Külső
A Sony Ericsson az elmúlt időben egyre nagyobb tudású készülékekkel rukkolt elő a felső kategóriában, de az alsó- és középmezőny valahogy egyre-másra felemásra sikeredett. Erre még rátesz egy lapáttal az a tény, hogy a hazánkban is meglehetősen keresett kagylófonokat a japán-svéd tervezők sajnos mostohagyermekként kezelik. Az a pár darab, amit kiizzadtak magukból vagy szép, apró, de buta (Z300i), vagy nem annyira okos, mint amennyire nagy és csúnya (Z800i, a'la Miss Jeti). A Z530i valahol a kettő között landolt, méghozzá ikertestvérével a Walkman képes W300i-vel együtt. Némi zavar támadhatott az erőben amikor ezen modellszámokat megalkották, mivel alacsonyabb sorszáma ellenére a W300i jóval fejlettebb testvérénél, hiszen EDGE támogatást, 262 ezer színű TFT kijelzőt, FM rádiót és MegaBass hangzású Walkman lejátszót kapott, emellett az alapcsomag neodímium fejhallgatót és 256 MB kapacitású kártyát is tartalmaz.
Hozzánk az XXL GSM jóvoltából jutott el a Z530i parányi doboza, melyet azonnal szét is túrtam. A telefon egyáltalán nem annyira csúnya, mint azt a kiszivárgott kémfotók vagy a sajtófotók sejtetik, bár szépségversenyen biztos kieső. A gumibevonatos fekete fedlap és akkufedél rendkívül kellemes, bársonyos tapintású és biztos fogást kölcsönöz, de sajnos a tapizások „emlékei” felsejlenek rajta. A túlságosan is téglalapba hajló fedlap egyhangúságát a vaskos ezüstös keretbe foglalt inverz kijelzőn túl az asszimetrikus kamera-tükör kompozíció is megtöri. A készülék hátoldalán a hurokantenna feladata, hogy kissé megemelje tesztalanyunkat az asztal síkjától, ezáltal is teret és kicsivel több mély hangzást kölcsönözve az alatta díszelgő meglepően tiszta hangú hangszórónak.
Klikk a képre!
A készüléktest jobb oldalán egyetlen infravörös port, míg bal oldalán a hangerőgombokon túl egy apró „M2” felirat is díszeleg. Először nem teljesen értettem, hogy hol is kellene keresnem a memóriakártya-helyet, majd rájöttem, hogy csak a hátlap levétele után hozzáférhető. Nem túl elegáns megoldás, de legalább pormentesen elzárja a foglalatot. Kipróbálni sajnos nem tudtam, mivel az elvileg 64 MB kapacitású kártya idehaza nem része az alapcsomagnak ezen túlmenően fejhallgatót sem mellékel a gyártó. A puritán kiszerelésért bőségesen kárpótol a Z530i mérsékelt ára.
A készülék belseje erőteljesen megosztja a közvéleményt. A matt, kissé érdes, ezüstös műanyag az a „fémnek látszani akaró” kopogós fajta, de mivel nem fényes, annyira nem irritáló. A navigációs szervek, valamint a készülék alján elhelyezkedő bekapcsoló és tevékenység gombok kényelmetlenül mélyen ülnek, de legalább nem csúsznak. A számbillentyűk viszont nem elég, hogy minden előbbi negatívummal rendelkeznek, de még egybe is folytak, ráadásul csúszós felületűek. Íráshoz egyáltalán nem ideális, sajnos igen gyakori a mellényomás, melyet az a sajnálatos tény is „elősegít”, hogy a dizájn szempontjából érdekes egymásba csúszó körök íves határvonalai is teljesen egybeolvadnak. Sötétben egy újabb pályaszörny áll utunkba, ez pedig a gyertyalángként pislákoló háttérfény, mely az erotika kiállításon biztosan tarolna, mivel leginkább csak sejteti hova téved kezünk...
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
