ASUS Padfone 2 - demokratikus átmenet

Bevezető

Nem titok, hogy egy technológiával foglalkozó szerzőnek nincs annál nagyobb öröm, mint amikor olyan kütyüt kap a kezei közé, ami más mint a többi, amiben van innováció és új ötlet, ráadásul adott esetben még használható is. Az első Padfone bemutatójakor még szkeptikusak voltunk, nem is készült el könnyen a végleges modell, de amikor kiderült, hogy tényleg forgalomba is kerül a telefonból táblagéppé, abból pedig netbookká alakuló all-in-one kommunikációs berendezés, akkor alig vártam, hogy a gyakorlatban is kipróbálhassam.

ASUS Padfone 2
[+]

És nem csalódtam. Az első Padfone a maga kissé darabos, elnagyolt és sok ponton még kísérleti megoldásával abszolút olyat mutatott, ami nem csak engem, hanem a téma iránt fogékony olvasókat is meggyőzte arról, hogy van értelme a koncepciónak, s ha persze nem is passzintható bele akárkinek az életébe egy ilyen masina, de mindenképpen üdvözölendő, hogy az ASUS ezt kifundálta, megcsinálta, működik, még ha nem is túl olcsó és kecses. Az is látszott, hogy mindent beleadtak a tajvaniak annak érdekében, hogy az első Padfone egy innovációs arzenálnak látszódjék, hiszen volt Bluetooth fülessel kombinált stylus, SD olvasóval felvértezett billentyűzet, szexi ajtó a tablet hátulján a telefonnak, rengeteg gomb, led, kezelőszerv, csúszka és csatlakozó, konkrétan mindent beletettek a készülékbe, ami csak eszükbe jutott. Tiszta űrbigyó lett, a szó pozitív értelmében.

ASUS Padfone 2
[+]

Ehhez képest a második Padfone sokkal letisztultabb elképzelés mentén készült el. Egy csomó, szerintünk felesleges extrát kidobtak, nyilván erősen támaszkodtak az első verzió eladásait követő visszajelzésekre, rágyúrtak a formatervre, komolyat erősítettek a hardveren és a telefont magát is úgy alkották meg, hogy a többi herkentyű nélkül is megállja a helyét bármilyen konkurens mobillal szemben. Amikor a bemutató után beszélgettünk Milánóban a többi újságíróval és az ASUS hazai illetékesével, akkor mondtam is, hogy látszik, hogy ez már a második Padfone, szebb is, jobb is, de számomra talán kicsit kevésbé izgalmas. Ez azonban nyilván nem von le semmit a készülék értékéből, s bár elsőre (valamint másodikra is) kissé mellbevágó a cucc ára (bruttó 240 ezer forintról startol december közepe után itthon), jelenleg ez az egyik legdurvább hardver a piacon, egy technológia iránt fogékony felhasználó számára pedig az ultimate kütyü, hiszen egyet veszek, s rögtön kettőt kapok, össze-vissza lehet haxolni, jönnek rá a mindenféle frissítések, néha tablet, mindig telefon.

ASUS Padfone 2
[+]

Az olaszországi bemutatót nagyon komolyan vették a tajvaniak, ez is mutatja, hogy mennyire fontos termékük a Padfone 2. Én azt vártam, hogy majd azért látunk más tableteket, neadjisten új telefonokat is a rendezvényen, de nem, egy több száz fős nemzetközi sajtóeseményt hoztak össze kizárólag a Padfone 2 miatt. Ilyesmit kábé a Samsung szokott csinálni a Galaxy S aktuális csúcsmodellje kapcsán, még az Apple sem kizárólag egy iPhone-t mutogat meg az éves összeröffenésein. Ugyanakkor nagyon úgy fest, hogy az ASUS pont az almás cég mintáját követi: mobilos fronton évente egy darab, meglehetősen egyedi terméket mutat be, az árat pedig tartják a következő évi modell érkezéséig. Lehet, hogy majd egyszer lesz Padfone Mini (muhaha), de nem akarják lerohanni a mobilos piacot, ebbe ugyanis mostanában sokaknak beletörött a bicskája, a szintén tajvani HTC pénzügyi mélyrepülése például felfogható figyelmeztetésnek, de az LG sincs éppen jól, a Nokiáról meg már ne is beszéljünk. Nem biztos, hogy egy ASUS számára jó út lenne, ha hirtelen kitennének egy 8-10 termékből álló kínálatot, egy darab Padfone elég exkluzív, pláne azért, mert más cégnek nincs is ilyen megoldása. Még.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

  • Kapcsolódó cégek:
  • ASUS

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés