilos zenéit szeretné lejátszani, vagy egy-két telefonhívást lebonyolítani vezetés közben. A kékfog-szabványt ismerve nem meglepő, hogy a híváslistánkat elérjük az autó rendszeréről, válthatunk számot és megkapjuk a zenénkhez tartozó összes elérhető információt, az viszont mindenképpen örömteli, hogy a kihangosítás minősége átlagon felüli, ahogy a közepes felárat jelentő Dynaudio hangrendszerrel sincs nagy gond: az alsó-középtartományban van olyan frekvenciasáv, aminél kellemetlen rezgést generál a belső műanyagokon, ez azonban csak a vájt-fülűeket fogja zavarni, egyébként jól paraméterezhető az EQ, kellemes a hangtér, a szub-basszusok alapértelmezetten is elég nagyot ütnek, és sok apró zenei részlet bontakozik ki a közép- és magas tartományokban is. Nem kell csúcsminőségre gondolni, de autós szinten egy kimondottan korrekt hangrendszert volt lehetőségünk kipróbálni, amit persze a Comfort módban szinte zajmentes beltér is segít.
Nem csak a középkonzolon, hanem a műszerfalon is megjelenik a navigáció képe [+]
A Google-alapú navigáció nem teljesen úgy működik, mint mobilon, az utcanevekkel kiegészülő magyar hangvezérlés még az okostelefonosnál is gépiesebb, és bár internetről gyűjti, majd jó eséllyel figyelembe veszi a közlekedési információkat az út megtervezésekor, nem jelöli külön a lezárt szakaszokat, torlódásokat és egyéb akadályokat. Mi előre beállított tesztutakat kaptunk, így a hirtelen lezárt autópálya-felhajtót szinte biztosan nem is tudta volna előre bekalkulálni és felülírni a rendszer, viszont az újratervezés után hiba nélkül vitt minket el a célig.
Túl sok újdonságot nem tapasztaltunk az Arteon kezelőrendszerében, viszont továbbra is örülünk annak, hogy ebben a fedélzeti ökoszisztémában komoly mennyiségű munka van a gyártó részéről, nem azt érezzük, hogy a megbízott beszállító a lehető legvékonyabb keretből próbált meg kihozni egy elfogadható optimumot, hanem egy jól átgondolt kezelőfelület könnyíti majd meg a tulajdonos mindennapjait. Az okostelefonos csatlakozás vezetékkel és vezeték nélkül is teljes körű, a vezetést támogató asszisztensek kényelmessé teszik a mindennapokat, a Car-Net alkalmazás bővülése pedig szintén piros pontot érdemel. Aki szkeptikus a műszeregység mutatói helyett virtuálisan, kijelzőn megjelenő számlapoktól, az jó eséllyel meggyőzhető a rendkívüli testreszabhatósággal, a HUD szintén egy könnyen megszokható extra, a középső érintőkijelzőt pedig egy-két kivételtől eltekintve ritkán kötelező használni, mi pedig úgy gondoljuk, hogy ez így jó. A gesztusvezérlés még mindig gyermekcipőben jár, egy-két apróságon lehet érezni a kezdetlegességből adódó bénaságokat, viszont összességében remekül használható és könnyen kezelhető a rendszer. Témázhatóságot és egyéb játékosságot ne keressünk, viszont a rideg profizmust úgy képviseli a Discover Media Pro, ahogy azt egy Volkswagentől elvárhatjuk.
szentkuti11
A cikk elkészítését a Telenor Hipernet Blog támogatta, ahol további mobilos érdekességekről lehet olvasni.