Menü
A készülék burkolata alatt az ST Ericsson PNX4910-es chipsete lapul. Hogy mit tud ez a modul, az elolvasható errefelé kattintva, nem egy acélos teljesítményű cucc, de pont olyan készülékekbe szánták, mint amilyen a tesztalanyunk. Támogatja a WLAN-t, az EDGE adatátvitelt, a QVGA videózást, az érintőkijelzőt, a giroszenzort, tehát a fontosabb paraméterek tekintetében megfelelőnek tűnik. Viszont van egy olyan összetevő, amiről persze egy fikarcnyi szó sem esik az architektúra kapcsán, ez pedig a sebesség, amiben bizony a txt pro nem jeleskedik túlzottan.
A PNX4910-es architektúrája
Az érintésvezérelt felület a Sony Ericsson saját fejlesztése, már a Yendo kapcsán is az volt a meglátásom, hogy szép, szép, de otthonra azért nem kéne. A rendszert ugyanis a gyártó androidos kezelőfelületéről másolták, de ami ott kifejezetten kellemes, az zárt platform esetén bizony nem minden esetben életképes. Főleg az a probléma, hogy az alsó egyetlen gomb miatt rengeteg esetben nem egyértelmű, hogy miképp kéne egy lépéssel visszább kerülni, sok helyen hiányoznak az „opciók“, ezekre bőven mutatok majd példát. Jó pont, hogy a giroszenzor gyorsan reagál, s a készülék ennek megfelelően elég sebesen vált nézetet álló és fekvő mód között, ugyanakkor számos ponton baromira belassul a gép (főleg multimédiánál és webwzésnél), egyszerűen több erő kellene bele.
A főképernyő láttán Androidra is gyanakodhatna a júzer, kékes árnyalat, a négy sarokban ott ül négy szabadon választott funkció ikonja, oldalra lehet egy-egy képernyőt lapozni, míg alulról felhúzva bemászik a menü. Felül azonban hiába kapargatjuk a kijelzőt, semmi sem történik, widgeteket nem tudunk kirámolni. Az első képernyőn az üzenetek látszanak, a középsőn az óra, míg a harmadik felületen a kedvenc kontaktok görgethető sávja kapott helyet. Ha elindul a zenelejátszó, vagy a rádió, akkor az elmulasztott események helyére az alkalmazás widgetje kerül ilyenkor, s ott is marad, amíg be nem csukjuk. Az ikonos menü szintén oldalra lapozható, három képernyőn keresztül látunk ikonokat, amelyek elég egyértelműek. Ez bővülhet akkor, ha java nyelvű alkalmazásokat telepítünk.
Okos dolog, hogy a lezárt képernyőnél elég csak az alsó gombot megnyomni ahhoz, hogy az időt és a nem fogadott eseményeket láthassuk. A testreszabhatóság elég minimális, az ikonokat lehet mozgatni, illetve háttérképet is tehetünk a menü alá, de az almenüpontokat már nem babrálhatjuk, a Sony Ericsson védjegyévé váló kékség konstans. Betűméret nem állítható, profilok nincsenek, a némaüzemet úgy kapcsolhatjuk be, ha alapállapotban az oldalsó hangerőgombokat megnyomjuk. Ugyanakkor fontos megemlíteni, hogy a beszélgetési hangminőség kifogástalan, egyszer sem fordult elő a tesztidőszak alatt, hogy bármilyen problémám lett volna.
A kapacitív kijelző kicsit talán túlérzékeny, nagyon finom érintésre is egyből reagál. A szoftver mentéségre szolgál, hogy a görgetések a felületen elég folyamatosak és gyorsak. Multimédiánál azonban kvázi megdöglik a rendszer, főleg a képek visszanézegetése akasztja meg.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
