Készül az exynosos Note10 5G?

Hirdetés

Záporoznak a Galaxy Note10 pletykái, és bár néha ellentmondanak egymásnak, aláhúzzák azt a következtetést, hogy a széria a nyár végének vagy az ősz első felének kulcsterméke lehet. Már csak számos kiszerelése okán is – a csúcsot ezek közül az 5G-s Note10 jelentheti, és most már ebből is kétféle variációra célozgatnak. Amelyik létező vagy tesztelés alatt álló telefon a Geekbench egy- és többszálas teljesítménytesztjét lefuttatja, az magáról nyomot hagy a fejlesztő online adatbázisában, ahol most két Note10 jelölt is tiszteletét tette. Az SN-N976V kódjelű 3529 és 10840 pontot gurított, és tette ezt 12 GB RAM-mal, illetve egy Qualcomm lapkával – alighanem a 7 nm-en gyártott Snapdragon 855-tel.

A Galaxy Note10 egyik felhasználói koncepcióképe
A Galaxy Note10 egyik felhasználói koncepcióképe (forrás: Ben Geskin)

Felbukkant ugyanakkor az SM-N976B nevű versenyző is 3557 és 9654 ponttal és 8 GB RAM-mal. Az alaplapi részen a teljesítményteszt adatbázisa pedig a universal9825 nevet jelöli. Ez az eddig ismeretlen Exynos 9825 lapkakészlet érkezésére utalhat, ami mellett már ott munkálkodhat a Samsung saját 5G modeme. A PhoneArena szerint ráadásul ez lesz a Samsung első 7 nm-es node-on gyártott mobil SoC-je.

Azóta történt

Előzmények

  • Mégis lesznek gombok

    A Samsung állítólag kipróbálta a gombok nélküli kialakítást, de nekik sem jött be, úgyhogy maradnak a hagyományos megoldásnál.

  • Se jack, se gombok

    Eddig alapvetően kedvező hírek érkeztek a Galaxy Note10-ről, ez utóbbinak viszont nem biztos, hogy örülni fogunk.

  • Így néz ki a Note10 a legfrissebb renderképeken

    Apró kameracsepp középen, négy optika hátul és persze S Pen a készülékházban – ezzel a formával nyithatja a Samsung az őszi szezont.

  • Teljesítményteszten a Note10 Pro

    Nem a pontszám, hanem a képarány az érdekes: 19:9-es megjelenítőt kaphat az S Pennel szerelt Samsung csúcsmobil.

Hirdetés