Hirdetés
Külső
Az Unnecto Pro nagyjából ugyanúgy néz ki, mint bármely más teljes billentyűzettel rendelkező mobiltelefon. Mivel aránylag kicsi, 112 x 60,4 x 11,5 milliméteres méretekről beszélhetünk, így egy kézben is bőven elfér a masina, ráadásul egy hüvelykujjal is kiválóan tudjuk kezelni, habár a gyors gépeléshez nem árt a másik mancsunkat (kutyák előnyben - Bog) is elővenni. Az anyaghasználatból is látszik, hogy azért nem egy prémium árkategóriás eszközről esik most szó, ugyanis a mobilt legfőképpen műanyagból készítették, de azért találkozunk fém részekkel is. Talán utóbbiak miatt a kézbeillő méret mellé 124 gramm tömeg párosul, viszont abszolút egyáltalán nem fogja lehúzni zsebünket. Az összeszerelés közepes, erősebb nyomogatásra azért képes recsegni, ropogni a ház.
Az előlap legnagyobb érdekessége tehát a teljes QWERTY billentyűzet. A kijelző bekapcsolása esetén a gombok háttérvilágítással rendelkeznek, nyomáspontjuk pedig kiváló, egymástól is elég messze vannak ahhoz, hogy kényelmesen tudjuk rajta gépelni, de meg merem kockáztatni, hogy akár hosszabb szövegeket is meg lehet írni rajtuk. Az egyetlen kritika az írásjelek elérését illeti, hiszen a kérdőjel vagy felkiáltójel beillesztése több mozzanatban zajlik. A klaviatúra felett több gomb is található, így külön fizikai testet öltöttek a hívással kapcsolatos, a menübe lépés, valamint a visszalépés funkciók, de rendelkezésünkre áll egy négyirányú gomb is, melyet pont a Touch & Type típusú Nokiákból hiányoltam. A 2,4 hüvelykes, 320 x 240 pixel felbontású kijelző nem túl nagy szám, ráadásul rezisztíven érzékeli az érintéseket. Rendkívül idegesítő, hogy az opciók eléréséhez a képernyőt kell nyomogatnunk, holott alatta is bőven lett volna hely egy erre szolgáló gombnak, így viszont elég buta látványt nyújt a feketeség (van ennek egyébként más oka is). A megjelenítő fényereje viszont rendben van, nappal is jól látható, habár betekintési szöge majdhogynem szemből sem megfelelő, nem igazán tudtam eldönteni, mi az optimális tartás, hogy mindent megfelelőnek lássak. (Egy szemüveg, esetleg? - Bog)
Oldalt egy alumíniumkeret fut körbe, mely a gombsor közé is bekígyózik, így azért ez a megoldás sokat dob a minőségérzeten. Fura módon a masina jobb- és baloldala is teljesen üres, semmit nem találunk ezeken a területeken. Az Unnecto Pro teteje viszont sok izgalmas dolgot rejteget. A 3,5 milliméteres jack aljzat és a microUSB csatlakozó itt helyezkedik el, ám az igazi attrakció bal felül figyelhető meg, ugyanis innen húzhatunk ki egy műanyag „tollat”, mellyel egyszerűbben és ügyesebben tudjuk vezérelni a megjelenítőt. (Éljen a retro! - Bog) Valójában ez is az oka az előző bekezdésben leírt opciók funkció képernyőre helyezésének, de jobb lett volna kétféleképpen elérést biztosítani mindehhez. A fogpiszkálószerű eszköz egyébként tényleg hasznos, jól irányítható vele a rendszer, bár az állandó váltogatás erősen lassít a felhasználási sebességen.
A hátlapot fényes plasztikból készítették, így könnyedén gyűjti össze az ujjlenyomatokat, viszont a fehér színnek köszönhetően talán kevésbé látszódnak meg ezek rajta. Szintén alumínium keret veszi körbe a kamerát is, mely fekete borítást kapott, így hátulról nézve kicsit tarkává varázsolódik a telefon. (Nekem a tarkáról mindig a tehén jut eszembe... - Bog) A hátlap levehető, az akkumulátor így könnyedén cserélhető. Az energiaforrás alja mellett egyébként két normál méretű SIM foglalat kapott helyet, ezeket egymás alá kell behelyezni, de errefelé lelünk rá a microSD kártyahelyre is.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!