Mechanika, kijelző
Ellentmondásosan indít tehát az A80, amire érdemes amolyan kísérletként vagy erődemonstrációként tekinteni, aláhúzva, hogy a kijelzőgyártásban remek Samsung is képes csupa megjelenítős mobilt teremteni (ami a Folddal ugye egyik oldalon se jött össze). Ha/amikor az ember a méretekkel és a kellemesen ívesre vett, fém/üvegház kivitel csúszós mivoltával megbirkózik, mindjárt az apróbb részletek felé terelődhet a figyelme. Szemben lényegében az összes idei Galaxyval, az A80 pont jó helyre tette a bekapcsolót jobbra és a két hangerőszabályzót balra.
Az A80 nyitott kamerarendszerrel [+]
Bár lehet, hogy az utóbbiak csak azért nem kerültek magasabbra, mert belelógtak volna a kameramechanizmus oldalelemébe. Hátulról nézve csak a három lencsét és a LED villanót körülölelő sáv emelkedik ki, ha az ember szelfizésre adja a fejét, oldalt viszont, a Gorilla Glass szendvicsből hosszabb sáv tolódik ki, egy OnePlus 7 Pro motorhangjánál erélyesebb akusztikus kísérettel. Amint ez a fémkeretbe burkolt rész kikandikál (kb. másfél másodperc alatt), csak egy pillanat kérdése, és a kamerák is szembefordulnak. Asztallapon viszont az utóbbi nem jön össze, és kissé ijesztő hangokat hallat az A80, mielőtt a júzert megdorgálva letesz a forgatásról. A visszacsukás szintén másfél másodperces móka, és bár nehéz rosszkor, rossz helyen lenni, azért érdemes vigyázni, hogy oldalt az ujjakat ne csípje oda.
Az A80 külön megvásárolható, támasztékos tokban [+]
A rendszert egyébként határozott nyomással rá lehet venni, hogy meginduljon lefele, illetve leejtéskor, szabadesést észlelve ez magától is bekövetkezik. Kár, hogy másfél méteres magasságból is csak annyi ideje van, hogy a kamerákat visszafordítsa és a rendszert félig lecsukja, szóval nem vennék mérget rá, hogy egy komolyabb balesetet az optikák túlélnek. Ha viszont visszabújnak, alig marad vizuális nyoma, hogy mozgó alkatrész van a képletben, a telefont szorongatva pedig a konstrukció vizsgázik jelesre. Egyedül a kamerarész izeg-mozog kicsit böködve, de emiatt vélhetőleg az ütődések erejét is jobban elnyeli. Egyébként a lencserendszert körömmel, határozott mozdulattal ki lehet tolni némileg, bekapcsolt képernyőnél a telefon azt egyből visszacsukja. Ha viszont a teló alvó állapotban pihen, a kamerarész a bekapcsolásig félig feltolva marad.
Kijelző-teszt (a táblázat szétnyitható) | |||||
---|---|---|---|---|---|
Mérés | Samsung Galaxy A80 | Samsung Galaxy S10+ | Huawei P30 Pro | OnePlus 7 Pro | Xiaomi Mi 9 |
Képátló | 6,70 hüvelyk | 6,40 hüvelyk | 6,47 hüvelyk | 6,67 hüvelyk | 6,39 hüvelyk |
Felbontás | 1080 x 2400 | 1440 x 3040 | 1080 x 2340 | 1440 x 3120 | 1080 x 2340 |
Technológia | Super AMOLED | Dynamic AMOLED | Curved OLED | Fluid AMOLED | AMOLED |
Fehér fényerő | 350 / 763 nit | 376 / 896 nit | 533 / 921 nit | 403 / 747 nit | 429 / 808 nit |
Fehér fényerő (min.) | 1,7 nit | 1,8 nit | 2,0 nit | 1,9 nit | 2,3 nit |
Fekete fényerő | 0 nit | 0 nit | 0 nit | 0 nit | 0 nit |
Kontrasztarány | végtelen | végtelen | végtelen | végtelen | végtelen |
Színhőmérséklet | 6816 K + kézi | 6427 / 6878 K + kézi | 6968 K + kézi | 7160 / 6698 K + kézi | 7798 / 6732 K + kézi |
A fénymérő és a közelségérzékelő felül ügyesen bújócskázik, a kapcsolódó technológiát a termékoldal nem részletezi. Telefonálás közben viszont előfordult, hogy a képernyő bekapcsolt, szóval nem a legszerencsésebb a kivitel. Kávából elképesztően kevés maradt, még az alsó, szélesebb is vékony. Oldalt és felül konkrétan semmi nincs, hiszen eltűnt a hagyományos beszédhangszóró, viszont éppen ezért találkoztam a szokásosnál több vétlen érintéssel a sarkoknál, főleg játék közben. A 6,7”-es AMOLED panel elsőrangú mindenféle tartalomfogyasztáshoz: remek a napfény alatti és az éjjeli fényerő (kékfényszűrővel), hibátlanok a feketék és a betekintési szögek, a roppant élénk színek mellett pedig van visszafogott kalibráció és kézi finomítás.
Azzal, hogy az alsó virtuális sáv gesztusvezérlésre váltható, minden képernyőrész hasznos információval tölthető meg, remek érintési érzékenység és átlagerejű rezgőmotor kíséretében. Akad egykezes elrendezés és mindig aktív kijelző, úgyhogy a magasabb felbontást leszámítva a panel ízig-vérig csúcskategóriás. A dupla nanoSIM tálca alulról, a Type-C port és a monó hangszóró mellől lökhető ki a fehér csomagolásban mellékelt SIM tűvel. A gyorstöltő 3700 mAh-s telepet etethet, a hozzá passzoló kábel mindkét végén Type-C típusú. A Type-A drótot és a jack átalakítót a júzernek kell biztosítania, akad viszont a csomagolásban egy agybadugós headset. A feljebb látható, külön megvásárolható tok ugyan növeli a fogásbiztonságot, ám az A80-at még terebélyesebbé teszi – mondtam már, hogy a készülék irdatlanul nagy?
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!