Ulefone Power Armor 18T - látod, milyen meleg van?

5G, gigatelep, hőkamera: endoszkóppal vizsgáljuk át az Ulefone csúcsajánlatát

Hirdetés

Külső, kijelző, védelem, csomagolás

Bár szívósabb az okostelefonok átlagos konstrukciója ma, mint tíz éve, és széles körben elterjedt a vízálló védelem, nem csengett le a strapatelefonok korszaka, és nekem is számos ismerősöm ragaszkodik a műfajhoz. Olyan remek ajánlatokkal nem is csoda, mint az 5G-vel, cserélhető teleppel és minden földi jóval megáldott, negyedmilliós Galaxy XCover6 Pro, vagy az annak életképes, olcsóbb alternatívát nyújtó Ulefone Armor 17 Pro az 5G-ből és a terméktámogatásból áldozva. Több marad vele a konyhán, ennek ellenére megvan a minden álló ház, az elfogadható hardver, a meglepően jó kamera, az éjjellátó segéd és a tét gigateleppel, villámtöltéssel plusz egy rakás tartozékkal emelkedik.

A Power Armor 18T a CAT S60 mellett
A Power Armor 18T a CAT S60 mellett [+]

Ettől még komplikált a frissítés és a szervizelés, így nem véletlen, hogy az árcédula megvágásával próbál az Ulefone is vásárlót csalogatni. A Power Armor 18T azonban egy fillér engedményt nem tesz, és 250 ezer forintért nevez be a Samsung ellen. Megvan a versenyhez az 5G és a WiFi 6 modem, az NFC és a 9600 mAh-n megmosolyogtatóan nagy telep, valamint a vezetékes és vezetékmentes kétirányú töltés. Adott a jack kimenet FM-rádióval, a programozható gomb PPT funkcióval, egy rakás tárhely és memória, a microSD foglalat, a 120 Hz-es FHD panel és a 108 megapixeles főkamera is, a műfaji extrák pedig csak ez után jönnek. Egy szűk réteg biztos örülni fog a FLiR Lepton 3.5 hőkamerának, amely egy hagyományos, 5 megapixeles szenzorral lett megtámogatva, nekünk pedig kapóra jön a 30x-os nagyítású mikroszkópos kamera mobilképernyők vizsgálatára, halovány LED körrel segítve a fotózást és videózást.


[+]

Akad mellette hat fényes LED roppant erős vakuzáshoz és világításhoz, úgyhogy ügyes ezermesternek tűnik a 18T, persze arra vagyok igazán kíváncsi, hogy hagyományos telefonként tartja-e az Armor 17 Prónál látott fejlődési ütemet. Az összeszerelés most is perfekt IP68/69K por- és víz elleni védelemmel (1,5 méter, 30 perc), és ugyanilyen magasságból, csak levegőben betonlapra ejtve sem szabad megsérülnie a MIL-STD-810G szabványon belül az ütésálló tesztet elvégzett masina. Kapóra jön a képernyővédő plasztik keret, ami alatt 1,1 milliméteres Gorilla Glass 5 üveg fedi a képernyőt, de a sarkok és a hosszanti oldalak is extra burkolatot kaptak az ütések energiájának csillapítására.

Lehet még fokozni: balra a Doogee V Max 22000 mAh-s teleppel, jobbra a 18T szerény 9600 mAh-val
Lehet még fokozni: balra a Doogee V Max 22000 mAh-s teleppel, jobbra a 18T szerény 9600 mAh-val [+]

Ám van egy kis bökkenő, pontosabban egy nagy: az Ulefone mindenese 409 grammrot nyom, és 175,2 x 83,4 x 18,8 milliméteren olyan kolosszálisan nagy, hogy nem kényelmes sem fogni, sem használni, sem pedig hordozni. Praktikus-e egyáltalán egy akkora telefon, amivel Jack Nicholson lazán át tud jutni zárt ajtókon is? Nem az én tisztem eldönteni, ám halkan jegyezném meg, hogy már nálam a Doogee V Max 22000 mAh-s teleppel, és lehet tippelni a tömegére. A Power Armor képernyője viszont nem esett a mennyiségi elv áldozatául: a 6,58”-es és 1080 x 2408 pixeles IPS panel színei élénkek, kontrasztjai mélyek, betekintési szögei jók és egész sokat látni halovány téli napfényben tűéles tartalmaiból.

Kijelző-teszt
Mérés Ulefone Power Armor 18T CAT S53 Samsung Galaxy XCover6 Pro Ulefone Armor 17 Pro
Képátló 6,58 hüvelyk 6,5 hüvelyk 6,6 hüvelyk 6,58 hüvelyk
Felbontás 1080 x 2408 720 x 1600 1080 x 2408 1080 x 2408
Technológia IPS-LCD IPS-LCD PLS-LCD IPS-LCD
Képfrissítés (max) 120 Hz 60 Hz 120 Hz 120 Hz
Fehér fényerő (max) 542 nit 521 nit 471 / 570 nit 679 nit
Fehér fényerő (min) 18 nit 4,2 nit 5,7 nit 21 nit
Fekete fényerő 0,15 nit 0,3 nit 0,32 nit 0,33 nit
Kontrasztarány 3613:1 1532:1 1782:1 2057:1
Színhőmérséklet 8161 K 7359 K 7043 K 7990 K

Hogyan mérjük a kijelzőt?

A CAT S60 és a Power Armor 18T elölről
A CAT S60 és a Power Armor 18T elölről [+]

Persze most is előny lett volna egy sokkal világosabb AMOLED, ami az ársapkába is beleférhetett volna. Megvan ellenben a 120 Hz-es képfrissítés, aminek a gördülékenységét fürge MediaTek chip biztosítja. Az érintésérzékenység nem csak csupasz kézzel jó, kesztyűben is pontos a megfelelő módot aktiválva, és ekkora méretben kapóra jön az egykezes elrendezés, mert fél kiló környékén nem akkora buli fogást váltani. Bukott már meg képernyő minőségben ismeretlen márkájú telefon, és megnyugtató, hogy ebben az Ulefone ma már nem hibázik, ahogy a megbízható fénymérő és közelségérzékelő is adott felül. Ha már ekkora a keret, az értesítő LED-nek is jutott hely, a 32 megapixeles szelfikamera viszont lehetett volna lyukasztott formájú a nagyobb cseppforma helyett. Furcsa, hogy bár hely maradt bőven, a beszédhangszóró mégsem kapcsolódik be a multimédiás mókába, így zenélni vagy SOS jelzés esetében kiabálni csak az alsó rács tud, a gumifüllel védett USB-C port mellett.

Az alapdoboz és tartozékai
Az alapdoboz és tartozékai [+]

Ugyanilyen fedőelem takarja fent a jack kimenetet, a hibrid dual nanoSIM / microSD tálcát ellenben meglepően könnyű kipiszkálni és visszatolni. Ha mégse menne körömmel, ott a gitárpengető hozzá a dobozban, és a méretes sárga csomagolás most sem spórol. A telefonra előre felragasztott fólián túl van benne egy edzett védőüveg, egy csuklóakasztó, egy 66 wattos USB-PD adapter, Type-C - Type-C kábel és némi nyomtatott betűgyűjtemény.

A védőtok rögzítővel és karabinerrel
A külön beszerezhető védőtok rögzítővel és karabinerrel [+]

És még mindig nincs vége! Az alaptartozékok mellé vásárolható karabineres és kerékpáros rögzítővel ellátott hátlapi védőtok, illetve autós tartó. Sőt: beszerezhető gyártói Qi töltőlap és endoszkóp is. No, nem az orvosi műszer mindenféle emberi járatokba betekinteni (bár végül is opció), hanem a lámpával megtámogatott, hosszú kábeles megoldás ipari változata, hogy csatornába, repedésbe vagy a szekrény mögé hosszan benézve hibák, odatelepült élőlények és miegymás után nézzünk. A kábel 2 méter hosszú és kemény, így egész mélyen el lehet vezetni, viszont általában a legkevésbé sem gusztusos, amit az állítható lámpával ellátott, por és vízálló kamera lát.

Az endoszkóp és az autós tartó
A szintén külön vásárolható endoszkóp és autós tartó [+]

A hasznos holmi a Power Armor balján csatlakozik a fedetlen uSmart porthoz, amit némi csavarással tudunk rögzíteni. A telefon pedig kapcsolódó mobilappot is kínál a tartozék használatához. Mivel ez külön beszerezhető kellék, ezzel a fotóval és ezzel a másikkal zárnám a témát, mindazonáltal endoszkóppal, mikroszkópos kamerával, hőkamerával és karabineres hátlappal tényleg több a 18T erős falú óriáskészüléknél: szerelők, hatóságok és ezermesterek hasznos kelléke lehet. Ennyiért viszont már nem rezeghet meg a szoftveres, kamerás és adatkommunikációs rész, hiába nem ez a fókusz.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Hirdetés

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés