Samsung: a jövő hajlítható mobiljai vékonyabbak és könnyebbek lesznek

Kiderült, miért vesznek az emberek hajlítható kijelzős mobilt, és kicsit beleláthatunk abba is, mi az irány a Samsung tervezőcsapata szerint.

Hirdetés

Lee Jong-min, a Samsung mobilos tervezőcsapatának ügyvezető igazgatóként szólalt meg a hajlítható mobilokról a dél-koreai cég 2020-as befektetői fórumán. Állítása szerint a hajlítható mobilok nem csak kibővítik ezt a termékkategóriát, hanem vadonatúj területként érkeztek a piacra: itt jó eséllyel arra gondolt, hogy az apró mobilok kedvelői, és az akár tabletet kiváltani akaró felhasználók is megtalálhatják benne számításaikat.

Ennél érdekesebb, hogy állítása szerint a következő generációk vékonyabbak és könnyebbek lehetnek elődeiknél, persze itt nyilván nem a mostani Galaxy Fold - Z Fold 2 váltásról beszélt, hiszen ott pont nehezebb és vastagabb lett az utód, persze fejlődött a mechanizmus, és nagyobbak lettek a megjelenítők is, illetve az egész sokkal kevésbé ad bétás érzetet, általánosságban.

Készítettek továbbá egy felmérést is, hogy a vásárlók közül ki miért választott hajlítható kijelzős eszközt, de persze némi elgondolással nagy meglepetés ebben sincs: a felhasználók 93%-a imádja a nagy kijelzőt, a Fold vásárlók rengeteget használják a keresőt az interneten, sok e-mailt írnak és dokumentumot olvasnak vagy szerkesztenek a méretes panelen, míg a Z Flip-tulajdonosok élvezik, hogy egy teljesen új típusú okostelefonjuk van, értékelik a megjelenítést és a hordozhatóságot is. Az igazi prémium funkciókat továbbra is a következő Foldtól lehet várni, ami várhatóan Galaxy Z Fold 3 néven jön,  és olyan funkciókat hozhat be a hajlítható mobilok közé, mint az S Pen, vagy épp a kijelző alá rejtett szelfikamera. A következő Foldra egyébként 2021 júliusig biztosan kell várni, előbb a Galaxy S21-szériát nézhetjük majd meg, várhatóan januárban.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés