Samsung Galaxy J7 - arany-os

Bevezető, tartozékok

Mikor ezt a készüléket kézbevettem, már izgatottan készültünk az IFA kiállításra. Az elmúlt években egyfajta német Mobile World Congress lett a berlini rendezvényből. Itt persze messze nem csak a telekommunikáció a téma, hanem körülbelül bármi, ami szórakoztató elektronika, de persze minket szerkesztőként elsősorban egy adott része érdekel (magánemberként meg általában a többi is).

Samsung Galaxy J7
[+]

Ugyancsak megszokott jelenség, hogy eme két nagy kiállítás előtt „kiürülünk“, azaz eléggé elfogynak a tesztkészülékek. Ilyenkor is igyekszünk azért összevadászni ezt-azt, szerencsére egyre több a kínai telefon, olvasói felajánlások is befutnak néha. Ha meg épp nincs egyik sem, akkor érdemes szétnézni a Samsung kínálatában.

Samsung Galaxy J7
Samsung Galaxy J7 vs. LG G3

A koreai gyártó palettája minden ígérgetés ellenére olyan bőséges, hogy szinte mindig akad olyan típus, ami új és tesztelésre kínálja magát. Az idei betűjeles szériák egyenként is három-négy tagot foglalnak magukba, ezeket összeadva meg kellő mennyiségű alapanyag keletkezik.

Samsung Galaxy J7
[+]

A múltkori szuper A8-as (nem az Audi) után ezúttal a J-sorozat „csúcsmodellje“ látogatott el hozzánk, illetve hozzám. A narancs színű doboz most is az XXL GSM-től érkezett, benne pedig a klasszikus tartozékokat találtam. Egy hálózati töltőfej (ez ázsiai volt a származási hely miatt), egy USB adatkábel és egy sztereó fülhallgató várt rám a csomagban.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

  • Samsung Galaxy J5 - csók a családnak

    A dél-koreaiak középkategóriás terméksorozatának új tagja a Super-AMOLED kijelzővel, az előlapi vakuval és a 1,5 GB-nyi RAM-mal hódíthat, ráadásul szolgáltatói kínálatban is elérhető.

  • Lenovo A7000 - nem fér a bőrébe

    Középkategóriás, 5,5 hüvelykes kijelzővel szerelt phablettel próbálkozik a Lenovo, és bár sok pozitív tulajdonsága van az A7000-nek, az a kevés probléma lehúzza az összképet.

  • iOcean Rock M6752 - kemény legény

    Ismét egy új márka debütál lapunk hasábjain, az iOcean-tól elsőnek a Rock phablet került nagyító alá. Még akad néhány csiszolnivaló, de kezdésnek nem rossz.

  • Allview E3 Sign - ujj-féle megközelítés

    Friss phabletet teszteltünk, melynek egyik érdekessége a meglepően jól működő ujjlenyomat-olvasó, de akad még néhány egyéb extra is.

Hirdetés