Hirdetés

A Xiaomi is tervezgeti a saját Razr modelljét

Hirdetés

A Motorola Razr kétségtelenül megosztó eszköz lett, de praktikum szempontjából végiggondolva, az eddigi leghasználhatóbb és legkevésbé kockázatos hajlítható megoldásnak tűnik a piacon. A klasszikus Motorola Razr formatervét modernizálva a felhasználó kap egy pici valamit, aminek külső kijelzőjén tájékozódhat a számára releváns információkról, az összecsukott állapotában tökéletesen védett eszközt kinyitva pedig egy keskeny, egy kézzel is kezelhető, 6,2 hüvelykes panellel szerelt, teljes értékű okostelefont.

Pontosan ilyesmin gondolkodik a Xiaomi is. Több, hajlítható formaterv mellett tavaly augusztusban egy Razrrel megegyező koncepciót is levédettek a kínai Nemzeti Szellemi Tulajdon Hivatalánál. A tervek annyiban különböznek, hogy a Xiaomi egy négyzetes valamit képzelt el, egy viszonylag kicsi külső kijelzővel, ami kinyitva 2:1 arányúnak tűnik, a szelfikamera és egyéb készségek pedig a felső kávára, belülre kerülnek. A főkamera sincs feltétlenül jó helyen, nyitott állapotban valószínűleg pont összefogdossa a júzer, de maga a koncepció, ahogy a Razr esetében is, ígéretes.

Hirdetés

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés