Hirdetés

A Z Fold4-et sem olyan könnyű elpusztítani

A Z Fold3 kifejezetten masszív készülék, a magas szintű strukturális integritás pedig az új modellt is jellemzi.

A Samsung Galaxy Z Fold4 kialakítását és a szerkezetet tekintve nem különbözik az elődmodelltől, ránézésre összekeverni sem nehéz őket, mindössze kisebb változtatásokat és hardverfrissítést eszközöltek, így az sem lesz meglepő, hogy a Z Fold4 ugyanolyan jól teljesít a törés- és egyéb, tartósságot firtató teszteken, mint a Z Fold3. A PhoneBuff töréstesztje meggyőző eredményeket mutatott és Zack Nelson szokásos kínpadja sem törte meg a készüléket. Mármint szó szerint.

A Z Fold3 és Z Fold4 még akkor sem roppan meg, amikor nem a megfelelő irányba próbáljuk hajlítani a felxibilis, bár továbbra is meglehetősen puha kijelzőt. A belső panel még mindig könnyen megsérthető és a szemmel látható és érezhető hajtásél is megegyezik, tekintve, hogy a zsanérmechanika is. Viszont a pornak ugyanolyan hatékonyan ellenáll, akkor is, ha direkt és viszonylag életszerűtlen módon beleborítunk egy marék homokot.

A Samsung az eddigi legstrapabíróbb hajlítható modelljeként aposztrofálja a szintén Armor Aluminum vázra épített és zsanérral szerelt, IPx8-as szintű vízállósággal rendelkező Z Fold4-et, amelyet kimerítő tesztelésnek vetnek alá a gyártási folyamat során, az automatizált tesztelési eljárást pedig a fenti videóban be is mutatják.

Hirdetés

Elképesztő, 60 millió forintos összdíjazású AI hackathon Budapesten!

PR Budapesten rendezi meg egy magyar tech cég az első nemzetközi, 24 órás AI hackathonját! Bárki jelentkezhet, aki a mesterséges intelligenciában jártas és képes 24 óra alatt valami egyedit, kreatívat alkotni!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés