A második negyedévben mutatkozhat be a Xiaomi okosórája

A Xiaomi Mi Band egyszerű, de korrektül működő és nagyon sikeres termék volt, a pulzusmérővel felvértezett utódja, a Mi Band 1S pedig szintén beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Az aktivitásmérő karperecek terén tehát van tapasztalata a gyártónak (bár a Mi Bandekért a Huami felelős), okosórával azonban még nem álltak elő. Ha hihetünk a legfrissebb híreszteléseknek, akkor a Huaminál mér készül a Mi Band 2 és az első generációs okosóra, állítólag mindkettő a következő két hónapban válik elérhetővé a nagyközönségnek.

Xiaomi Mi Band
A gyártó az aktivitásmérő karperecekkel már komoly sikereket ért el. [+]

A Mi Band 2 állítólag nem ledecskéket, hanem egy kis kijelzőt kap, ezzel sokkal több információt tud majd átadni a felhasználónak, mint a korábbi generációk, cserébe az akkumulátort sűrűben kellhet majd tölteni. Természetesen az okosóra is kap kijelzőt, jóval nagyobbat, mint ami a kis karperecen lesz, de arról nem esett szó, hogy milyen platformot fog igénybe venni a gyártó. Érdemes tehát figyelni a Xiaomival kapcsolatos hírekre a közeljövőben!

Hirdetés

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés