Rekord negyedév a Tesla mögött

Először szállítottak le 200 ezernél is több villanyautót három hónap alatt. Egy Model S Plaid hegymászó futamot nyert, egy másik kigyulladt.

Saját negyedéves rekordjait megdöntve, 206 421 jármű gyártásával és 201 250 leszállításával zárta a Tesla a 2021-es második negyedévet, pedig már az első is céges, illetve villanyautós rekordot hozott. Ezzel jó úton halad Elon Musk márkája, hogy 2021-ben meglegyen a 900 ezres mutató a gyártás és a vásárlói kézbeadás tekintetében, hiszen tradicionálisan a harmadik és negyedik negyedévben passzolják el a legtöbb automobilt. Ez ráadásul úgy jöhet össze, hogy a berlini és texasi Gigafactory gyárak idén várhatóan csak próbaüzembe kezdenek, hiszen még épülnek.

A berlini Gigafactory átadása egyelőre csúszik, így az európai gyártású Model Y premierje is
A berlini Gigafactory átadása egyelőre csúszik, így az európai gyártású Model Y premierje is (forrás: Teslarati) [+]

Éppen ezért 2022-re is kitarthat a dinamikus gyarapodás, és reálisan ekkor gördülhet az utakra a brutalista stílusú Cybertruck. Az erős növekedés mellett szól a Tesla népszerűsége Európában úgy, hogy jelenleg gyakorlatilag csak a Model 3 érhető el, és várhatóan a Model Y lesz az igazán népszerű modell, lévén a  crossover/SUV kategória kapós errefelé. A magyar konfigurátorban jelenleg a Model Y még nem rendelhető meg, a berlini gyár engedélyezési komplikációi miatt ugyanakkor lehet, hogy Kínából szállítják Európába az első pár hajónyit, arrafelé egyébként is visszaestek az eladások egy fékeket érintő lejáratókampány után, ami olyan sikeres lett, hogy a helyi kormányzat is beszállt, hogy a félretájékoztatásnak gátat szabjanak, ami több sajtóorgánum bocsánatkérésével zárult.

Gyárlátogatáson a Cybertruck prototípsa az épülő texasi Gigafactory mellett
Gyárlátogatáson a Cybertruck prototípsa az épülő texasi Gigafactory mellett (forrás: Teslarati) [+]

Persze a Teslát mindig is körbevette egy Apple-re emlékeztető rajongó- és kritikus tábor, illetve nem egy vitatható eset, de sokat dob a latba a márka megítélésén például egy CNBC tájékoztatási stílusa is, amely a friss negyedéves rekordot (121%-os éves növekedéssel) „várakozásoktól elmaradó teljesítménnyel” aposztrofált. Elon Musk cége egy olyan negyedévben teljesített nagyon jól, amikor odahaza is címlapra került egy állítólagos önvezető módos bal- és haláleset miatt úgy, hogy a szalagcímek szerint senki nem ült a vezetőülésnél, amikor a Tesla egy fának csapódott, majd kigyulladt.


[+]

Kiderült ugyanakkor hamar, hogy a baleset kanyargós szakaszán, útfestés nélkül valójában nem lehetett bekapcsolni a vezetéssegítő funkciókat, plusz azok nem hajtanak gyorsan vagy térnek le az útról, az amerikai Nemzeti Közlekedésbiztonsági Tanács vizsgálata szerint pedig kamerafelvételek bizonyítják, hogy a tulaj április 17-én, este kilenckor beszállt vezetői oldalra, és mozgásba hozta Model S P100D járművét, aminek az erejét nem először becsülték alá. Amúgy éppen a luxusáras Model S és X nem vette ki a részét az iménti negyedéves sikerből, ezekből ugyanis a Tesla a gyártósorok átállítása miatt mindössze 1890-et szállított le, legfőképpen Model S-ből.

Pár hete volt az 1020 lóerős Model S Plaid premierje és az első pár tucat jármű leszállítása, az Unplugged Performance tesztpilótája, Randy Pobst pedig el is vitte a kikupált járgányt a komoly emelkedőjéről ismert, 2021-es Pikes Peak International Hill Climb versenyre, melynek exhibition kategóriáját a fenti futammal megnyerte. Más kérdés, hogy idő közben ismét egy tűzeset miatt került a Tesla címlapra: kedden állítólag kigyulladt egy Model S Plaid, melynek a körülményeit még vizsgálják. Statisztikailag mindenesetre a márka önkéntes publikációja szerint 205 millió mérföldenként kap lángra egy Tesla az amerikai 19 millió mérföldes átlaghoz viszonyítja, ami egyébként érthető, mert ugyan a lítium-ionos akkumulátorok szituációtól függően tűzveszélyesek, a benzinnel vagy dízellel megtankolt robbanómotorok viszont annál inkább.

A kiégett Model S Plaid Pennsylvaniában
A kiégett Model S Plaid Pennsylvaniában (forrás: CNBC) [+]

Ami pedig a baleseteket illeti: 2021 elején, amikor az autopilóta be volt kapcsolva, 4,68 millió mérföldenként történt egy azt okolható incidens, illetve 1,99 millió mérföldenként autopilóta nélkül, de alapvető Tesla utasvédelmi funkciók bekapcsolásával, az amerikai 479 ezer mérföldes átlaghoz viszonyítva. Szintén friss hír, hogy a Tesla Model 3 ismét megkapta az amerikai IIHS intézet legmagasabb szintű biztonsági minősítését és a Consumer Reports ajánlását azok után, hogy ezeket elveszítette, amikor a júniustól gyártott Model 3 és Y járművek szenzorpakkjából a radart egyszerűen kivették. Most áll át ugyanis a vezetéssegítő funkció Tesla Visionre, ahol lényegében a modelleken szétszórt kamerák (és kis részben az ultrahangos szenzorok), radar vagy lézeres letapogatórendszer és nagyfelbontású térképek nélkül képes a környezetet, az útviszonyokat, a járműveket, az objektumokat és a gyalogosokat leképezni.

A rakétamotorokkal megtoldott Roadster kézbesítése szinte biztos, hogy 2022-re csúszik
A rakétamotorokkal megtoldott Roadster kézbesítése szinte biztos, hogy 2022-re csúszik (forrás: Tesla) [+]

Ezt követheti a hónapok óta halogatott, 9-es FSD béta verzió, melynek szűk, nyílt tesztje szintén radar használata nélkül kínál majd vezetéssegítést, akár teljes városi önvezető funkcióval, egyelőre persze 100%-os söfőri felügyelettel. Ezzel párhuzamosan indulhat az FSD előfizetés, melynek keretében a funkciót az érdeklődők havidíj keretében aktiválhatják, bár e körül még sok a kérdőjel. Szintén júliusra ígéri Musk a Tesla AI napot, ahol várhatóan a készülőfélben lévő Dojo szuperszámítógép és annak gépi tanulási funkciói kerülnek a középpontba. Lesz tehát még a márka körül esemény, alighanem pozitív és negatív vetülettel, az értékpapírpiac mindenesetre egyelőre konzervatívan reagált az itt is jelzett eseményekre.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Tesla

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés