Hirdetés

Honor blog: 8X-re is érkezik a Pie főverzió

Mostanra több mint 10 millió leszállított darabnál tart a tavaly ősz óta piacon lévő Honor 8X, ezzel az egyik legnépszerűbb Honor mobillá vált, ami nem is véletlen. A premier óta még kedvezőbb lett az ár, így az apró hibái ellenére is azt mondhatjuk, hogy az egyik legjobb középkategóriás vétel manapság, és ahogy az a cég közleményéből kiderült, rövidesen megkapja a legfrissebb Androidot is. Az EMUI 9.0 szoftvercsomag már az Android Pie rendszerre épül, legkésőbb április 11-ig minden 8X-felhasználó láthatja majd a frissítést jelző ablakot.


[+]

A cég szerint a biztonság, a mesterséges intelligencia által vezérelt funkciók és az eszközmenedzsment fejlődik leginkább, a gyári Jelszószéf (PasswordVault) pedig a különféle bejelentkezési adatainkat próbálja egy helyen, biztonságban megőrizni. A frissítés nem mellesleg  elérhetővé teszi a HiVision névre hallgató kiterjesztett valóság alkalmazást is, melyben az utazási-, a vásárlási- és a fordítóasszisztens egyaránt támogatott. A 8X is megkapja a Miracast-kompatibilis asztali felületet, amit a View 20-nál már volt szerencsénk tesztelni.

Előzmények

  • Honor 10 Lite - cseppnyi kompromisszum

    Ígéretes hardver, friss szoftver, AI kamera és kedvező ár szól az új középkategóriás mellett, de a Lite szó most is hordoz magában kompromisszumokat.

  • Varázslat: Magic UI lett az EMUI 9.0-ból

    Némileg átszabott rendszervariációra frissült a Honor Magic 2. Felbukkant a Honor 10 Lite a TENAA-nál, hivatalosan 21-én mutatkozik be.

  • Honor 7C - C-közép

    A Honor hetes szériája belépő szintű és alsó-középkategóriás eszközökkel bővült, ilyen a 7C is, ami összességében nem rossz, viszont minden tekintetben nagyon erős a konkurencia.

  • Honor 9 - fény-másolat

    A Honor 9 tulajdonképpen egy Huawei P10, csak csillogós felülettel és alacsonyabb árcédulával. Generációsan ugyanakkor idén kevés dolog változott. Marad vajon az ár/érték trófea is?