Hirdetés
Bevezető, tartozékok
Az utóbbi időkben olyan mennyiségű új okostelefon árasztja el a piacot, hogy még a szakavatottak sem győzik kapkodni a fejüket. De ez igazából végső soron a felhasználók számárá fontos. Fontos, mivel ezáltal olyan piaci verseny kezdődött, ami nemcsak a kényes pontként felfogható árazást, hanem a készülékek által nyújtott teljesítményt és szolgáltatást is erőteljesen érinti, a vásárló külsőleg megcsodálja a terméket, majd néhány perc használat után dönt az esetleges fizetésről. Ehhez azonban jó első benyomások kellenek, iparkodni is kell minden téren, ha valaki nagyobb eladási számokat szeretne felmutatni.
Az olcsó és minőségi masinák első tagjai közé tartozott kétségtelenül a legelső ZTE penge, majd most a Huawei bolygatta fel a kínálatot egyik legújabb büszkeségével. Utóbbi darab olyannyira magas lécet állított fel, amit nehéz lesz megugrani, ám ne higgyük azt, hogy ez a közeljövőben nem fog valakinek sikerülni. A piros szolgáltató saját neve alatt próbálkozik két legyet ütni egy csapásra, ergo igyekeznek elfeledtetni más ajánlatokat, másrészt pedig árban a lehető legkedvezőbb szintre pozicionálják újdonságaikat. Korábban már volt erre alkalom, plusz a Smart Mini is megdöbbentően olcsó lett. Mostani tesztalanyunk talán ennek nagyobbik testvére, és a nagy Smart sorozat harmadik tagja, ami követi az elődökben fellelhető előnyöket, ráadásul az árcímke több szempontból is izgalmasra sikeredett.
Az apró dobozkán színes, nonfiguratív és funkciókat ábrázoló rajzok láthatók, melyek körbefogják a telefon sajtóképét. A csomagolás tetejét egy felfelé történő mozdulattal lehet levenni, mely után azonnal megpillanthatjuk legújabb szerelmünket. A fekete, fehér és rózsaszínben is megvásárolható Smart III alatt a kötelező tartozékok hevernek, vagyis körítésként egy headsetet, egy microUSB kábelt és egy hosszabbított zsinórral rendelkező töltőfejet kapunk hozzá.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!