Hirdetés

Samsung Level U - műanyag nyakék

Hagyományos kialakítású, de vezeték nélküli Samsung fülhallgatót próbáltunk ki, a hangminőséget tekintve nem ért minket túl nagy meglepetés, kellemes az üzemidő és maga a koncepció is jól sikerült.

Bevezető, tartozékok

A Samsung a tavalyi IFA kiállításon mutatta be a Gear Circle névre hallgató termékét, ami természetesen nem egy kerek előlapos okosóra volt (bár a neve alapján gondolhatnánk ezt is), hanem egy Bluetooth-fülhallgató, amit elsődlegesen sportoláshoz fejlesztett a koreai gyártó, plusz ezen felül az utcai használat is megemlítésre került a reklámvideójában. Ezt a vonalat kívánja követni a Level U is, ami nem annyira exkluzív, mint a Gear Circle, de a funkcionalitása így is széleskörű, ráadásul az ára is kedvezőbb.

Samsung Level U teszt
[+]

A fülhallgatók körében egyre elterjedtebb az in-ear kialakítás: a köznyelvben agybadugósként aposztrofált megoldás egy szilikon (vagy szivacs) illesztékkel köti össze a fülünket és a hangkeltőt, ami azt eredményezi, hogy a hallásunkat szinte teljesen elzárja a külvilágtól, és így kiváló hangminőséget és erőteljes basszusokat tud kínálni, ráadásul nem is hallatszik ki annyira, mint a hagyományos fülhallgató, ami a tömegközlekedési eszközökön kifejezetten hasznos tud lenni. Ezeket a fülhallgatókat rengetegen szeretik, de van egy olyan felhasználói réteg is, aki nem bírja elviselni a hallójáratába ékelődő részt vagy a teljes izolációt, ezért hagyományos fülhallgatót szeretne vásárolni, amiből sajnálatos módon egyre kevesebbet láthatunk a boltok polcain.

Hirdetés

A Level U is hagyományos, (szakmai nevén earbud) kialakítású, 19 900 forintos árával nem is tartozik a legolcsóbbak közé, de a vezeték nélküliséget, az igényes külsőt, a kényelmet, a teljes okostelefon-vezérlést és a hangminőséget meg kell fizetni, szerencsére a tesztidőszak végére sem csalódtunk nagyot a fülhallgatóban.

Samsung Level U teszt
[+]

Sajnos hozzánk tartozékok és doboz nélkül jutott el a tesztkészülék, de azért tudjuk, hogy a végleges csomagolásba egy microUSB töltőkábel, illetve háromféle, fülbe ülő szilikonharang került. Más extra sajnos nem jár hozzá. A Level U fehér, világoskék, arany, illetve sötétkék-fekete színekben érhető el, képeinken az utóbbi változat látható.

Kialakítás, hangminőség, összegzés

A Level U gyakorlatilag egy nyakpántból, illetve ahhoz tartozó két, rövid, lapos profilú kábeleken végződő fülhallgatóból áll, amik használaton kívül egy mágnessel összekapcsolódnak, vagyis nagyjából úgy néznek ki, mint egy nyakláncon a medál. Sajnos ezt a mágneses összekapcsolódást semmilyen aktív funkció nem kíséri, pedig praktikus lenne, ha a hívás megszakítása, vagy a zene leállítása követné ezt a mozdulatot. A nyakpántra kerültek a vezérlőgombok, itt találjuk a főkapcsolót, a felvevőgombot, illetve a hangerő szabályzására szolgáló billentyűket, ezen felül pedig a mikrofon, az értesítési led, illetve a microUSB csatlakozó terül el az eszközön.

Samsung Level U teszt
[+]

A Level U-t nem csak Samsung készülékekkel, hanem szinte bármilyen okostelefonnal párosíthatjuk, az extra funkciókat kínáló Samsung Level alkalmazás viszont csak Android 4.2.2 és annál frissebb zöld robotos rendszereken érhető el. A csatlakoztatás végtelenül egyszerű, bekapcsoljuk a Level U-t, a felvevőgomb hosszú lenyomásával aktiváljuk az eszköz felderíthetőségét, majd a mobilunkkal rákeresünk a Bluetooth beállításai között, és értelemszerűen csatlakozunk.

A behelyezés viszonylag egyszerűen történik, a nyakpánt felhelyezése után gyakorlatilag csak rá kell akasztanunk füleinkre a készüléket. A beszélgetési hangminőséget próbáltuk ki először, a Level U, rengeteg hasonló készüléktől megszokott módon, két darab mikrofonnal van felszerelve, az egyik a beszédhangot rögzíti, a másik pedig a környezeti zajokat próbálja meghatározni és szűrni. Az algoritmus elég jól sikerülhetett, hiszen a beszűrődő zaj tényleg minimális, a háttérben elzakatoló villamos, valamint a környező autók hangját szinte teljesen eltüntette a rendszer. Összességében viszont nem túl érzékeny a nyakpánton lévő egység, kicsit hangosabban kell beszélnünk a tökéletes érthetőséghez annál, mintha egy telefont tartanánk a fülünkhöz.

Samsung Level U teszt
[+]

Earbud kialakítású fülhallgatóból már elég sokat volt szerencsénk kipróbálni, szellőssége és kényelme miatt kifejezetten szerethető konstrukció, de megvannak a korlátai. Az izolációja viszonylag gyenge, a mély hangokat pedig korántsem tudja úgy átadni, mint egy in-ear eszköz. A Samsung üdvöskéje is pont pont ilyen, ha futáshoz vagy biciklizéshez szeretnénk használni, akkor jól jöhet, hogy a környezeti hangok nagy része még eljut a fülünkig, de a zenéből is hallunk még valamit, az erősítésre ugyanis hangerő szempontjából nem lehet panasz. A 12 milliméter átmérőjű membránok elég jó minőségűek lehetnek, a zenei részletesség csendes környezetben kifejezetten helytálló, ilyenkor a mélyek gyengesége sem feltűnő. A szellősségének köszönhetően sokkal jobban el tudnak különülni a hangszerek egymástól, mint egy hasonló kategóriás zárt fülhallgató esetében, a magas hangok a közepek háttérbe szorulása nélkül is kiválóan tudnak érvényesülni, de mindkét tartomány lehetne kicsit pontosabb, tisztább.

A beépített akkumulátor állítólag 10 órás zenehallgatási, 11 órás beszélgetési és 500 órás készenléti időt ígér egyetlen feltöltéssel, mi ezt teljesen pontosan nem mértük meg, de az biztos, hogy ha az ember csak naponta egy-két órára veszi elő a fülhallgatót, akkor elég 3-4 naponta töltőre dugni, a teljesen feltöltés körülbelül 2-3 órát vesz igénybe.

Samsung Level alkalmazás Samsung Level alkalmazás

A Samsung Level alkalmazás funkcionalitása elég egyszerű, ha a Level U-val párosítjuk össze: az alap képernyőn látjuk az akkumulátor töltöttségi szintjét, bár százalékok és becsült hátralévő idő nélkül, kizárólag ikon formájában. Alatta találjuk az interaktív felhasználói kézikönyvet, emellett pedig a beállításokat, ahol ellenőrizhetjük a csatlakozást, megadhatjuk, hogy mely alkalmazások értesítéseit jelezze a fülhallgató rezgéssel, illetve bekapcsolhatunk egy fix idejű elalvás-időzítőt is.

A Level U egy elég sokrétűen használható, kifejezetten tetszetős termék, ami minden valószínűség szerint meg fogja találni a közönségét. Akinek szükséges a zárt kialakítás, mert zajosabb környezetben szeretne teljesen elszigetelődni a külvilágtól, annak egyáltalán nem jó választás, de ha valakinek egy mindennapokban használható, csendesebb környezetben elég jó zenei hangminőséget produkáló Bluetooth-fülhallgatóra van szüksége, amit még fitnesz-tevékenységekhez is használhat, annak jó választás lehet a Samsung megoldása. A mágnesesen egymáshoz kapcsolódó fülhallgatókhoz társíthattak volna valami aktív funkciót, a Level szoftver is lehetne kicsit intelligensebb (például bizonyos értesítésekhez rendelhetne egyéni rezgéseket), a közép- és magastartomány részletességén is lenne még mit fejleszteni, mélyekből pedig kaphatnánk sokkal-sokkal többet is. A telefonálás viszont nagyon jó vele, a zajszűrős mikrofon hibátlanul teszi a dolgát, a hagyományos, earbud kialakításból pedig elég jó minőséget hozott ki a dél-koreai gyártó. Természetesen ebben a kategóriában is erőteljesen jelen vannak konkurens termékek, a Sony Stereo SBH70 például NFC-t, IP57 szabványt teljesítő por-, és vízálló kialakítást kapott, de a Plantronics BackBeat Fit sem sokkal drágább tesztünk alanyánál, illetve a belső konkurenciával is számolni kell: a Gear Circle egy lassan kifutó termék, de in-ear kialakítású és cseppálló burkolatot kapott. 19 900 forintos árával a Level U nagyon jó választás lehet sokaknak, de ha van rá lehetőség, akkor érdemes kipróbálni vásárlás előtt, hogy megbizonyosodjunk arról, tényleg ez a termék lesz-e szívünk választottja.

Samsung Level U

szentkuti11

A cikk elkészítésében a Telekom 4G/LTE mobilinternet volt segítségünkre.

Azóta történt

Előzmények